Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

SZELJAK GYÖRGY: Alkoholfogyasztási minták egy mexikói nahua indián közösségben

év márciusában vagy áprilisában levágták, az öszvérek ereje által forgatott, fából készített sajtoló, a trapiche segítségével kipréselték a cukornád levét, majd azt a tűzre helyezték és forralni kezdték. A cukornád levének nagyobb részéből 3-4 órai forralás után barnacukrot (pilon) készítettek másik részét pedig egymásra rakott agyagedényekben (chichapal) forralva pálinkává (aguardiente, cana) desztillálták (Ruvalcaba 1991:127-144). Az indián falvakban ekkor az alkohol luxuscikk volt, melyet rituális felajánlásokon és közösségi ünnepeken fogyasztottak, és kevésbé volt a mindennapi munka és szórakozásokvelejárója. Az I 980-as évek elején mind a közlekedési lehetőségekben, mind a terület földtulajdoni struktúrájában változások következtek be. 1981 -ben megépítettek egy földutat Xochiatipan járásközpontja és Huejutla között. A földúton a száraz évszakban már teherautókkal is lehetett közlekedni, ezáltal lehetőség nyílt nagyobb tömegű kereskedelmi áru forgalmazására a járás területén. A több mint egy évtizedig tartó, véres összecsapásokkal járó földharcok után Hidalgo állam ugyanebben az időben vásárolta fel a környéken élő marhatenyésztéssel foglalkozó mesztic földbirtokosok földjeit is, majd szétosztotta azokat a túlnépesedés miatt földhiánnyal küzdő indián közösségek között (Ruvalcaba 1 990; Schryer I 990). Xochiatipan járásban ma már senkinek nincs 28 hektárnál nagyobb földtulajdona. A járás földmagántulajdonnal rendelkező mesztic földbirtokosai ekkor az addigi jól jövedelmező legeltetéses szarvasmarha-tenyésztésről áttértek a kereskedelmi tevékenységekre. Kihasználva a jobb közlekedési lehetőségeket, a kártérítésként kapott pénzért teherautót vásároltak, és boltokat nyitottak a járásközpont főterén. Gazdasági erejüket, összeköttetéseiket és a kereskedelemhez szükséges ismereteiket felhasználva az iparilag előállított termékek közvetítőivé váltak a városok és az indián falvak között. Ettől kezdve az egyik legfontosabb kereskedelmi cikk a San Felipe Orizatlán környékén iparilag előállított rossz minőségű cukornádpálinka lett, melynek ára a kereskedelmi verseny miatt egyre csökkent, és mára teljesen kiszorította a tradicionális módszerrel előállított jobb minőségű alkoholt. Az olcsó pálinka megjelenését és tömegessé válását a kereslet élénkülése is ösztönözte. A kormányzati modernizációs projektek (Progresa, Procampo) az I 990-es évektől korlátozott, de szabadon felhasználható pénzösszeghez juttatták az indiánokat. Emellett a piac széles körűvé válása is arra ösztönözte a nahuákat, hogy a hagyományos cserekereskedelemmel szemben a terményfeleslegüket pénzért értékesítsék, mivel számos új piaci terméket már nem lehetett közvetlenül kukoricáért, babért cserélni. I 999-es adatok alapján a Pachiquitlába érkező kereskedők 3,5 pesóért (0,35 USD) árulnak egy liter 30-35 százalékos alkoholtartalmú, rossz minőségű pálinkát. A paradox helyzetre jellemző, hogy egy 0,33 literes, 5-6 százalékos mexikói sör, melyet főként a falu tanárai fogyasztanak (például Corona, Lager) 4 pesóba kerül a boltokban. A járásközpontban kapható, luxuscikknek számító tequila, bacardi literjének ára minőségtől függően 80-1 50 peso között változik. Összehasonlításképpen egy nahua férfi napszámos I 999-ben napi 20 pesót (2 USD) keresett. A szegénységből adódóan ezért a pálinka az egyetlen alkoholfajta, amelyet a nahuák anyagi lehetőségeik folytán folyamatosan megvehetnek. Leegyszerűsítés lenne azonban, ha az alkoholfogyasztást csupán az iparilag előállított pálinka olcsóságára vezetnénk vissza, és azt a mindennapi szórakozás egyre inkább elmaradhatatlan eszközének tekintenénk. Pachiquitlában az alkoholfogyasztás egyes ri-