Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)
Helyzet - SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Otthonok: valóságosak és virtuálisak
ciális - individuális és csoportos - határhelyzetekről, és a sort még folytathatnánk. Aztán ezeket a műveket - sokszor teljesen önkéntelenül - össze is vetjük saját, máshonnan származó benyomásainkkal, tudásunkkal vagy éppen terepmunkáink során szerzett tapasztalatainkkal. A háttérben pedig rendre feltűnnek különböző elméletfoszlányok: fogalmak, mint a mindenre alkalmazható „reprezentáció" vagy a rettenetesen hangzó „transznacionális diskurzus", nem is szólva a „temporalitás diszjunktív teréről"; elméletek az identitásról, a diaszpóralétről, amelyek az adott jelenség kapcsán hol adekvátnak tűnnek, hol pedig ellenkezőleg: semmitmondónak, irrelevánsnak bizonyulnak, s jóformán észre sem vesszük, szép lassan involválódunk egy kulturális elemzés kellős közepébe. Miért éppen ez a téma? Hiszen a migráció jelensége egyáltalán nem új keletű probléma, magán az empirikus társadalom- és kultúratudományon belül is jelentős kutatástörténeti hagyománnyal rendelkezik, sőt egyike a legkorábban megfogalmazódott, klasszikus kérdésfölvetéseknek (Fejős I 993). Mindez nem véletlen, a migráció nagyon erőteljesen megjelenít olyan, a kultúrakutatás számára releváns témákat, mint a kulturális idegenség, az eltérő kultúrák és társadalmak közötti kommunikációs problémák, az identitásváltás okozta társadalmi és individuális nehézségek. A migráció jelenségének egyik legfontosabb ismérve az, hogy mozgásba hozza a világot, távoli helyeket köt össze, kapcsolatokat teremt, átdefiniálja a szomszédságok/ távoliságok egész viszonyát. Egy újfajta „tértudatosság", „térszenzibilitás" jön létre, mivel a tér korlátaitól megszabadulva, függetlenedve fontossá és lehetségessé válik a reflexió a korábban talán nem is tudatosult determinációkra, helyzetekre. A migráció - illetőleg az eredményeképpen létrejött diaszpóra - relativizálja a társadalmi-kulturális közelség/távolság korábban használatos rendszereit, s a másságképek átszabásával megváltoztatja az önazonosság kereteit. Történeteink egyrészt erről szólnak: elválásról és utazásról, megérkezésről és letelepedésről, új referenciacsoportok megjelenéséről. Persze a migráció kapcsán nem csupán ártatlan eseményekről („történelmi léptékű társasutazásokról") van szó, hiszen a történeteinkben minden esetben megjelennek különböző fajta (hol sprirituális, hol nagyon is materiális természetű) kényszerek (nevezhetjük akár hatalomnak is), amelyek nélkül nincs gyökerekből való kiszakadás, útnak indulás. A hatalom nagyon sok alakban jelenik meg előttünk: hol nyersen és erőszakosan, hol rejtetten, szofisztikáit formákban, de folyton ébren tartva a kitaszítottak, alávetettek és a domináns pozíciót elfoglalók közötti bináris viszonyt. Történeteink a hatalom játékait egy specifikus perspektívából kiindulva mutatják be: a marginalitás pozíciójából, néha megsokszorozódott peremhelyzetből. Azonban a migráció nem csupán leküzdött terekről és leküzdhetetlen hatalmi viszonyokról szól, legalább ilyen fontos szerephez jutnak a képek is, amelyek a geográfiai kötöttségek, rögzítettségek helyébe lépve jól megragadható azonosulási pontokat kínálnak. Hőseink szorgos gyűjtői, felleltározói ezeknek a képeknek, imaginációknak, s tevékenységüket nem merő passzióból teszik: számukra megkapaszkodást, hozzávetőleges definíciókat lehetővé tevő, menekülést és kiutat kínáló, egzisztenciálisan is fontos erőforrásokat - szinte az egyetlen erőforrást - jelentenek. Történeteinkben meghatározó szerepre tesznek szert a képek: mint a múlt távoli, egyre halványuló emlékei, mint az idegen kultúráról alkotott, még futólagos benyomások rögzítésének hordozói, mint az elhagyott társadalom materiális valósága helyébe lépő sajátos fantáziavilág építőanyagai.
