Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

Tabló - Csáji László Koppány: Dzsánkri. Utazás Belső-Magaria bronzkorába (Lajtai László)

értékítéletet és archaizálást tükröz, ami nem helyénvaló egy valamennyire is tudományos műben. A következő mondat pedig az ottani személyek számára kifejezetten megalázó (9. p.), miszerint: "Nepál pedig gyönyörű aléltsággal terül el nyugati civilizációnk alatt, mint valami buja távol-keleti kéjnő." Már az előszóban megjelenik a "Moubadi kommunista terrorzóna" kifejezés (7. p.), majd az egész könyvet végigkísérik a hasonló kifejezések, mint például a "Moubadi terrorszervezet hiperkommunista, idegen zsoldosserege". Az ilyen megfogalmazások leegyszerűsítései zavarba ejtők, és szintén semmiképpen sem illenek egy tudományos műhöz. Emellett úgy tűnik, a szerző nemcsak Nepál történetére, hanem Nepál jelenkorára vonatkozólag is korlátozott ismeretekkel bír. Magánemberként mindenkinek joga van erről a helyzetről bárhogyan vélekedni, és azt közzétenni, mondjuk egy szórakoztató vagy esszéisztikus folyóiratban. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pénzén - azaz az adófizetők pénzén publikálva azonban ehhez alapvetően nincs joga (a támogatások kérdésére még külön visszatérek). Természetesen a kutató is ember, ha egyszer-egyszer kivételesen írásában magánvéleményének is hangot ad, akkor tegye ezt lábjegyzetben vagy apró betűvel a tudományos jellegű szövegtől világosan megkülönböztetve (hangsúlyozom, kivételes esetben). Etnológiai jellegű írásokban pedig különös óvatossággal kell eljárni. Az olyan kifejezés, mint "expanzív, euroatlanti kultúrideológia" ráadásul különösen kényes megfogalmazás Magyarország euroatlanti csatlakozásának időszakában (9. p.). A szerző implicit értékítéletének másik megnyilvánulása, hogy úgy tűnik, a sámánhitet értékesebbnek tartja a többi vallásnál. Példaként állhat a "néhány kis népcsoport még őrzi ősi sámánhitét" és hasonló megnyilatkozások ( 10. p.). Először is le kell szögezni, hogy a sámánhit önmagában nem értékesebb, mint bármelyik másik vallás (hinduizmus, buddhizmus, kereszténység, dzsainizmus stb.). Másrészt pedig a megállapítás sem igaz. A hinduizált vagy akár az ortodox hindu, színbráhmin falvakban is működnek dzsankrik, sámánok. E szerepnek a nepáli hindu közösségekben is van funkciója - más, hasonló specialistákkal együtt - és ez a funkció térben és időben a mai napig dinamikusan változik. Az előszóban azután egymást érik a sommás kijelentések ( 10. p.) a területen élők kultúrájára vonatkozóan. "Itt még nem használnak kereket", írja a szerző. Csakhogy ez nem a kerék ismeretének hiányából fakad, hanem mert a nyaktörő hegyi ösvényeken bajos lenne kerekes járművel közlekedni (a hegyi kerékpár egyelőre elérhetetlen luxus). "Nem ^2 ismerik a kerámiát", jegyzi meg. Tegyük hozzá, azért nem, mert jelentős részt műanyag ^ eszközöket használnak, melyek bár lehet, hogy nem környezetkímélők, de nagyon prakfl tikusak. "Nem tudják megmunkálni a vasat", állítja. Itt újból nem az ismeret hiányzik, .2 hiszen ha akarnák, meg tudnák munkálni, csak épp a jelen gazdasági tényezők között nincs rá szükségük. Ha azt mondjuk, hogy a nép bronzkorban él, és nem jutott el vaskorba, akkor a szerzőknek rézkohókat kellett volna találniuk. Ilyenről azonban szó sincs. "Nem találták fel a WC-t", olvashatjuk. A roppant meredek hegyoldalakon élő, szegény és a gépkocsival járható utaktól távol élő nép esetén irreálisan nagy erőfeszítés lenne egy környezetkímélő latrinarendszer megépítése. A lakóhely közelében felépített, úgynevezett vaklyuklatrinák feltehetőleg jobban szennyeznék a vizet és a termőtalajt, mint a szélesebb területen terített emberi fekália. Egyik oldalon a szerző éles megállapítást