Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

ORVAR LÖFGREN: Európai etnológia az „új gazdaság" hálójában

san kialakít megfelelő kikövezett utakat a kutatás számára, éppen ezért fontos, hogy alternatív megközelítéseken gondolkozzunk, megtaláljuk azokat a témákat, szereplőket, tevékenységeket és tárgyakat, melyeket eddig nem vettünk észre, eltakartak előlünk, vagy melyek a sarokban rejtőzködnek. Talán célszerűbb volna inkább áruszállító sofőrökkel interjút készítenünk, mint webmesterekkel, szanatóriumi ápolókkal topmenedzserek helyett, menekültekkel a business class utasai helyett, vizsgáljuk meg inkább a bevándorolt zöldségesek világméretű hálózatát, mint a halódófélben lévő internetes vásárlóoldalakat. Mindez a globalizáció „alulról végzett" kutatását jelenti, de egyúttal megkérdőjelezi az új gazdaság férfiújának az imázsát is (női figurák nem túl gyakran bukkannak fel ebben a kisfiús világban). Ez az imázs azonban sok szempontból határozottan hagyományos. Azt is megtehetjük, hogy a jelenleg divatos retorikát az új gazdaság régészete által közelítjük meg. Éppen azt vizsgálhatjuk történetileg, ami annyira szélsőségesen ahistorikus a világ megközelítésében. Ennek egyik módját a hírek gyártásának a feltárása képezheti. Az új gazdaság létrehozása mindenekelőtt megköveteli a régi kitalálását. Hogyan fejlődtek ki a régi gazdaság imázsai és szereplői? Másodszor fontos megvizsgálnunk az új gazdaság állandó létrehozásának ciklikus mintáit. Ezek közül mely minták tekinthetők valóban újaknak, és melyek térnek vissza? Elég szembeszökő például, hogy a „tapasztalatgazdaság" sok fogalma és megközelítése nagymértékben a turizmusipar két évszázadából merít, mely már a 18. század végén kidolgozta a „csodálatos élmény", a „különleges hangulat" vagy a „rendkívüli esemény" csomagolásának és értékesítésének a technikáit (lásd Löfgren I 999). Harmadszor szükségünk van történeti szemléletre, hogy megérthessük, miként cipel a hátán az új gazdaság egy nehéz történeti csomagot, hogyan hatnak át látszólag új kommunikációs eszközöket meggyökeresedett kulturális minták, miként közvetítenek és fogalmaznak át újra és újra régebbi technológiákat, hogyan hozzák létre a ráérzéseknek és megtestesüléseknek egy új szerveződését. A korábbi „ipari forradalmakkal" való összevetés itt termékeny lehet; hasonló típusú diskurzussal találkozunk a megjelenő új gazdaságok, technológiák és kommunikációk előző időszakaiban is. A mai ipari környezetre tekintve jogosan vagyunk kíváncsiak azokra a módokra, ahogyan a régi és az új technológiák ötvöződnek egymással, és megjelennek a mindennapi életben úgy, hogy gyakran már észre sem vesszük őket. A számítógépes világ a folyamatosságnak szintén több meglepő elemét rejtegeti magában. Még mindig nem más, mint billentyűzettechnológia, tehát ugyanaz a technológia, mint egy évszázaddal ezelőtt. Még mindig a billentyűket ütögetjük ahhoz, hogy kijussunk a világba, nem szabad tehát lebecsülnünk azon minták jelentőségét, amelyek révén az évszázados telefonhasználat az információs technológiai világ jelenlegi kezelésére hatott (vö. LundinAkesson, eds. 2000). Mindez újra csak arra hívja fel a figyelmünket, mennyire fontos a mindennapok szemszögéből közelíteni az új gazdasághoz, azokra a látszólag triviális és hétköznapi rutinokra és szokásokra, melyeket létrehoz: a jelentéktelen dolgok néprajzának szükségességére. A hétköznapi szemléletnek továbbá hangsúlyoznia kell az új gazdaságbeli élet anyagszerűséget. A kibernetikai világ életkörülményeit gyakran úgy jellemzik, hogy szabadon áramló, könnyed, azaz a tárgyi világ nem láncolja a földhöz. A valóság ezzel