Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)
Tabló - A nyíri földnyílás. Demeter Zsófia - Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár anno... Székelyné Körösi Ilona: Kecskemét anno... Romsics Imre: Kalocsa anno... (Bán András)
keltetésének módjait nem találva így hasonló kisvárosias utcaképek, formális csoportképek sorolása mentén ismerkedünk a városokkal a kötetekben, s igazán erőteljes különbségek épp a turistaattrakciókban, az egzotikumokban mutatkoznak, mint a művészkedő asszonyok vagy a bugaci pásztorok és gulyások. Tehát azokban a jegyekben, amelyeket a helyi öntudat elfogad, mint az önnépszerűsítés szükséges, ámbár kellemetlen eszközét. A hangulaton túl a fotó sajátlagos jegye, legalábbis a századfordulótól, a pillanat megragadása. A fényképezés e tulajdonsága és a polgárember tudásvágya analógnak mondható. Asbóth Miklós terjedelmes Kalocsa-dokumentációja számos ilyen pillanatképet rögzít írásban: I 885. június 27. „Megtörtént az első vasúti baleset a kalocsai szárnyvonalon. A Kalocsára induló vonat Kecel után összeütközött a leeresztett sorompók között rekedt lovas kocsival. A mozdony a lovakat halálra gázolta, a mozdonyt követő vagon kisiklott."; I 932. május I. „A Magyar Rádió 45 perces helyszíni közvetítést adott a Földmíves Ifjúsági Egyesületből a Kalocsa környéki népszokásokról." (Asbóth-Romsics I 998:94, 144-) Szinte látjuk a fotográfiát, amely bizonyára el is készült volna, ha a fogatos vár harminc évet a sorompók közé rekedéssel, s azt a képet is, amelyen az ifjak rendezett csoportot alkotnak a mikrofon előtt. Ha nem is ezeket, hasonló hírértékű felvételeket közöl a három kötet: Ferenc József fogadása a fehérvári indóháznál, Justh Gyula parolázik az öreg honvédekkel Kecskemét főterén, nyúlgátépítés a kalocsai Bürgerkertnél az I 941 -es jeges árvíz idején. Ám az egyszeri mögött inkább a jellegzetes megragadására törekedett mindhárom kötet szerkesztője. Jobban szeretik az etnografikus jellegzetességekről minél több részletet felsoroló zsánerképeket, az eseményekről a rendezett csoportképeket, a hírességeikről a kissé merev műtermi felvételeket választani (bár a korai időszakból természetesen nem is igen találhattak volna mást). így szemlélhetjük öröklétnek szánt beállításában mondjuk a Kalocsa-kötetben - a később Munkácsy által is megfestett Haynald püspök urat, a nevezetes csillagászt, Fényi Gyulát, a fotótechnikai ismeretek tudományos igényű népszerűsítésében is eredményes, tiszteletre méltó Tóth Mike tanár urat. Álljunk meg azonban egy képnél, mondjuk a Kecskemét-kötet I 00. sorszámú fotójánál. Bakuié Márton műkertész. Az 1860-as évek jellegzetes drapériás, papírmasé pilléres műtermi környezetben pocakos-óraláncos polgárember néz ránk némi kifejezéstelenséggel. A kommentárból megtudhatjuk, hogy a város által az „okszerű kertészet" meghonosítása érdekében létrehozott Műkert telepítése fűződik Bakuié uram nevéhez. A történet eddig legalább annyira tiszteletre méltó, mint amennyire érdektelen. Ám ha valamiképp odacsatolható lenne az a sok-sok adat, amit a helytörténet Bakuié Mártonról tud, mindjárt mozgalmasabb lenne a formális műtermi felvétel. A morva Bakuié Mártont a legjobb referenciákkal hívta meg a város (ezt megelőzően közel húsz éven át Szapáry Ferenc gróf alkalmazásában állt), mikor 1856-ban a népiskolai oktatást segítő mezőgazdasági gyakorlókert létesítéséről határozott. A munka - terepegyengetés, körülárkolás, telepítés, majd az oktatás és a facsemete-forgalmazás - nagy lendülettel kezdődött, ám hamarosan végeláthatatlan huzakodás kezdődött a magyarul nem beszélő főkertész és a városi hatóság között: Bakuié azt nehezményezte, hogy szolgálati lakásának felépítése vagy tizenöt évig elhúzódott, a város kevesellte a műkertészeti eredmé-