Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

MOHAY TAMÁS: Egy ünnep alapjai. A csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban

sem egyéb, a kort, János Zsigmond fejedelmet, az unitárius vallás terjedését vagy a katolikusok székelyföldi megmaradását tárgyaló írásokban.

1 Egyetlen kivételként egy múlt századi unitárius beszámoló említhető, amely Haynald Lajos erdélyi püspök jezsuiták melletti kiállásával helyezkedik szembe, és mellékmondatban „történeti adatnak" nevezi az általa megemlített ütközetet.

2 Az első szöveg, ami ezt az eseményt hírül adja, mai ismereteink szerint I 780-ból való, attól kezdve azonban igen gyorsan feltűnik számos különböző helyen. Ezt megelőzően nem tudunk olyan, akár egykorú, akár későbbi szövegről, amely elbeszélné a hargitai csatát, vagy ismert történeti tényként utalna rá. Az, hogy az első forrás jó kétszáz évvel az említett esemény után kelt, indokolttá teszi, hogy rákérdezzünk e történet „valódiságára", s kételyeink megalapozottsága esetén az egész narratívat egy másik értelmezési keretbe kell helyezni. A búcsúnak ezen eredettörténetét tudomásom szerint eddig hárman tették óvatos kritika tárgyává: Rugonfalvi Kiss István ( 1939) debreceni (református) történészprofesszor, Fodor Sándor csíksomlyói származású író ( 1979:

1 14-1 15) és Simén Domokos (alias Tódor Csaba) unitárius lelkész (1999). Következtetésük egyértelműen az, hogy a hargitai csatáról szóló történetnek nincsen igazolható valóságalapja. Egymástól független gondolatmenetük a történeti körülmények mérlegelésén alapult, szövegek elemzésébe nem mentek bele. Simén Domokos például arra utal, hogy az unitárius vallás csak 1568 után indult el Erdélyben hódító útjára, csak 1571-ben lett bevett vallás. Továbbá nincsen adat semmiféle megtorlásról, büntetésről (noha ilyenek jól ismertek az I 562. évi székely felkeléssel kapcsolatban, vö. Demény I 976). Továbbra sem fölösleges tehát a kérdést alaposabban körüljárni, noha magam sem gondolom, hogy a további kutatásnak már nincsenek feladatai e téren. Figyelmes áttekintést érdemel a teljes emlékirat-irodalom, Erdély történetének 17-18. századi, részben kéziratban levő latin nyelvű történeti irodalma. Természetesen előkerülhetnek újabb vagy elveszettnek hitt régi források, különösen a 16-17. századi ferencesekre vonatkozóan (ahogy ez történt például Gyöngyösön I 998ban, ahol megtaláltak évtizedekkel korábban elrejtett könyveket, iratokat [vö. Fáy I 999]). A Cserey-szöveg A hargitai csata leírásának forrásául leggyakrabban id. Cserey Farkas I 780-ból való, Qeographia Mariana Regni Hungáriáé című munkájára szoktak hivatkozni. Cserey Farkas művét eddig legpontosabban 1862-ben Nagy Imre idézte 7\ csíksomlyói tanoda és nevelde című írásának egy jegyzetében, a gyulafehérvári püspöki levéltárban őrzött eredetiből (lásd I. számú melléklet).

3 Ha ez a kézirat Csereytől származik, akkor mindenesetre az ő művét kell az egyik legkorábbi kiindulópontnak tartani a hargitai csata leírásához. Cserey helyett azonban az ő udvari apja, Katona György (vagy Elek, ahogy Orbán Balázs említi) szerepel szerzőként Domokos Pál Péter közlésében ( I 979:6); lehetséges, hogy ő volt a valódi szerző, de lehet, hogy csak a másoló. Cserey Farkas „könyvének" eddig nem sikerült nyomára bukkanni sem könyvtárakban, sem bibliográfiákban; nem ismerik a standard bibliográfiai kézikönyvek. Sikertelenül kereste már Tüskés Gábor és Knapp Eva is (1988:38); tőlük azt is tudni, hogy már Balogh Ágoston (1872) sem tudta azonosítani. A hivatkozások váltakozva „kéziratra",