Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

ZEMPLÉNI ANDRÁS: Hallgatni tudni. A titokról és az etnológus mások életébe való betolakodásáról

ZEMPLÉNI ANDRÁS Hallgatni tudni A titokról és az etnológus mások életébe való betolakodásáról* Az antropológus sokszor elfelejti, hogy a másik életében való „részvétel" valójában - elkerülhetetlen - betolakodás. A betolakodás elleni helyi védekezés egyik fő formája a titkolózás. Az a mód, ahogyan a kutató kezeli a neki „címzett" titkot, minden terepmunka alapvető módszertani meghatározója. A tanulmány első részében a szerző összefoglalja interaktív titokelméletét. Ebből kiindulva írja le és elemzi azt a rituális folyamatot, amelyet az egyik beavatott szenufó „kistestvérének" váratlan és drámai betegsége váltott ki. Ennek során kiderült, hogy e mágikus támadás mögött egy olyan eredettitok lapul, amely a szerzőt is közvetlenül érinti, ugyanis a támadók nem mások, mint saját gyámjai, akik az ágazatuk rabszolga eredetét fedő titkot akarták megőrizni az azt leleplező „kistestvére" „megölése" által. Eszakközép-Elefántcsontpart úgynevezett központi szenufó csoportjainál, köztük pedig különösen a nafaráknál a férfi etnológus beavatása a porónak nevezett titkos társaságba alapvető és banális feltétele minden terepmunkának. Az idegennek, akár szenufó, akár nem, semmi esélye sincs vendéglátói intim társadalmi életének megértéséhez anélkül, hogy valamelyest ne ismerné ezt a mindennapi élet menetébe illeszkedő rituális jelenséget, tehát hogy tagja ne lenne annak a titkos társaságnak, mely paradox módon a szenufók közösségi életének egészét befolyásolja. Péguékaha nafara faluban, ahová több mint húsz éve járok kutatni, a fiatal férfiakat hétévenként avatják be a poróba a Gbagba nevű szent erdőben (sínzangban). Velem másként történt. Gyámapám Nambélé, aki Péguékahában földfőnök volt, 1974-ben úgy döntött, hogy a falu másik szent erdejébe, a Wabába avat- ^ nak be. Nambélé a következő évben meghalt. Választásának oka egészen I 992-ig rejtve 7 maradt előttem, titkát akkor fedeztem fel, amikor „kistestvéremet", Umárt beavatták, és w a beavatása mágikusnak mondható drámai körülmények között zajlott le. Ennek a társa- £j dalmi titoknak a rituális kezelését szeretném itt bemutatni és elemezni oly módon, hogy X megfordítom egy korábbi cikkemben választott gondolatmenetemet. Ott a társadalmi § jelenségként értelmezett titok szerkezetéről és kezeléséről kíséreltem meg néhány álta- ^ lános megállapítást megfogalmazni (Zempléni 1976). Anélkül, hogy tudatosodott volna bennem, ebben a kezdeti tanulmányomban a titokőrző vagy a titok letéteményesének pozíciójába helyezkedtem. Az Umárral megesett történet révén, mely összefüggésben állt az enyémmel, a titok sorompójának másik oldalára kerültem. S ez arra sarkallt, hogy felülvizsgáljam elméleti megállapításaimat, valamint néhány olyan általános nézetet, amely arról szól, hogy a titok miképpen hat az etnográfiai közlésre. Korábbi megállapításaim I 81