Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

FEJŐS ZOLTÁN: A néprajzi gyűjtemények tudományos perspektívái

néprajz gyakrabban keresi helyét, többször vesz erőt az újabb és újabb generációk képviselőin rossz esetben az elbizonytalanodás, jobb esetben az új utak keresése. S ismerjük ennek ellenhatását, a makacs magabiztosság- a „semmi probléma, tudjuk, mi a dolgunk" - ellenreakcióját is. Mennyi szűrődik át ebből a múzeumok falain belülre, mennyi az, ami a muzeológusok tárgyakkal foglalkozó tevékenységéből a néprajz egészének tudományos erőfeszítéseit befolyásolja? Ez utóbbi, a tárgyak szerepét a néprajz tárgyának alakulásában firtató kérdésre a közelmúltban - talán túlzott optimizmus alapján - pozitív választ adtam, legalábbis általános értelemben és nem elsősorban a magyarországi gyakorlatot illetően. Eszerint a tárgyak a mai néprajzban, az európai etnológiában és a kulturális antropológiában ismét - merthogy ez korántsem volt mindig s a kezdetek óta folyamatosan így - meghatározó, elméleti távlatokat jelentő szerepet játszanak (Fejős I 999). Ezúttal az előbbi szempont, a tudományos elveknek a múzeumi gyakorlatra tett hatása lesz az elemzés tárgya.

1 Magyarországon az első néprajzi gyűjteményt az 1830-40-es évek fordulóján Sárváry Jakab, az Esterházyak Bihar megyei, derecskéi uradalmának fiskálisa gyűjtötte össze. Az ötven darabból álló gyűjteményt 1841 -ben ajándékozta a debreceni kollégiumnak. Vessző-, gyékény-, szalmafonatokat, kender- és gyapjúszöveteket, varrásokat, szűcs és szíjgyártó munkákat, fakészítményeket hordott össze, pásztoroktól, halászoktól, földművesektől. Egyszerűbb háztartási eszközök mellett ruhadarabok, lakóházba való tárgyak és szerszámok akadtak a kezébe. Nem hiányzott néhány kuriózum sem, mint például a gödény állából készült dohányzacskó. Tudatos gyűjtésre utal, hogy ekét, parasztház tetejét, nyoszolyát „mintákkal" vagyis modellekkel örökítette meg. A kollekció lajstromát 1914ben ismertető Zoltai Lajos megjegyezte, hogy a „tárgyak néprajzi értéke felől még Sárváry lelkében is csak homályos sejtések éltek; de ez elég volt neki, hogy ne sajnálja a fáradságot a derecskéi uradalom területén élt jobbágynép ősi foglalkozását, életmódját illusztráló primitív eszközök, házi ipari czikkek összegyűjtésétől s a jövő idők számára való megmentésétől". Az anyag nem érte meg a jövőt, Zoltai is csak a faeszközökből, vesszőfonatokból látott pár hírmondót (Zoltai 1914). A debreceni professzor Sárváry Pál fia, a köznép tárgyait elsőként az utókor okulására egybegyűjtő Sárváry Jakab persze még nem ismerte a „néprajzi tárgy" fogalmát. Nem tudni, hogy az ajándékozó nyilatkozott-e így, de a kollégium múzeumának katalógusában az anyagot „kézművek" néven vették jegyzékbe. Bármilyen „homályos sejtések" vezettek is ehhez a korai elszigetelt kísérlethez, olyan tárgyak egybehordását eredményezték, s olyan társadalmi körből, amelyek rendszeres tanulmányozására később önállósult tudomány, az etnográfia szakosodott. A köznép, közelebbről a parasztság kézműves-technológiával előállított, részint minden cifrázást nélkülöző, részint díszesen megmunkált mindennapi használati tárgyairól van szó. Az ilyen tárgyak első nagyobb, országos jelentőségű és közfigyelmet keltő kollekcióját Xántus János és Rómer Flóris gyűjtötte össze az 1873-as bécsi világkiállításra. Itt már tudatos néprajzi munkáról van szó, s nem ösztönös megérzésről vagy sajátos műgyűjtői érdeklődésről.

2 A világkiállításra küldendő „magyar ethnographiai gyűjtemény", a „népismei kiállítás" körvonalait Xántus dolgozta ki 1872-ben. Az ennek alapján az ország egész területéről fölhalmozott közel 4000 tárgyat Budapesten is bemutatták. A Köztelken megnyílt kiállítást József főherceg, majd Erzsébet királyné is megtekintette (Sándor I 953; Gráfik 1997). Ekkor már egy éve létezett a Magyar Nemzeti Múzeum Nép-