Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

VÁRI ANDRÁS: Etnikai sztereotípiák a Habsburg Birodalomban a 19. század elején. Szövegek és szerzők

csoportokat életük egyes mozzanataiban való viselkedésükkel jellemzi, tehát azzal, hogy mit csinál az egyik, ha szomorú, illetve vidám, és mit csinál a másik. Ezzel az ő kezén pointillista festménnyé esnek szét a képek. A másik végpontot Fényes fogja képezni, e dolgozat vizsgálati határain túl, a magyar liberális nacionalizmus 1840-es évekbeli nagy fellendülése idején, amikor az itt vázolt keretfeltételek már megváltoznak. Összefoglalás A dolgozat nagyjából két szerzőgeneráció különböző textusaiból szemezgetve azt ta­lálta, hogy az etnikai sztereotípiák csak másodlagosan etnikai jellegűek. Ez úgy értendő, hogy nem magában véve észlelik vagy kreálják az etnikai-kulturális differenciákat, ha­nem egy társadalomalakító program függvényében, ahhoz viszonyítva. Ez egyben azt is jelenti, hogy kirekesztés és bennfoglalás egységben jelentkezik bennük, egyrészt szét­válogatják az adott társadalmi átalakítási program megvalósítására alkalmas és alkalmat­lan „résztvevőket", partnereket, másrészt jelentkezésre buzdítják őket. A program pri­mátusát mutatja egyrészt a rendi társadalom hagyományos szegmentumain átnyúló vonzása, mely különböző eredetű leírásokból hasonló etnikai képgalériát csal elő, a szte­reotípiák tehát, noha van határozott keletkezési helyük és történetük, univerzálisan el­terjednek. A sztereotípiákba rejtett polgárosodási program folyamatos érvényessége stabilizálja, többé-kevésbé változatlanul tartja a képeket, ennek köszönhető, hogy a két egymást követő szerzőgenerációban az esztétikai stílusfordulat (romantika) és a politi­kai légkör gyökeres megváltozása ellenére szinte konstans marad a sztereotípiakészlet. Ráadásként próbáltuk meg felvillantani, milyen speciális értelmiségi rétegérdekeket is szolgálhatott a sztereotípiagyártás. Ezek az eredmények a „nationalism studies"-ban járatos olvasóknál néhány enyhén kritikai módszertani gondolatot is elindíthatnak. Az itt bemutatottak ugyanis annyiból szólhatnak a nacionalizmus tárgyköréhez, hogy az etnikai sztereotípiákban a kizárás, illetve távolítás különösen alkalmas eszközeit szokták fölfedezni, egyszerűen szólva, az etnikai sztereotípiák a nacionalista ideológiák legfontosabb építőelemei között vannak. Az itt választott közelítésben nem lehetett elfogadni, hogy a nacionalista ideológia a magas filozófia szintjén születik, amelynek a költői metaforák és a földrajzkönyvek szte­reotípiái csak valamilyen konkretizálódásai (Kedourie 1993). Az sem látszott gyü­mölcsözőnek, hogy a nacionalista ideológiai képződményeket valamilyen nagy társadal­mi-gazdasági folyamatoknak, például a könyvnyomtatás és a kapitalizálódás együttes melléktermékének tekintsük (Anderson I 983), végül az sem volt vonzó, hogy a nacio­nalizmust a gazdasági-társadalmi modernizációban vesztes csoportok politikai „vissza­csapási" kísérleteként értelmezzük (Gellner 1997). Nemcsak az itt felsorolt egyes konk­rét gondolatmenetek vélt vagy valós hibái zárták ki az alkalmazást, hanem azok általá­nossági szintje is. Nem azért, mert „nálunk ez másként volt", ahogy minden kelet-európai történész minden nyugati előadásának nyitómondata hangzik. Hanem azért, mert az embert emancipálni, felszabadítani igyekvő társadalomtudománynak legelőször is komo­lyan kell venni a történelemben cselekvő embereket. Nem illik az ember társadalmi tájé­kozódási eszközeit eleve diszfunkcionálisan működőnek, csoportképződéseit korszako­kat átölelő világfolyamatokra adott vak, irracionális válaszoknak, az így létrejött csoport-

Next

/
Oldalképek
Tartalom