Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

VÁRI ANDRÁS: Etnikai sztereotípiák a Habsburg Birodalomban a 19. század elején. Szövegek és szerzők

és a pásztor-határőr triptichont, hiszen az eszközök gazdagsága nyilván szorosan kapcsolódik egyrészt a rendi álláshoz, másrészt a piaci viszonyok kibontakozásához is, és mindkét vonatkozásban a városi polgárok és a pásztornépek adják a két végletet. A tiszta-piszkos, rendes-rendetlen, szabályos-összevissza, kidolgozott-durva, „csinos""parasztias" szembeállítások az alapvetően a szorgalomra vonatkozó főtengely mellé egy sor másik vonatkozást kapcsolnak. Idekapcsolja a fogyasztást, amelyben pozitívum, ha a fogyasztás tárgyai a „jó" póluson vannak, az is pozitívum, ha az adott etnikum ilyen „csinos" tárgyakat produkál, de emellett a fogyasztásban a mértéktartás és a tartalékolás, a termelésben a szakadatlanul munkás szorgalom és a ház függetlenségének, az ellátás biztonságának megteremtése is járulékos erény, illetve mindezek hiánya felrovandó hiba. Már Demian is kommentálta a határőr lakhatási viszonyait, amire „nyomorult, nagyobbrészt a vademberek lakásához hasonlító kunyhók" a jellemzőek. Ezen ő az ablak, padló és kémény nélküli, szalmatetős, gerendákból összerótt faházat érti, egyetlen szobájának közepén égő tűzzel, egyszerre szolgálva istállónak, csűrnek, konyhának és szobának (Demian 1806:62). Bartholomaeides az ország másik végéből, Gömörből hasonló preferenciákról tesz tanúságot: „A szlávok és a németek más módra építik házaikat, mint a magyarok. Az előbbiek gyalult deszkából készült falaikat be is tapasztják agyaggal; s be is meszelik, úgyhogy olyannak tűnnek, mintha kőből készültek volna. Tetőiket, akár zsindellyel, akár szalmából készítik a magyarokénál szimmetrikusabbra és szilárdabbra készítik. A magyarok házai nem mutatnak ilyen szorgalmat. Ezek házaikat faragatlan gerendákból építik, melynek végei a sarkoknál hol jobban, hol kevésbé állnak ki." (Bartholomaeides 1821:180.) A második generáció szaporodó leírásaiban is bőven találunk példát arra, hogy a sztereotípiákba bújtatott polgárosodási kritériumokat mindenkin, tehát a „saját" csoporton is számonkérik, és az egyes etnikumok képe az ideáltól való távolság függvényében alakul. Persze a leírások szaporodásával most már egyre több az olyan kép, mely nem egy egész népet, hanem csak egy régió vagy kistáj viszonyait festi le. A tematika is bővül, témánk szempontjából legnagyobb jelentőséggel az etnográfiai leírások megjelenése bír. Mivel a megyét-tájat leíró műfaj korábban is létezett, és a sztereotípiákban foglalt tartalmi kritériumok, típusképző szembeállítások nem változnak, ha például a magyarokról a palócokra szűkül a fókusz, a leírásoknak ezt a csoportját is bátran figyelembe vehetjük. Rumy például Máramaros megyéről írva reprodukálta az addigi románkép minden elemét, nyelvét, jelzőit vissza nem fogva, de végül hozzátéve, hogy a román nép karakterének alaprétege jó, „és ezt a népet célszerű nevelési intézményekkel hamarost hasznos állampolgárokká lehetne nevelni. A neveléssel nyers állapotukból fakadó bűnös szenvedélyeik nagy részét elhagynak, vagy legalábbis szelídítenék." (G. R. 182 1: 396-400, i. h. 400.) Az ország másik végén, Mosón megyében ugyanekkor a németek szépen kiszínezett képét kapjuk, amit ugyan az ottani evangélikus pap, Crailich saját népismereti megfigyeléseiből eredőnek állít, de azért e kép minden vonását megtalálhatjuk a korábbi szerzőknél (Crailich 1821). A polgári mintaképek idővel rákopírozódanak a magyar néprajzi csoportok első leírásaira is. A bencés Szeder Fábián így dicséri a palócokat: „szorgalmatos földmívelök, értelmes marhatartók... többnyire mesterséges faragók is". Leírva a készítmények sokféle-