Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

VÁRI ANDRÁS: Etnikai sztereotípiák a Habsburg Birodalomban a 19. század elején. Szövegek és szerzők

tatlan hajlama a lopásra, bosszúszomja, kegyetlensége, mely még legközelebbi vérrokonaival szemben is megnyilvánul, továbbá alakoskodása." (Demian 1806:64.) Látjuk, nemcsak a görögkeleti, lázadó román a vadember, hanem a katolikus horvát határőr is, méghozzá szinte azonos attribútumokkal. Itt is a szenvedélyek fölötti uralom hiánya, a „temperamentum" vadsága a vád, a nyilvánvaló ellenpólust pedig nem a magyarok képezik, hanem a németek, akiknek „jó rendje" a „pallérozottságnak", a „civilizációnak" olyan központi fogalmává bővült e korban, amely „biztonságos és rendezett viszonyokat" koncipiált a törzsek és polgárok között az Erdélyi Erchegységben éppúgy, mint a a horvát határon. Meggyőződhetünk róla, hogy a vadember tényleg a civilizáció ellenképe, ha egy másik dimenzióban is a németekkel állítjuk szembe a „vadakat", és ott is a két szemben álló pólust képezik. A kézművességben való jártasság például a német sztereotípia igen régi eleme, láttuk, a 19. század elejére ez is pszichologizálódik. Magdánál például a német nem egyszerűen kézműves, hanem „fáradhatatlan és szorgalmatos, úgy a jó rendet házában és tisztaságot szerető, józan életű ember is, s messzebb pallérozottságban mint a Magyar és Tót". Ezzel szemben láttuk már Schwartnernél, a román mint heverészik kunyhója előtt, míg szorgos felesége dolgozik. Ezer kilométerrel távolabb a katonai határőrvidéken ugyanaz a kép: „A határőr általában nem barátja a kitartó munkának és a célszerű tevékenységnek, túl kevéssé serény, szorgalmas, egészében véve lusta. Egész télen át csak lustálkodik, unalomból elpocsékolja egész élelmiszerkészletét, úgyhogy nyáron a fárasztó mezei munka közben az éhkoppot nyelheti, megfelelő élelem híján. Ezzel szemben a nők olyan szorgalmasak, hogy ellátják nemcsak a belső háztartás minden munkáját (nemük tulajdonképpeni feladatkörét), hanem ugyanakkor a férfi minden nehéz munkáját is, egyáltalán az egész nap terhét ők hordozzák vállukon." (Demian 1806:64.) Úgy tűnik tehát, mindkét dimenzióban ugyanaz a polarizáció. Ráadásul láthatóan tovább bővülnek, kerekednek a képek, a nemek szerinti munkamegosztás különbségei, a tisztasági viszonyok, a mértéktelen vagy beosztással élő fogyasztási szokások is szóba kerülnek. A fenti képek az időben legelső „kerek" jellemzések, de távolról sem csupán ezek a szerzők alkalmazzák a fent bemutatott sztereotípiakészletet. A román sztereotípiája átlép a vallási és a generációs választóvonalakon, a legegyöntetűbben fogalmazott leírássá válik. Például a katolikus jozefinista Szirmay 1809-ben így foglalja össze az esszenciális „oláh" vonásokat: „Az Oláhok közép termetűek, de igen vállasok, és erősek, a munkára restek, alattomba intselkedök, bosszú állók, részegesek, és babonások, a fejér nép közöttük gömbölyű formájú és különös szépségű." (Szirmay 1809-18 10/1:10.) Hasonlóképpen a következő generáció képviselője, a református Lassú István egész kis zsánerképet ad, lényegében ugyanarról: „Az Oláhok ravaszok, álnokok, magokba zártak és tűrök, e' mellett nyakasok, bosszúállók, restek s' az Országló Szék minden igyekezete mellett is a pallérozódásban igen hátul vannak. A munkátlanság mellett még a' lopásra is hajlandók, főképpen a' marha lopást kedvellik... [...] Babonások a' legnagyobb mértékben, mindazáltal a' legtsekéllyebb alkalmatossággal is a' legirtozatosabb káromlások ömlenek ki a' szájokból. A' férjfiúi kor jókori eléréssé, mértékletességek, kevéssel való megelégedések s' testiségre való hajlandóságok által igen szaporák..." (Lassú I 829:65-66.)