Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

FRAZON ZSÓFIA: Az ördögszövetség mint büntetőügyi igazság és létrehozásának mechanizmusa

1. Radermacher (1927) eredeti görög források elemzésével az ördögszövetséget kötő Faust mondai alakja és az ókori varázslók ördögszövetsége között kereste a kapcsolatot. írása sokat idézett művé vált a nemzetközi és a magyar szakirodalomban egyaránt. Erről lásd még Palmer-More (1966). 2. Egyik legfontosabb munkája a 16. századi német református teológiai irodalom ördögre vonatkozó részeinek katalógusa (Brückner - Alsheimer 1974). 3. Kretzenbacher (I 968) a néphitben megtalálható ördögszövetség-képzetek elterjedését vizsgálja a közép- és délkelet-európai népek hiedelemrendszerében, összehasonlítva a német nyelvterületen ismert Faust-mondák motívumaival, visszautalva a református ördögszövetség-elbeszélések hatására. A magyar vonatkozások vizsgálatát lásd Pócs (I 992); Frazon (1999). 4. Frank Baron (I 982; 1986) vizsgálatainak eredményeit Faust történeti és irodalmi alakjára vetítve a kapcsolatok lehetőségét tovább bővítette. Eredményei átvezetnek a magyar kutatások területére, hiszen Bornemisza Péter ördögszövetség-történetét és a Szenei Molnár Albert nevéhez fűződő hagyományt is összefüggésbe hozta német vizsgálatainak eredményével. 5. A Praxis Criminalis XVI. cikkelyében a tanúkihallgatás utolsó részének a tanúk titoktartási kötelezettségére történő figyelmeztetés található. Magyarul: Katona (1977:140). 6. A nyilvános kínhalál - valószínűleg - a nyilvános szakasz folytatása, ahol már nemcsak a hatóság, hanem a vádlott és a „nézők" is beavatottak a szabályrendszer tekintetében. A nyilvános kínhalál elsősorban az elrettentést szolgálta, és a - feudális büntetőjogban - az alávetett osztályok fölötti hatalom gyakorlásának és megnyilvánulásának egyik legfontosabb eszköze volt. Vö. Foucault (1990:7-97; 1998:43-65); Dülmen (1990). 7. A vízpróbára vonatkozó vizsgálatra lásd Tóth (2000). 8. Benedict Carpzov 1635-ben összeállított büntetőjogi szabálygyűjteményét 1656-ban Ausztriában III. Ferdinánd törvénybe iktatta. Magyarországon I 687-ben jelent meg Kollonich Lipót latin fordításában Nagyszombaton, majd 1696-tól kezdve a Corpus Juris függelékeként használták, főleg boszorkánysággal, rontás vádjával perbe fogottak esetében. Az I 790-es években, az első magyar büntetőkódex-tervezet előkészítésekor a Praxis Criminalis még elsőrangú jelentőséggel bírt (Hajdú 1971:22-30; vö. Iklódi 1982; Klaniczay 1990; Kristóf 1998:40-41). 9. A 16-18. századi magyarországi gyakorlatban a boszorkányság megítélését és annak törvényi hátterét továbbra is meghatározták Szent István és Szent László törvényei, a bibliai Mózes-féle törvények és a Hármaskönyv eljárásjoga, illetve annak Kitonich János-féle magyarázata. Sok esetben történt a szokásjogra való hivatkozás is (Kristóf I 998:40). 10. A Praxis Criminalis mágiára és kínvallatásra vonatkozó részei magyarul: Sugár, szerk. (1987:254-280). I I. Ehhez szolgáltat példát Henningsen (1988:57-59; 86-94) is a baszk vizitáció leírásával és elemzésével. I 2. Corpus delicti = bizonyosság szerzése (Praxis Criminalis XXII. 3. §; Katona I 977:63). 13. A Praxis Criminalis egy bíró, két ülnök és egy jegyző személyében határozza meg a kínvallatás alkalmával részt vevők körét. Az úriszék esetében ezt a feladatkört a szolgabíró, két bölcs ember és az írnok töltötte be (XXXII. cikkely; Katona 1977:89). 14- Mária Terézia tiltó rendelkezéseinek megalkotásában tevékenyen közreműködtek orvosok is. 15. A kínvallatás indokairól Sugár, szerk. (1987:246). 16. A kínvallatásról lásd Sugár, szerk. (1987:248). 17. Vö. Kende (1995:125-128); „játékvezető" funkcióval. I 8. A testtel és testnedvekkel kapcsolatos felfogásokról, azok társadalmi megítéléséről lásd Bahtyin (1982); Elias (1987). I 9. A vallomás megerősítéséről a kínvallatás után lásd Sugár, szerk. (1987:251). 20. A kínvallatás hányszor foganatosíthatóságáról lásd Sugár, szerk. (1987:250).