Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Küllős Imola, szerk.: Hagyományos női szerepek (Horváth Sándor)

sajátos exogám házasodási módját mutatja be. Ők többnyire a Bakó megyei Lészpedről és Girlényből házasodtak úgy, hogy az onnan beházasodott asszonytól eladósorban lévő leányok címeit kapták meg, s a címre fényképes bemutatkozó- és leánykérő levelet küldtek - a levélben a leány útiköltségeire küldött 100 lejessel. Ezzel a társadalmi körülmények miatt keletkezett kényszerhelyzetre talált e közösség megoldást. Katona Imre a népköltészeti műfajok nemek közötti megoszlását, míg a Pálya Bea - Sándor Ildikó szerzőpáros - a siratok kapcsán - a női szerepeket elemezte. Küllős Imola a 16-18. századi magyar közköltészet nőképét vázolta a lakodalmi intő- és oktatóénekek, valamint a házassági tanácsok és a házasságot dicsérő énekek alapján. Tanulságként egyebek között megállapította, hogy a korábbi ideális házasságot, ideális feleséget vázoló reformáció kori dalok mellett a 18. század közepétől megjelentek az asszonyi panaszdalok, amelyben a nők fellázadnak rossz sorsuk miatt, s kibeszélik a családi élet realitását: a férj durva bánásmódját, korhelységét stb. Szacsvay Éva a szirén jelképiségét kutatva megállapítja, hogy a református templomok kazettás mennyezeteire festett - sőt más formában, más helyen is megjelenített - szirének a bűnt jelképezik, s vélhetően a protestáns apokalipszis félelmeit tükrözik. Tari Lujza európai kitekintésben is vizsgálta a női hangszerjátékot. Keszeg Vilmos rendkívül izgalmas dolgozatban mutatja be, hogy a női életszakaszokat két csoportba lehet sorolni: a nemileg érett kor mellett az ezt megelőző és az ezt követő - tehát a gyerekkori és az öregkori - szakasz egy csoportba tartozik. A nemiségen inneni és túli állapotuk révén a közösség értékítéletében a lányok és az öregasszonyok szabadok és tiszták, s ezáltal alkalmas alanyok a transzcendens világgal való kapcsolattartásra. Csonka-Takács Eszter a nők tisztátalanságát elemezte a magyar néphit tabui alapján. További néprajzi tanulmányok is helyet kaptak e kötetben. Orosz György egy orosz hőséneket. Szigeti Jenő az Ószövetséget, Puskás Ildikó az ókori indiai irodalmat, GörögKarády Veronika két afrikai népmesét elemezve mutatja be a nő szerepét, illetve annak egyes elemeit az adott társadalmakban. Mitológiai és egyúttal pszichológiai elemzéseket olvashatunk Séra Lászlótól és Szombati Ágnestől. A kötet talán kezdetét jelenti egy következetesebb hazai nőkutatásnak, avagy a nemek tudományának (gender study). A lehetőségek tárháza rendkívül gazdag. A cselédekről, a szolgálólányokról például alig tudunk valamit. Csak utalás szintjén került a szakirodalomba a nők szerepének megváltozása a világháborúk idején és azokat követően. A nők munkavállalásának társadalomátalakító, értékrendet megváltoztató szerepét sem vizsgálta érdemben eddig a magyar néprajzi kutatás. E rövidke bemutatásból is kitűnhet, mennyire széles skálán mozog jelenleg a magyar nőkutatás. Nagyon szerencsés dolog, hogy többféle kutatási módszer került egymás mellé. Ezzel sikerült bizonyítani azt is, hogy hagyományos néprajzi szemlélettel vagy éppen a legmodernebbel, netán más tudományágak interdiszciplináris alkalmazásával is értékes eredmények születhetnek. Nincs egyedül üdvözítő megoldás, csupán rosszul alkalmazott módszer lehet, no meg előítéletes gondolkodás.