Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Thomas Hengartner: Forschungsfeld Stadt (Schleicher Vera)

sas formák a városban" mottóval született, nagyvárosi egyesületek elemzését célzó irányvonal is. E társas életet elemző munkák sorából mind terjedelmi, mind módszertani szempontból kiemelkedik Herbert Freundenthal hamburgi egyesületeket bemutató munkája, mely a nagyvárosi élet két meghatározó tényezője, a magány és a csoporthoz tartozás élménye tekintetében vizsgálja az egyesületek szociálpszichológiai jelentőségét. Szintén a hagyományos néprajzi kánon alapján, ugyanakkor már érzékeltetve annak szűkösségét fejtette ki nézeteit a „hamburgi néprajz" másik képviselője, Walter Hävernick, aki I 966-ban írott munkájában a specifikus városi néprajzi feladatokat áttekintve új forrástípusokra hívta fel a figyelmet, és hangoztatta a szociológiai látásmód, illetve a kvantitatív módszerek fontosságát. Hasonló meghasonlottság jellemzi Gerda Grober-Glück és Ruth Lorbe munkáit a korábbi folklórszövegek helyébe lépő sporttudósítások, illetve a nürnbergi gyermekdalok témakörében. A néprajztudomány meglehetősen konzervatív tartózkodása ellenére is kialakult tehát valamiféle láthatatlan, ugyanakkor meddő, továbblendülni képtelen diskurzus a városkutatást illetően. E vita végpontja Ingeborg Weber-Kellermann nyitó előadása volt, mely az I 963-ban megrendezett néprajzi konferencián hangzott el, s melynek témája „a berliniség" specifikus jegyeinek elemzése, más német nagyvárosok jellegével való összevetése volt. Az irodalmi, történeti és szóbeli forrásokra támaszkodó fejtegetések nem hirdettek forradalmian új programot a német néprajzban, de a meglévő szempontok továbbfejlesztésével s a városi néprajz feladatainak felvázolásával (a városi néprajzi jelenségek rendszerezése, struktúráinak felvázolása s ezek összevetése más struktúrákkal) jóval többet jelentettek, mint az elmúlt harminc esztendő elszigetelt törekvéseinek összefoglalását. Feltétlenül előrelépést jelentett Weber-Kellermann kísérlete a néprajztudományban nagy hagyományokkal bíró „nagyvárosszkepszis" eloszlatására. A nagyváros kritikája, bár explicit módon ritkán nyilvánult meg akkora hangsúllyal, mint az „érzelmileg indifferens" nagyvárost a nemzetiszocialista „rasszkultúra" hatása alatt értékelő Willy Hellpach munkáiban vagy a népi kultúrát a „városi tömegkultúrával" szembeállító Adolf Bachnál, implicit módon szinte valamennyi szerző egy-egy részmunkájában helyet kapott. E rejtett nagyvárosszkepszis „legszebb" példái Hengartner szerint a Wörterbuch der Deutschen Volkskunde címszavai, melyek a várost a vidék tükrében határozzák meg, ismérvei között főként negatívumokat sorolnak fel, s értéket csupán a hagyomány valamilyen mértékű felmutatása esetén hajlandók tulajdonítani neki (például Bécs érdeme, hogy Alsó-Ausztria legjelentősebb bortermő helye stb.). E nagyon mélyen gyökerező ellenérzések ellenében érthető módon még egy Weber-Kellermannéhoz hasonló szakmai tekintély hangsúlyos helyen ismertetett nézetei sem tudtak elegendő lendületet adni a városi néprajznak ahhoz, hogy kivívja helyét a tudományos horizonton belül: még a tíz év elteltével kiadott négykötetes társadalomtudományi kézikönyv (Handbuch der empirischen Sozialforschung) is csak mint marginális irányzatot tartja fontosnak megemlíteni a néprajzi indíttatású városkutatást. Az igazi áttörésre végül nem nagyszabású önálló munkák, hanem egyidejűleg több irányzat, kutatóműhely keretében került sor: a szemléletváltás feladatából a „müncheni iskola", a tübingeni Ludwig-Uhland Intézet, a „diffúziókutatás", valamint az úgynevezett empirikus kultúrakutatás irányzatai egyaránt kivették a részüket.