Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Thomas Hengartner: Forschungsfeld Stadt (Schleicher Vera)

rek városi terepen történő kipróbálására irányultak. A kutatástörténet függelékében kap helyet a német nyelvterület néprajzában igen későn integrált úgynevezett chicagói iskola eredményeinek (nevezetesen Robert Ezra Park humán-, később szociálökológiai koncepciójának, illetve Ernest W. Burgess koncentrikus körökből felépülő városstruktúra-elméletének) ismertetése. E belső történetet követi a II. fejezet (Stadt-Ansichten) kívülről való áttekintése: a város „elgondolásának", valamint a városi életformák vizsgálatának alapjául szolgáló kiindulópontok, modellek, módszerek és elméletek légi felvételszerű bemutatása. Itt kerül sor a tudományos városszemléletet mindenkor döntő módon befolyásoló általános társadalomtudományi kontextus ismertetésére is. A különböző szemléletek és irányzatok között különös hangsúllyal és részletességgel tér ki Thomas Hengartner a struktúrák mögött rejtőzködő embert a kutatás középpontjába állító, az 1980-as években népszerűvé váló úgynevezett struktúraelemző eljárásokra (Sturkturanalyse), melyek elsősorban a térbeli és társadalmi szerveződés kölcsönhatásainak vizsgálatát célozzák. Ennek keretében kerül sor a mentális vagy kognitív térképek elméletének, kutatástörténetének, valamint a szerző saját kutatásainak (berni mentális térképek) és újat hozó eredményeinek ismertetésére. A III. (utolsó) fejezet (Volkskunde und Stadt) a tanulmány összegzése, lezárása helyett egyfajta jövőkép felvázolására, nyitott kérdések, megoldandó feladatok felvillantására törekszik. A szerző tehát könyvének tárgyát, a várost mint kutatási területet három, részben egymást fedő szinten tárja elénk, a bemutatott elméleteket és műveket számtalan jellemző (angol, német, francia nyelvű) idézettel téve érzékletesebbé. Az áttekintett és hivatkozott szakirodalomban való tájékozódást az 1000-nél is több magyarázó jegyzet és a kb. 600 tételből álló bibliográfia teszi teljessé. E könyvismertetés a mű szerkezeti átfedéseit figyelmen kívül hagyva kísérli meg vázlatosan bemutatni a német nyelvű városi néprajz legfontosabb előre- (illetve hátra-) mutató törekvéseit. A néprajzi városkutatás a 18. század végi, 19. század eleji statisztikai-államtudományi vizsgálatokban gyökerezik. Az irányzat jelentősebb képviselői Lorenz Westen rieder, Justus Moser, Louis Sébastien Mercier és Heinrich Riehl voltak, akik a szokásos statisztikai paramétereket megkísérelték városok leírásában is alkalmazni. Közvetlen megfigyeléseken alapuló, sokoldalú szempontrendszer alapján kidolgozott műveiket részletesen ismerteti s napjaink kutatatásában is hasznosíthatónk tartja Hengartner. Az eltérő jogállású és történetű várostípusok árnyalt megközelítésében jeleskedő Möserre már Bausinger is felhívta a figyelmet, míg a párizsi börtönöket, szegénykórházakat és bordélyokat, valamint a kisemberek városi hétköznapjait szemléltető Mercier módszerét a szerző egyenesen a közel I 50 évvel később induló chicagói szociológiai iskola „nosing around" programjához hasonlítja. Máig méltó volna az „újrainterpretációra" Hengartner szerint a 20. században sokat támadott Riehl is, akinek vizsgálati szempontjai - kérlelhetetlen nagyváros-ellenessége ellenére - az urbanitás jelensége iránti érzékenységéről tanúskodnak. Ezt a statisztikai-államtudományi irányzat keretei között kibontakozó, helyenként kritikus, helyenként értő és érzékeny városszemléletet fátyolozza aztán el a 19. század második felének romantikus-mitologikus néprajzi irányzata, amely a város helyett az „ősiség" és a „néplélek" otthonául kikiáltott vidékre irányul. A szárnyait bontogató néprajztudomány kutatási területei között tehát nem jut hely a városnak, s bár a népi kultúra meghatározásának anakronisztikus voltát többen érzik,