Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Tárgyak és képek. A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai (Szarvas Zsuzsa)

Formájában, a megvalósítás igényességében mindenképpen Fejér Gábor és Roboz László munkája, a Székképek viszi el a „pálmát", amely megjelenésében semmiképpen sem nevezhető szokványosnak. Tartalmában ismét egy új megközelítéssel találkozhatunk. A kötet a Néprajzi Múzeum bútor- és világítóeszköz-gyűjteményében található székekkel foglalkozik. Rövid bevezető tanulmánya első részében áttekinti a gyűjtemény történetét, gyarapodásának elvi és gyakorlati folyamatát, azokat a „szellemi áramlatokat", amelyek hatással voltak a gyűjtemény fejlődésére, s meghatározták a bekerülő tárgyak típusait és a gyarapodás ütemét. Fejér Gábor rendkívül kritikus elődeinek többségével kapcsolatban, hiányolja a gyűjtemény fejlesztésére vonatkozó egységes koncepciót, de ilyennel ő maga sem áll elő. A bevezető tanulmány „értékkészletnek" nevezett második része a katalógus rendszerével, illetve a megvalósítás nehézségeivel foglalkozik. Itt vetődik fel egyedül a múzeumi tárgynyilvántartás problémája, a meglévő pontatlanságok és félreértelmezések okozta nehézségek. A szerző a katalógus elkészítése során szembetalálkozott olyan nehézségekkel, mint például a különböző tárgymeghatározások kérdései, a terminológiára, a helyre, a készítőre, az időre vonatkozó következetlenségek, amelyeket ebben a katalógusban valamilyen formában megpróbált egységesen kezelni. Ezek kapcsán olyan problémákat feszeget, amelyek valójában az egész nyilvántartási rendszer problémái, s például éppen az ilyen katalógusok szempontjainak egységesítésével lehetne ezen a területen továbblépni. A Székképek katalógus az I 950 utáni leltárkönyvek szerző által pontosított adatait tartalmazza. A tanulmányokhoz kapcsolódó, illetőleg az ajánló bibliográfia után grafikonok következnek, amelyek bemutatják a gyarapodás időbeli megoszlását, a gyűjteményben található évszámos székeket a készítés ideje szerint, a székek megoszlását tárgytípusok szerint, a deszkatámlájú és lécvázas székek százalékos arányát, a készítőműhelyek szerinti megoszlást, valamint a festett és faragott székek arányát. Mindezeket különböző mutatók követik, amelyek a közölt szempontok szinte mindegyike alapján (tárgytípusok, készítés helye, készítő neve, használat helye, gyűjtés helye, gyűjtő neve, megszerzés módja) rendszerezik az anyagot. Ezután következik a 663 tárgyat tartalmazó katalógus, amely a leltári számok sorrendjében, fekete-fehér képekkel illusztrálva mutatja be a Néprajzi Múzeum székeit. A kötet csúcspontját a végén található 68 színes tábla jelenti, ami gyönyörű felvételeket tartalmaz a bemutatott székekről. Talán nem ártott volna megindokolni, hogy mi az oka annak, hogy míg a katalógus a leltári számok sorrendjét követi, addig a színes ábrákat tárgytípusok alapján mutatják be. ,12 Ez a kötet impozáns és formabontó megjelenésén túl kihasználja a számítógépes feldolgozás adta lehetőségeket, kísérletet tesz egyfajta terminológiai pontosításra, bevezető tanulmányából viszont nem sokat tudhatunk meg magukról a székekről. Önmagában mind a négy kötet értékes, a maga nemében kiváló, színvonalas munka. Jó, hogy megszülettek, jó hogy végre elindult egyfajta katalóguskészítő munka a Néprajzi Múzeumban. Még jobb lenne azonban, ha az egyes katalógusokban több közös vonást lehetne felfedezni, s nem csupán szerzőik egyes témákról való ismeretét és a tárgykatalógusról vallott felfogását tükröznék, hanem - legalább fő vonalaiban egységes - kidolgozott, végiggondolt katalogizálási koncepció alapján születtek volna meg, s az olvasó egységes koncepciójú, szerkesztésű és megvalósítású köteteket forgathatna. Szerencsére a Néprajzi Múzeumban van még néhány bemutatásra váró tárgycsoport... | 3 7