Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Tárgyak és képek. A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai (Szarvas Zsuzsa)

Mindezek alapján joggal tehetjük fel a kérdést: mire és hogyan használhatunk ma egy tárgykatalógust? Arra, hogy egy-egy tárgycsoportot alaposabban megismerhessünk, megtudjuk, hogy egy tárgyféleségből hány darab található a múzeumban, és hogy ezek milyen területekről származnak? Esetleg arra, hogy szép képekben gyönyörködhessünk a bemutatott tárgyakról? Vagy netán arra, hogy típusokba, altípusokba rendezve megismerhessük egy-egy tárgytípus formai változatait? A tárgykatalógus mint műfaj kinek szól: az érdeklődő nagyközönségnek vagy a szakembernek? Egyáltalán a számítógép korában szükség van-e a hagyományos értelemben vett tárgykatalógusokra, hiszen az egy-egy téma iránt érdeklődő néhány kereséssel választ kaphat kérdéseire. Bár ezek a kérdések messze túlmutatnak a recenzens kompetenciáján, számomra egy tárgykatalógus elsődleges feladata a kiválasztott gyűjtemény vagy tárgycsoport anyagának lehető legteljesebb formában való közreadása, a róla tudható teljes - szöveges és képi - információmennyiség világos, átlátható formában való bemutatása. Mindennek olyan formában kellene megjelennie, hogy elsősorban a szakemberek (természetesen nem kizárva az adott téma iránt érdeklődő „laikusokat" sem) számára megkönnyítse az adott témakörben való tájékozódást. Minden katalóguskészítés felszínre hozza a gyűjtemények problémáit, egyebek között a gyűjtők sokféleségének következményeit, az anyag adatolásának pontatlanságait és megoldhatatlannak tűnő kérdéseit. Egy katalógus kísérlet lehet mindezek tisztázására, és ezzel hozzájárulhat egy-egy gyűjtemény anyagának pontosításához és teljesebbé tételéhez. Felvetődik a múzeumi gyűjtemények szerkezetének problémája is: melyik tárgynak melyik gyűjteményben van a helye, és miért éppen ott? A következőkben vizsgáljuk meg közelebbről, hogy a Néprajzi Múzeum megjelent négy katalógusa milyen válaszokat ad ezekre a kérdésekre. A katalógusok elsőként megjelent darabja, Gáborján Alice munkája a Néprajzi Múzeum szűrujjasait ismerteti. Rövid bevezető tanulmány foglalkozik a szűrujjasnak mint viseleti darabnak a történeti-földrajzi elterjedtségével. A magyar szűrujjasok vizsgálata alapvető szempontjának a szabást tekinti, s ennek alapján veszi sorra a ruhadarab egyes elemeit. Ebben a részben példái között a Néprajzi Múzeum anyagából igen kevés darab szerepel. A kötet második része, a tényleges katalógus, amely az „elejtoldás" kategóriáját középpontba állítva rendszerezi a Néprajzi Múzeum szűrujjasait. 97 tárgyat mutat be fekete-fehér fotókkal és szabásmintákkal, a kötet végén I 6 darab színes ábra is található. Az egyes daraboknak megismerhetjük a nevét, lelőhelyét, méreteit, valamint az anyagnak és a szabás formájának leírását. Mindez az anyagnak pontos, korrekt és rendkívül szakértő bemutatása, amelyből megismerhetjük a szűrujjasok alaki variációit, de a tárgyakról közölt információk sokkal szűkszavúbbak annál, mint amit egy-egy múzeumi tárgyról tudni lehet. Gáborján Alice-nak nem célja, s így kísérletet sem tesz arra, hogy a tárgyak muzeológiai hiányosságaival foglalkozzon. Ebben az esetben tehát egy tárgycsoport kimerítő formai ismertetésével lehetünk gazdagabbak. Egészen más jellegű feladatra vállalkozott Szacsvay Éva, aki egy formai szempontból nagyjából egységes tárgycsoport, az üvegképek bemutatását tűzte célul. Ebben az esetben 385 tárgy katalogizálásáról van szó. Magát a katalógust megelőzi egy áttekintés az üvegképek európai történetéről, valamint a Néprajzi Múzeum üvegképgyűjteményének bemutatása, amely tartalmazza a gyarapodástörténet leírását, és a tárgyak leírásából kinyomozható információkat közöl a különböző üvegképkészítő műhelyekről, a lelőhelyek-