Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

KEMÉNYFI RÓBERT: Az etnikai tér és a nemzetállamiság eszméje

ni. Európa nyugati felével szemben Keleten tehát nem a fenti köstlini új, individuális identitás „teremtésével" találkozunk, hanem régi államiak feléledésével szembesülünk. Ugyanebből a megközelítésből kiindulva azt is láthatjuk, hogy Európa keleti felén a gazdasági és az etnikai kérdéseket éles határok mentén igyekeznek szétválasztani. Míg gazdasági téren a nyugat-európai mintát szeretnék követni, a gyors gazdasági integrációt elérni, addig az etnikai együttélés uniós modelljei (például autonómia) szóba sem kerülhetnek. Sőt, a gazdasági és etnikai integráció mesterséges szétválasztása az etnikai konfliktusokat tovább erősíti, ugyanis a posztszocialista kis nemzetállamokban a rossz gazdasági helyzetben az etnikai összeütközések valószínűsége növekszik. Ha azonban két népcsoport életterei ugyanazon lehetőségek kiaknázására fedik egymást, akkor bekövetkezik a verseny. Az egymás kiszorítására való törekvés elősegíti az etnikai konfliktusok kiéleződését (lásd versenyelmélet Barth I969;0lzak 1993).

14 A másik fél részéről pedig már publicisztikai közhely: az átláthatatlan etnikai szeparációs mozgalmaktól való félelem visszatartja a Nyugatot éppen a Kelet által „áhított" gazdasági integrációtól. Az ördögi kör így bezárult. A modern nemzetté válás két útja - „Staatsnation", „Kulturnation" (Meinecke 1922:

1 22) - is magában hordoz, bár más-más hangsúllyal térszerkezeti kérdéseket.

15 az első típus (Staatsnation) alapja az ugyanazon jogi-politikai kerethez való tartozás és közös terület, de a terület csupán mint egy adott államkeret. A másodiknál (Kulturnation) a közös nyelv, kultúra, a közös származás mítosza játssza a döntő szerepet. A „közös származási mítoszba" azok is beleértendők, akik bár az adott állam keretein kívül élnek, de ugyanazon nyelvet beszélik, kultúrát birtokolják. A kultúrnemzet ismérvei közöttaz államnemzettel ellentétben - nem játszott döntő szerepet sem a terület, sem az állam. A területiség csak később, a 19. század közepe után kap komoly hangsúlyt, abban az értelemben, hogy a nemzetnek joga van nemzetállamba szerveződni, sőt ezt meg is kell tennie. Az utóbbi nemzetmodellt csupán egy kis gondolati lépés választja el a későbbi évszázadban Délkelet-Európában attól, hogy az államnak tehát ezekre a területekre is kiterjeszthető a fennhatósága. Az anyaállam ezekre a saját etnikai terekre gyakorolt szimbolikus kulturális kontrollját kiegészítheti a gyakorlati területi ellenőrzés is (támadó politikai nacionalizmus). A két nemzettípus földrajzi elterjedése alapján elkülöníthető egy nyugati (Egyesült Államok, Nyugat-Európa) nemzetmodell és egy keleti vagy etnikai modell (Smith 199

1:8-l 5).

16 A nemzetállam értelmezésére több megközelítést is ismerünk. Általános definíció szerint a nemzetállam olyan államokat jelöl, melyek lakossága nemzetileg (nyelvileg) többé-kevésbé homogén, vagy arra törekszik, hogy eszközei (közös kultúra, jelképek, értékek, hagyományok) segítségével egyesítse a területén élő embereket (Guibernau 1996:47-48). A modern nemzetállamok kialakulásának folyamatában feléledő nacionalizmus fokozatosan „fedezi fel" a nemzeti intézmények kiépülésével párhuzamosan, a nyelv és a kultúra kérdése után a „saját etnikai tér" kiterjedését és e tér határának fontosságát, a nacionalizmus keretei között pedig kezdetét veszi - mint fentebb említettem - e tér mitologizálása is. Napjainkban azonban ez a folyamat a nemzeti mozgalmak újjászületésével párhuzamosan megfordult: az „etnikai tér mítosza"

17 a Kelet-Közép- és Délkelet-Európában feléledt nacionalizmus egyik fontos, magát a nacionalizmust gerjesztő, erősítő részévé vált. Az etnikai térhez kapcsolódik - többek között - a nacionalizmus. A