Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
MÓD LÁSZLÓ: Beavatás. A liminalitás szimbólumai egy szegedi vízilabdacsapatnál
A vizsgálat első fázisában szinte minden játékossal interjút készítettem. Ezzel a módszerrel elsősorban arra a kérdésre sikerült választ kapnom, hogy a csapat tagjai, leendő avatok és avatandók hogyan értelmezik a rítust. Az interjúk azonban nem adhattak megfelelő képet a jelenségről. Adatközlőim nyilván nem emlékezhetnek a közelmúlt avatási szertartásainak minden apró mozzanatára, illetve beszámolóik nem tartalmazzák a számukra teljesen megszokott eseményeket sem. A beszélgetések során többen az őket ért megaláztatásokat is más színben tüntették fel. (Voltak, akik elhallgatták, hogy ők milyen nehezen viselték a megpróbáltatásokat.) A rituális viselkedésformákat és a rítuscselekményt csak a résztvevő megfigyelés során sikerült pontosan leírnom (Agar 1996:1 56-160). I 998 szeptemberének első hetében a csapat edzőtáborban vett részt a horvát Primőrje Rijeka gárdájánál. Az avatási rítusok ennek keretében zajlottak le. Erre az útra én is elkísértem a csapatot. Megfigyeléseimről naplót vezettem, az események hanganyagát diktafonon rögzítettem, a rítus minden fontosabb állomásáról pedig fényképfelvételt készítettem. A közösség ellentmondásosan fogadta kutatásaimat. A többség örült neki, jó ötletnek tartotta a téma feldolgozását. Voltak azonban olyanok is, akik kétkedve fogadták, és nem látták sok értelmét. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a problémát sem, hogy a jelenlétem kutatói szerepben - hogyan befolyásolta magát a kutatás tárgyát. Személyem hatást gyakorolt az eseményekre, amire elsősorban a résztvevők megjegyzéseiből következtettem. Az avatok közül ugyanis többen felvetették, hogy az avatást úgy kellene „megcsinálni", hogy az az én céljaimnak is megfeleljen. Az avatandók közül voltak olyanok, akik nehezményezték a jelenlétemet, mivel szerintük több verést kaptak, és nehezebb próbákat kellett kiállniuk. Az avatási rítus A szegedi vízilabda-egyesület avatási rítusai különböző életkor- és térbeli változások esetén jelentkeznek. Egyjátékos pályafutása során több korosztályban játszik (gyermek, serdülő, ifi-felnőtt). Minden korosztályváltást avatási rítusok kísérnek. Ilyenkor az adott korosztályos csapatba felkerülő fiatalt az idősebb játékosok avatják fel. Akik a korosztályos válogatottakban szerepelnek, azoknak ott is át kell esniük az avatáson. Ezek a rítusok az egyén szemszögéből nézve bizonyos időbeli változásokhoz kötődnek. Vannak J azonban olyan játékosok is, akik egyesületükből egy másik klubhoz igazolnak. Ilyen esetjN ben őket is felavatják. Az ő szemszögükből az avatási rítus pedig egyfajta térbeli váltódj záshoz kapcsolódik. sás Az egyesületben - eddigi információim szerint - már az 1940-es évek végén is eiterig; jedt gyakorlat volt az avatás. A rítus általában valamilyen edzőtábor vagy külföldi sze•2" replés keretében zajlik le. „Fontos az avatásnál, hogy legalább egy-két napos túra legyen. Úgy nem avatunk sohasem, hogy elmentünk egy napra valahova és úgy. Tehát együtt van a csapat valahol több ideig, lehet ez edzőtábor, bármilyen torna, kupa." (Tóth Iván)
