Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

KEMÉNYFI RÓBERT: Az etnikai tér és a nemzetállamiság eszméje

ul szolgáló bármilyen fellelhető adatbázist a nyelvi, etnikai megoszlások feltárására és térképi megjelenítésére kezdtek használni.

3 Magyarország igyekezett olyan nemzetiségi bizonyítóanyagokat és térképeket összeállítani, amelyek a pontos etnikai határokat és azok több száz év óta való változatlanságát, azaz stabilitását bizonyítják. Ebben az érdekkörben jutott magyar részről komoly szerep például az I 773-as helységnévtár I 920as feldolgozásának és megjelentetésének.

4 A magyarhoz hasonló, de vele ellentétes törekvés jellemezte a monarchiában élő nemzeti kisebbségeket, és századunk első felében igyekeztek a „leendő" tárgyalásokra használhatóvá tenni (térképi ábrázolással) a saját területi gyarapodásuk igazolására a 18. századi etnikai forrásokat is, azazmindkét részről úgy vélték, hogy a mai etnikai határok kétszáz évre visszanyúló stabilitása, kontinuitása adja a „történelmi" igazolást területi törekvéseik számára. A 19. században, a fokozatos nemzetté válással párhuzamosan, magyar oldalról az etnikai térképek- nem utolsósorban - „nemzeti önvédelemből" a nemzeti kisebbségek saját területi törekvéseinek (melyek ez esetben is megjelentek tehát térképeken) ellensúlyozására készültek.

5 Az első magyarországi etnikai térképet a 18. század végén, 1791ben saját lexikonára támaszkodva Korabinszky János (méretarány: I : I 000 000) készítette el, amely térkép nem is az etnikai határok felrajzolása miatt vált híressé, hanem mert erre a térképre vitte fel az angol utazó, Towson Magyarország kőzetszerkezetét, és ennek köszönhetően I 797-ben megszületett az első hazai petrográfiai térkép is.

6 Az I 720-as népösszeírás neveinek nemzetiségi alapon történő feldolgozására is csak a I 9. század végén került sor, mivel a korabeli számlálóíveken még nem szerepelt a nyelvi vagy etnikai hovatartozásra kérdező hasáb. A 18. században az etnikai (nyelv-) határ megrajzolása, a nemzetiségi térkép megszerkesztése igen periferikus szerepet játszott, nem érdekelte az adott kor politikusait, tudósait, a figyelem e korszak nemzetiségi megoszlásának területi vonatkozásaira csak utólag (!), a I 9. század második, de főként a 20. század első felében irányult. A cél egyértelmű volt: „éles külső etnikai választóvonalak stratégiai védővonalként való megvonása" (Révay I 993:3

1). A 18-19. századi összeírásokban a települések etnikai megítélése eleve komoly problémát okozott, ugyanis: a) nem voltak minősítési módszerek (most sincsenek igazán) erre a kérdéskörre egységesen kidolgozva; b) nem léteztek statisztikai irányszámok sem, amelyek alapján a vegyes etnikumú települések valamilyen értékkategória alapján ide vagy oda sorolhatók lettek volna. E két pont a fő oka, hogy a települések etnikai-statisztikai osztályozása a 18. században és a 19. században nehézkes. Az „a" pontban említett minősítési probléma azt jelenti, hogy ebben az időszakban az etnikai besorolásra „valamilyen" kiindulási minősítési pontot csupán az adott település többségének nyelve jelentette. Ennek alapján igyekeztek etnikai információt adni a településekről. Ám kérdés az, hogy mit értettek egy település nyelvén? Van olyan munka, ahol az etnikummal azonosított anyanyelvet adják meg uralkodónak, de van, ahol a településen csupán a beszélt vagy használt (esetleg ismert) nyelvet jelzik, sőt egy munkán belül sem következetesek a szerzők, és hol etnikumról-anyanyelvről beszélnek egy-egy település kapcsán, hol csak a beszélt nyelvről.

7 Ha minden nehézség ellenére mégis körvonalazódik az adott forrásban egy etnikai osztályozási kiindulási alap, marad a második probléma, azaz az etnikai keveredettség statisztikai megközelítése („b" pont) a teljes bizonytalanság talaján áll. Megfogható, kvantitatív kategóriákká alakítani a nem is az egyének önbevallása alapján (!) felvett etnikai vélekedéseket mint adatokat, komoly problémát okozott.