Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÖVÉNYI KATALIN: Egy kőszegi szabómester házának népe

sével teszi, melynek révén a család és a háztartás összetett és dinamikus viszonyának néhány kérdésére remél választ. Esettanulmányunk sajátossága, hogy kulcsfigurája a vizsgált házközösség feje, nevezetesen Dreisziger Ferenc szabómester az ükapánk volt. így családjának és háza népének története családunk története is egyben, amiből a kutatás szempontjából előnyök és hátrányok egyaránt származhatnak. Mert nehéz kívülről látni s értelmezni azt, amiben érzelmileg is benne vagyunk, s melynek egyes elemei a generációs különbség ellenére saját életünk részét is alkotják. Identitásunkat ingathatja meg egy-egy, a családi mítoszainkkal, az ősökről szóló színes és dicső történetekkel ellentmondó visszaemlékezés, újságcikk, valahonnan előkerült, „képbe nem illő" fotó. Szintén az objektivitást nehezíti, hogy a közelség miatt nyilván számtalan dolog magától értetődő számunkra, így részletes leírásuk, elemzésük, a köztük lévő összefüggések kiemelése talán elmarad. Ugyanakkor éppen a közelség révén őszintébb, részletesebb válaszokat kaphatunk, aminek segítségével finomabb, árnyaltabb képet lehet adni például a közös térben élők közösségéről, az egyes személyek közti viszonyrendszerekről. Ugyancsak a témaválasztásból és az előbb jelzett rokoni kapcsolatból adódóan írásunk forrásai elsődlegesen a szóbeli visszaemlékezések. Ezen elmúlt világról legtöbbet nagyanyámtól és nővérétől

2 tudtunk meg, akik lányságukat 80 év távlatából úgy látják, hogy életük legszebb éveit töltötték „ópapa" (nagyapjuk, Dreisziger Ferenc) házában. Ezeknek az éveknek a gondtalansága, jellemző alakjainak mitizálása és tipizálása, jellegzetes viszonyainak toposzokká formálása tükröződött emlékezéseikben. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy esetükben az I 920-1930-as évekre való visszaemlékezésekben kimondatlanul is benne van az azóta eltelt 60-70 év: a 2. világháború, az őket közvetlenül és közvetve is érintő kitelepítések, a gyermek- és ifjúkoruknak keretet adó régi polgári értékek felszámolása, eltűnése, majd hirtelen ezeknek ismét példaértékűvé tétele; s hogy gyermekként az ember más összefüggéseket lát a világból, mint családját féltő asszonyként vagy az unokájának tapasztalatokat átadó nagymamaként. Az emlékezet, jól tudjuk, nagymértékben szelektál, s rendkívül szubjektív. Saját és sajátos szempontok szerint mondatja el a történteket. E szubjektivitás már az adott pillanat egyénenkénti megélésének különbözőségével kezdődik, amit az azóta eltelt idő, a kapcsolatok és azok megváltozásának jellemzői barátság, sértődöttség, megaláztatás vagy pusztán a kapcsolattartás intenzitása stb. -, az események felidézésének körülményei, hallgatói, kimondott és kimondatlan céljai csak erősítenek. E felidézett történeteket - melyeket a magyar néprajzi szakirodalom igaz történeteknek, élményelbeszéléseknek nevez - minden szubjektivitásuk ellenére dokumentumértékűeknek tekintettük. (Az unokák történeteinek egyes részleteit dőlt betűkkel jelölve, tanulmányunkba szó szerint, vagy ha szükséges volt, csekély mértékben stilizálva is beemeltük.) Az „objektivitás" érdekében, és hogy ne csak a Dreisziger unokák nemritkán nagyon különböző szemüvegén keresztül lássuk és láttassuk a választott kis közösség mindennapjait, megszólaltattunk kevés, életben maradt és Magyarországon élő barátnőjük közül hármat, egy hozzájuk tejtermékeket hordó kőszegfalvi asszonyt s néhány helybeli iparost,

3 továbbá felhasználtunk fennmaradt családi iratokat, hivatalos dokumentumokat (elsősorban a Kőszegi Városi Levéltárból - lásd KVL - és a Városi Múzeum adattára-