Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
Tabló - Turizmus: konferencia (Hamp Gábor)
leírhatók a kulturális tudásban végbemenő változások. Az előadásokra jellemző volt az a törekvés, hogy felülírják a turizmust megjelenítő, elterjedt metaforák képeit. Szíjártó Zsolt (kommunikációkutató, JPTE BTK Kommunikációs Tanszék) a Káli-medencében végzett kutatásairól szóló beszámolójában (A turizmus mint menedék: képek, képzetek, elképzelések a Káli-medencében) vázolta fel az ezekkel a képekkel szemben kialakított stratégiák fogalmait. A hagyományos, a bevett kép: a mindennapjaiból menekülőként mutatja be az utazót. A „veszteség diskurzusa" a veszteség képeit rajzolja meg: lepusztult turista, aki maga is pusztít: hagyományt és hagyományost. De a turizmusból kimaradó térségek, hagyományok sorsa is pusztulás: lemaradás, elsorvadás. Ezzel szemben állítható egy másik „diskurzus", amelyeknek jogosultságát több tényező is legitimálja. Például az, hogy a turisták önmagukról nem ilyen képet hordoznak magukban. Továbbá az, hogy a turizmus nem (feltétlenül) rombolás, hanem esély lehet a helyi társadalmaknak a továbbélésre, identitásuk megőrzésére egy olyan időszakban, amelyet a „totális értelmezési horizontok" eltűnése jellemez. Ez a lokalitások létjogosultsága a globalizáció keretei között. A Káli-medencei kutatások eredményeit elemezve Szíjártó Zsolt a diskurzus átalakulásáról beszélt. Míg korábban a veszteség diskurzusával szemben az aranykor diskurzusa állt, addig az utóbbi időkben a globalitás-lokalitás diskurzusa került a középpontba. Ebben a turistának a desztináció nem menedékként szolgál, hanem élménytérként („élménymenüként"), amely nemcsak egy privát emóció, hanem kapcsolat egy emóció és egy szimbolikus aktus között. A sokszor hangoztatott felfogás szerint a posztindusztriális társadalmak jellemző sajátossága, hogy a társadalmi presztízs szimbolikus megteremtésének és gyakorlásának terepévé nem a munka, hanem a szabadidő (eltöltése) válik a tömegek számára. Az így létrejövő tömegigény hatalmas iparágak létrejöttét eredményezi. Ennek a terepnek sajátos kulturális tere a turizmus. Egy másik ilyen kulturális tér a múzeum. Fejős Zoltán (néprajzkutató, Néprajzi Múzeum) ennek a kettőnek a viszonyát elemezte (Múzeum és turizmus mint a kulturális találkozás és reprezentáció rendszerei). A múlt században nyilvánossá váló magángyűjteményeknek az 1970-es éveket jellemző sss-turizmus (sea-sun-sense turizmus) okozta válságát az I 990-es években elterjedő kulturális turizmus oldja fel: önálló desztinációvá válik a múzeum. Megjelenik a tudásra törekvés, a múlttal és az esztétikai értékekkel való találkozás és azok megőrzése, a szórakozás és a nyugalom társadalmi helyeinek keresése, illetve biztosítása, a couleur locale megragadása. Ezek szempontjából a múzeum kitüntetett hely: kapuként enged bejárást részint a múltba, részint egy földrajzi helyet (ti. ahol található) desztinációvá alakítva: szimbolikus konstitúcióként belépést biztosít egy másik kulturális rendszerbe. A múzeum - többnyire zárt - performatív kulturális tér. Nem kerülheti el a figyelmünket a párhuzam e performatív kulturális tér és a globális nagyváros között. Niedermüller Péter (etnológus, Humboldt Egyetem, Európai Etnológiai Tanszék, Berlin) az utóbbit mutatta be a városi turizmusról tartott előadásában (Városi turizmus: történelem, művészet, egzotikum). A globalizációnak-hivatkozik Niedermüller Péter korábbi elemzésekre - locusai vannak, ahol az azt működtető gazdasági és kulturális tőke koncentrálódik. Ezek a városok elszakadtak a modernség nemzetállami kereteitől, multikulturális központokká váltak. Bennük a kultúra mint jellegzetesen városi ipar jelenik meg, amelyben a szimbolikus tőke gazdasági tőkévé válik.
