Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

Tabló - „Ejnye no, hát ez es én vagyok!" Biró A. Zoltán: Hétköznapi humorvilág (Schleicher Vera)

A negyedik tanulmány (71 székely csavaros ész kérdéséhez; 71-96. p.) a „csavarosnak" kinevezett székely észjárás létezése mellett tesz hitet, de a jelenséget közvéleményben élő sztereotípiáktól elhatárolódva elemzi. Az elemzés nem közvetlenül magára az észjárásra, hanem az azt felmutató helyzetekre irányul, és - akárcsak az előző tanulmányokban - segítségükkel a közösség működésével kapcsolatos kérdésekre kíván választ adni Biró A. Zoltán. Először a csavaros észjárásról tanúskodó kulcsmondatok nyelvészeti-kommunikációelméleti vizsgálata a kijelentésekben rejlő „kettős csavarmenet" természetére derít fényt. A kijelentések „két lehetséges vonatkozási háttere" egyrészt megmagyarázza e kulcsmondatok „varázserejét", ugyanakkor rámutat kommunikációs szempontból „zárlatos" voltukra. Mivel a puszta nyelvészeti elemzés szintjén a csavaros észjárás népszerűsége, társadalmi szerepe nem volt megvilágítható, a szerző a továbbiakban a cselekvés pragmatikai szempontú vizsgálata révén jut általános érvényű antropológiai megállapításokra. Ezek keretében körvonalazódnak az észjárás „megcsavarásának" lehetséges funkciói: egyrészt egyfajta animációs szerep biztosítása (az értelmezés rákényszerítése a környezetre valamely elvont entitás tárgyában), másrészt a „bolond" szerepének felvállalásával életre hívott én-megméretés. A tanulmány zárógondolatai a csavaros észjárást felmutató helyzetek viccé és anekdotává válásának folyamatát mutatják be. Az ötödik szöveg (Terep és módszer. Tréfás nyelvi kapcsolatok vizsgálata a székelyföldirégióban; 97-140. p.) a kötet leghosszabb és legizgalmasabb tanulmánya. Mivel a szerző tapasztalatai szerint a metodológiai viták nem képesek választ adni a saját társadalomra irányuló antropológia kérdéseire, e tanulmányában - az ugratási események vizsgálata ürügyén - a szerző az antropológiai elemzés néhány módszertani eljárását és adatgyűjtési munkamódszerét ismerteti. Szöveg és esemény éles elhatárolása, az események rekonstrukcióját majd dekonstrukcióját szolgáló technika, illetve a viszonylag rövid terepmunka eredményeként nyerhető „sűrű leírás" titkának bemutatása mellett a tanulmány talán legfontosabb elméleti-módszertani észrevételei a tréfás nyelvi kapcsolatok mibenlétére vonatkoznak. A tréfás nyelvi kapcsolatokat (mint „kultúrateremtő szakrális játékot") Biró A. Zoltán minden kétséget kizáróan a létfontosságú társadalmi tevékenységek sorába sorolja, s e minőségében jelentős hatást tulajdonít neki mind a munkavégzésre, mind a szocializációs folyamatokra, mind pedig a társadalmi szerepek módosulását vagy megőrzését célzó törekvésekre vonatkozóan. A kötet zárótanulmánya (Szempontok és értelmezések; I4I-I6I. p.) a konkrét esettanulmányokon túlmutató problémakörök vázolására vállalkozik. Ezek közül elsőként a tréfás nyelvi kapcsolatok kutatástörténetével ismerkedhetünk meg, majd az ugratási események helyének megrajzolására vállalkozik a szerző az őket kitermelő regionális kultúrán belül (például a tréfás nyelvi kapcsolatok a privát és a nyilvános szféra közötti átmenetet képező események sorában; az ugratási gyakorlat modelljének változatlansága a székelyföldi modernizációs folyamatok ellenére stb.). Ennek kapcsán a szerző az átfogó (például strukturalista-funkcionalista) elméletalkotás helyett „minielméletek" kidolgozása mellett tesz hitet. A modellek, jelentéstermelési folyamatok rögzítése természetesen nem vezethet egyetlen definícióhoz, de olyan többrétű értelmezést eredményezhet, mely a kultúra működésének mechanizmusára adhat választ. Végül a humoros helyzetek és az etnicitás viszonyát boncolgatja. Ennek legfőbb tanulsága talán az,