Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

Tabló - A tankönyvírás nehézségei. Ágh Zsófia: Paraszti és polgári hagyományok a Kárpát-medencében (Juhász Ildikó)

zad végén... című fejezet Forrás részéhez valóak (197-204. p.), inkább a Példa alatt szerepeltethetőek. Más helyeken a Példa és Összehasonlítás részek keverednek, mivel mind a kettő ugyanolyan jellegű és témájú leírást tartalmaz. Ennek megfelelően csak időbeli eltérés van a két rész között a Hagyományos gazdálkodás... című fejezetben (81-86. p.). A Kereskedelem részben sem különíthető el a Példa (A debreceni régi nagy vásárok [I 12-1 14- P-]) és az Összehasonlítás (Vándorkereskedők és házalók [I 15-1 19. p.]). Ugyanígy az utolsó fejezetben is egybemosódik a kettő (Kulákprés-Tótkomlóson [2 I 5219. p.], illetve Az utolsó paraszt kivonulása- Felsőiszkáz... [219-223. p.]).A magyar paraszti társadalom a 19. század végén és a 20. század elején című fejezetben viszont már mind a három rész keveredik. Tömörkényi novellája a Forrás alatt szerepel (185187. p.), ez is és az Összehasonlítás (Az ormánsági egykés társadalom [ 190-192. p.]) is inkább példaszerű. Azt sem értem, hogy Ortega y Gasset idézete miért az Összehasonlítás rész alatt szerepel (207-210. p.), hiszen az nem szól más etnikai csoportról, nemzetiségről, társadalmi rétegről vagy más társadalomról, hanem egy szociálpszichológiai jelenséget ír le. Az idegen eredetű szavak átírásánál sem mindig következetes a szerző. Aszerint, hogy hol mely történész munkájából merít, többféleképpen használja ugyanazt a szót. Ilyen esetekben érdemes elővenni az akadémiai helyesírási könyveket, értelmező és etimológiai szótárakat, s azok alapján egységesíteni az átírást. így a szerző hol a „jurt" (például 12. p., 60. p.), hol a „jurta" (162. p.) kifejezést használja. A „steppe" szó régies, németes használata is vitatható, miután az akadémiai kiadványok (A magyar nyelv értelmező szótára, A magyar helyesírás szabályai, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára), valamint a történelemkönyvek is az (orosz jövevényszóból kialakult) „sztyepp" alakot alkalmazzák. Bár kétségtelen tény, hogy néhány, a könyvben hivatkozott történész is (Györffy György, Fodor István és Szabó István) ragaszkodik ehhez a régies formához, míg mások (például László Gyula, Domokos Péter) inkább az újabb, ma inkább elfogadottabb és használt alakot részesítik előnyben. Néhány, véleményem szerint nem elhanyagolható tartalmi problémát mégsem hagyhatok figyelmen kívül. Igen sok furcsaságot olvastam A táplálkozás fejezet Nyelvtörténeti, régészeti és írott források a táplálkozásról című részben ( 144-145. p.). A történettudományon belül nehezen elfogadható tény, hogy az ősmagyarok konkrét, szoros kapcsolatba kerültek volna szkíta és szarmata törzsekkel, illetve a perzsákkal (144- p)Egy-két jövevényszó még nem bizonyítja ezt. Nem lehet bizonyos feltételezéseket, véleményeket kizárólagos tudományos tényként kezelni, mert ez esetleg megtévesztő egy diák/olvasó számára. így például merész az a kijelentés, hogy a honfoglalás előtt „elsősorban juhhúst ettek a magyarok" ( 145. p.). Ugyanitt ( 144-145. p.) érvényesül az a nyelvészeti szempontból is túlhaladott szemlélet, melyet a szerző alkalmaz. Egyfelől a tárgyak, eszközök és elnevezéseik közé egyenlőségjelet tesz (Wörter und Sachen irányzat), másfelől nyelvészeti megfigyeléseket, eredményeket történeti tényként ír le. ilyen tipikus és közismert példa a „méz" szó esete (144- p), melynek meglétéből nehéz mélyreható következtetéseket levonni, mivel a szó jelentésváltozáson ment át. Végül néhány megjegyzés - nagy vonalakban - a tematikusán megadott, ajánlott irodalomjegyzékről (228-235. p.). A népszerűsítő könyveket-mivel a szerző is dolgozik belőlük, és így nem hagyhatóak ki -jobb lenne külön felsorolni, mert így meglehe-