Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

HAVASRÉTI JÓZSEF: Szó és írás határán. Tanulmányok a paraszti-népi írásbeliségről

feledéstől, tehát fontos szerepet kap az emlékezés, a megőrzés funkciója: „a legjobb tudásom szerint szedegettem össze a múltnak ködéből az eseményeket, mint elhullott és értékes gabonakalászokat, hogy egy szép koszorúba helyezzem az utókor számára" - írta munkájáról Szabó Miklós parasztkrónikás (Major 1999:205). Érdekes látni, hogy a szórakoztatás gondolata is az emlékeztetés-megörökítés funkciójához kötődik: „Amennyire csekéj tehetségemtől kitelik, összeírom és megörökítem a községünkben előfordult nevezetesebb, egyszersmind mulatságos dolgokat, amely községünkben tényleg meg is történtek. Ugy a régi időkben, valamint napjainkban, mely érdekes szórakozást nyújt azoknak, akik a mult iránt érdeklődtek." (Major 1999:206.) A Gyenis Vilmos által elemzett I 9. századi önéletrajz, Öreg Gyüker József munkájának címe - Emlékezetnek méltó történetek megírása - ugyancsak a megőrzés-emlékezés szándékának hangsúlyos voltára utal (Gyenis 1965:157). További meghatározó gyakorlati funkció a morális tanítás és az épülés eszméjéhez kötődik. Jakab Zsuzsanna tanulmányában a paraszti közösségben tollat forgató szerző a következőképpen fogalmazza meg célját, szándékait: „Valami olyasmit szeretnék magam után hagyni, ami hiányzó történelmi ismereteinket, erkölcsi nézeteinket megszilárdíthatja, az értelmes élet gyakorlására buzdíthatja őket." (Jakab 1999:21 7.) Demeter Domokosnak ezekben a soraiban helyet kap még egy további funkció, az ismeretközlés célkitűzése is. A Jakab Zsuzsanna által a Kriza-évkönyvben közölt anyagban érdekes példa található arra, hogy abban a ritka esetben, amikor a paraszti író olyan formát választ, amely sem a referenciális-dokumentatív funkcióhoz, sem a folklór műfaji szabályaihoz nem kapcsolódik, akkor az allegória eszközéhez nyúl. Demeter Domokos A hideg télben című verse a téli világjelenségeinek felsorolásával a Ceaucescu-korszak dermesztő társadalmipolitikai légkörét jeleníti meg a téli természeti képeinek allegorikus felhasználásával (Jakab 1999:222). Ez ugyanis lehetőséget teremt arra, hogy a szerző (morális) tanítást közvetítsen oly módon, hogy az életéből és annak közvetlen környezetéből ismerős maximákat, történéseket, megfigyeléseket öltöztet képi köntösbe. A fentiek alapján a paraszti írásbeliség legfontosabb, a szerzők által is kiemelt feladatkörének az emlékezés-megörökítés (krónika, napló, emlékirat, helytörténet), a morális nevelés (épülés) és az ismeretközlés látszik. Ehhez járulnak még a kapcsolattartást segítő levelek és a rituális alkalmakhoz (házasságkötés, temetés stb.) kapcsolódó szövegek. Végül - a közléssel a külvilág címzettjei felé forduló szövegfunkciók mellett - meg kell említeni az írás gyakorlatának a szubjektivitáshoz, a bensőségességhez tartozó szerepkörét is. Ez a belső számvetés, mérlegkészítés, amellyel a szerző önmagát, életútját helyezi el az őt körülvevő világ keretei között. Az itt ismertetett könyvek azt tanúsítják, hogy könnyűszerrel tehetünk megállapításokat az írott folklór egyes szövegeivel kapcsolatban, viszont csak alapos átgondolás és a kutató önreflexiója alapján határozható meg ellentmondások nélkül egy olyan egyszerűnek látszó fogalom, mint a paraszti vagy a népi írásbeliség. Azok az életvilágok, amelyek egykor a folklór társadalmi környezetét alkották, már régóta folyamatos változáson mennek keresztül, a homogén kulturális rendszertől a heterogeneitás, a tradicionális kultúrától a modernitás felé. (E folyamatról lásd Bausinger 1995.) Ezzel párhuzamosan más csoportok a „második szóbeliség" kulturális paradigmájában tevékenykedve olyan szövegeket hoznak létre, amelyek ugyancsak a szóbeliség és írásbeliség határte-