Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SCHLEICHER VERA: „...a kik a világosságnak szemébe mernek nézni, azoknál otthonos a humor." A rátótiádák szerepe az identitás formálásban

a róka?" című rátótiáda azon falucsúfolóink közé tartozik, melyek kizárólag egyetlen településhez, jelen esetben Rátóthoz kötődnek, s „történeti" hitelük bizonyosra vehető. A falu központjában álló kút - melybe állítólag a más falubeli járókelők füle hallatára szellentett bele egy Róka nevű kútásó - története nem került bele a Magyar Népmesekatalógus rátótiáda-típusmutatójába, annak ellenére, hogy egyértelműen a környékbeliek legkedveltebb Rátótot csúfoló témája volt, s Kovács Ágnes 1979-es gyűjtésében is szerepel (NI K 876:24). A provokatív kérdésben rejlő ítélet ezúttal is nyilvánvaló: a rátótiak a kulturáltságnak azt a fokát sem érték még el, hogy ne „szennyezett", hanem tiszta vizet igyanak... 16. Ugod, Nemesvámos, Vilonya és Hajmáskér Gyulafirátót közelében fekvő települések, melyeknek lakói az említett provokatív szócsatákról szóló elbeszélések gyakori szereplői. Természetesen más településeken (Várpalota, Veszprém, Bakonybél, Balatonalmádi stb.) élők is kivették a részüket a csúfolódásból, ha úgy hozta az alkalom. A szomszéd falvak lakói még az 1970-es években is leszálltak az autóbuszról a rátóti megállóhelyen, hogy a „híres" kút vizéből igyanak (Kovács 1988:288). Kádárta a Gyulafirátóthoz legközelebb fekvő szomszéd település, ma mindkettő Veszprém „városrésze". A két falu közötti - történeti okokra visszavezethető - ellentét a rátótiádaszövegekben is megfogalmazódik; erről a későbbiekben még fogunk szót ejteni. I 7. „A fatörzset lecipelik a hegyről" (AaTh 1243): a rátótiakat a hegyről véletlenül leguruló fatuskó rádöbbenti, hogy feleslegesen dolgoztak annyit a fatörzsek lehordásával, így visszaviszik a fát, hogy aztán leguríthassák. 18. A rátóti észjárás és a valóság „abnormális" tényeinek összecsengése a helyi sajtónak is kedvelt témája. Például: „Nincs ott - kérem - se tárgyi, se alaki tévedés, hanem csak tipikus rátóti észjárás... Rátót se a magas kultúrájú Hajmáskérre, se máshová nem szorul egy kis... sóért. Szegény lévén, a szegény ember bölcsességével él, mit a falukutató urak agyafúrtságnak, tétrakeresztbevitelnek vagy mi egyébnek látnak. Nekik elsősorban kenyér, egy kis jobblét kellene, nem illumináció." (Sz. 1938:2.) 19. Például: „Honnan jön a bácsi?/ Meszet. I Mit visz a bácsi?/ Dudar. / Magának nincs egy csöpp esze! I De van még egy kicsi a kocsi farában." Állandó szókapcsolat volt a lekicsinylő értelmű „palotai meszesek", illetve „tésimeszesek". 20. A közösség egészének tulajdonított reakciók természetesen csak nagy vonalakban általánosíthatóak. Egyéni megoldások, kezdeményezések a „rátótiság" történetének minden fázisában feltételezhetőek. Megnehezíti az általános érvényű következtetések levonását az is, hogy a „rátótiság" tagadását legtöbbször csak maga a gúnyolódás váltja ki. Egyik adatközlőm például, ha éppen nem érte támadás rátóti származása miatt, maga hívta fel erre az egyébként büszkén vállalt tényre a figyelmet oly módon, hogy az ismert dalra való utalásként („A rátóti legények/ jaj de nagyon szegények/ pénzért nyúl a zsebébe/ tökmag akad a kezébe... ") bármerre járt a nagyvilágban, például idegen kocsmában, tökmagot szórt szét a zsebéből... 21. A rejtett utalások mellett a rátótiádák igazságtartalmába vetett hit néha direkt módon is megfogalmazást nyer, például a mesélő szerint a „Madárnak nézett léghajó" (AaTh 1318) történetének hőse „ma már nem él. de él még az unokája, nem akarom megemlíteni, mert illetlen dolog volna"; a „Felpofozott malac" (MNK I 3 I OVI") mesélője szerint pedig „valóban meg is történt állítólag, de hogy mikor, erről különösebb prospektus nincsen" (NI K 876:22, 44); stb. A nyomtatásban megjelent vagy kéziratban lévő rátótiádák számtalan hasonló megjegyzése, valamint adatközlőim idevonatkozó kijelentései (például: „Legénykoromban olvastam a Mikszáthot. de abban a Rátóti csikótojás az nem Rátótra vonatkozik, azt csak úgy kitalálta az író. Erről a Rátótról csak a kútbafingás meg a létra meg a bika meg a templom szól.") ellentmondanak Kovács Ágnes megállapításának, miszerint a rátótiádák előadásakor „a hitelesség igénye általában nem merül fel" (Kovács 1990:10). 22. A rátóti jobbágyok által az erdőkben okozott károk már a 18. század közepén igen jelentősek voltak. Az erdei haszonvételek mértékéről több 18-19. századi dokumentum is beszámol, például a lelkem fáj, ha látom, hogy a rátótiak a megegyezésben megengedett néhány kocsi ág