Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Egy konfliktus etnográfiája: „laikusok" és „szakértők" vitája az ófalui atomtemető kapcsán

vádja, ezért már korábban felmerült,

14 hogy fel kellene kérni egy szakértői bizottságot, amely a paksi anyagot átnézve véleményt mondana a terület alkalmasságáról. A falugyűlés végén - a BMT Építésügyi Osztálya jelen levő vezetőjének biztatására - határozatot hoztak arról, hogy felállítanak egy Társadalmi Bizottságot, amelynek a későbbiekben a független szakértők felkérése lesz a feladata. Ezt követően a tanácselnök javaslatára - hangsúlyozottan demokratikus szavazással - megválasztottak egy Társadalmi Bizottságot, azzal a céllal, hogy hivatalosan, a falvak lakosságát képviselő bizottságként felkérje a független szakértőket. Megállapodtak abban, hogy amennyiben a független szakértők alkalmasnak találják a területet, megindulhatnak a kompenzációs tárgyalások Ofalu és a PAV között, ha azonban nemet mondanak, nincs helye semmiféle további megbeszélésnek. Megállapodás született abban is, hogy a szakértői vélemény meghozataláig semmifajta döntés nem születhet az ügyben, egyfajta moratóriumot léptetnek életbe, amellyel az államigazgatás jelen levő képviselői is egyetértettek. Ez a falugyűlés fordulópontot jelentett: mindkét fél elfogadta, hogy az ügyet az általuk megbízott szakértőkre hagyják, határozzanak a vitás kérdésekben ők. A PAV végül is ezt a döntést nem támadta, s emögött ott rejtőzik annak beismerése, hogy eddig követett stratégiájuk csak a probléma eszkalációjához vezetett, zsákutcának bizonyult. Másrészt valamilyen szinten még elégedettek is lehettek a PAV döntéshozói a dolgok alakulásával, hiszen a vita az általuk erősen preferált szakmai szintre terelődött. Bíztak abban, hogy a szakértőknek sikerül az, amiben ők végül is kudarcot vallottak: egy közös nyelvet találni. Különböző perspektívák A PAV érvrendszere A PAV a konfliktus e szakaszában mindvégig csökönyösen ragaszkodott saját elképzelésrendszeréhez, s még akkor sem változtatta meg véleményét (például a kompenzáció kérdésében), ha önmaga számára is világossá vált, hogy az adott kérdésben helytelen, eleve vesztes álláspontot képvisel. A PAV megnyilatkozásaiban általában egy koherens gondolati rendszer keretén belül, az „általánostól" a „konkrét" felé haladva tárgyalta az atomtemető problémáját,

15 míg a szemben álló oldal magatartása jellegzetesen reaktív volt, e felvázolt gondolatrendszer egyes elemeit támadta, kérdőjelezte meg. Természetesen ez a nézetrendszer az ismeretterjesztő előadásokon, a falugyűléseken soha nem került explicit, teljesen kifejtett formában elő, sőt a szemben álló oldal vádjainak hatására számos esetben meg is próbálták „elleplezni", ugyanakkor az egyes argumentumok mindig ehhez a perspektívához kapcsolódtak. Az érvrendszer egységessége, koherenciája természetesen nem a véletlen műve, hanem szoros kapcsolatban áll azzal a szemléletmóddal, amelyből kiindulva a PAV döntéshozói a konfliktust értelmezték. Ez a szakirodalom által „kockázat-haszon perspektívának" nevezett szemléletmód (Peters 199

1 ; 1994) a döntési problémát - jelen esetben az atomtemető helyszínének kijelölését — egy optimalizálási feladatnak tekinti. Azt vizsgálja, hogy a különböző - választható - technikai opciók közül melyik kínálja a legna-