Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

Tabló - Susan F. Hirsch: Pronouncing and Persevering Gender and the Discourses of Disputing in an African Islamic Court (Füssi Nagy Géza)

ságjelenségeire is utal. Az esetek többségében ugyanis anyagi természetű gondok okozták a feszültséget. A társadalom (főként a férfiak) mobilitása ugrásszerűen megnőtt, több időt töltenek otthonuktól távol, s bármily paradox, éppen a nagyobb kereset reménye utáni hajsza akadályozza őket leginkább családjuk iránti hagyományos kötelezettségeik teljesítésében. Ráadásul a módosabb szuahéli rétegek fogyasztási szokásai is „nyugatiasodnak", még inkább ellehetetlenítve így az amúgy is feszültségekkel terhes helyzetet. A muszlimok következésképpen bomladozó rendjük zálogát látják az iszlám jogrendben, s méltán kifogásolják, hogy a világi bíróságok lassan dolgoznak, aránytalanul drágák, és még muszlim munkatársaik is csak felületesen ismerik az iszlám törvényeket. Mindez egészen kiélezett politikai anomáliákhoz is elvezetett: az 1980-as évek első felében a partvidéken tömeges tiltakozó megmozdulásokra került sor a világi örökösödési törvény (1972) alkalmazása ellen, amelyek jelszavai között még a szuahéli területek elszakadásának követelése is előfordult. A nemek megjelölése: kezdeti tárgyalótermi szövegek A nők többsége annyiban is kezdeményezőként lép fel, hogy először többnyire egyedül megy el a bíróságra. A formaságok elintézését követően a kádi felszólítására elmondja a panaszát. Amennyiben azt a bíró kellő súlyúnak, elég komolynak ítéli, maga elé idézi a megvádolt férjet is, aki általában eleget tesz a hívásnak. Mindkét fél előadja a maga változatát, amelyek lényegbevágó, nemek közötti különbségeket, illetve a nemekre jellemző nyelvi és metalingvisztikai sztereotípiákat (is) tartalmaznak. A nők passzívabb, alárendelt társadalmi szerepükből fakadóan a népmesékre jellemző módon és stílusban fogalmazzák meg mondanivalójukat, mintha csak otthon mesélnék el barátnőiknek vagy családtagjaiknak, mi történt velük az utóbbi időkben. Ilyenkor nyílt vádak hangzanak el, amelyek rendszerint három fő körben mozognak: I. a férj tartósan távol van, nem teljesíti házastársi kötelességeit; 2. az előbbivel szorosan összefügg, hogy családját anyagilag is elhanyagolja, s amikor ezeket számon kérik rajta, 3. nemegyszer tettlegességre vetemedik, vagy az asszonyt elkergeti a háztól. A férfiak válaszai magukon viselik a társadalmi életben aktívabban részt vevő, a nyilvános megnyilatkozásokhoz jobban hozzászokott fél előadásmódjának stílusjegyeit. Legszívesebben a tények közlésére szorítkoznak, a vádaskodást illetően pedig magatartásuk elhárító, védekező jellegű. Az eseteket gyakran magyarázzák, értelmezik. A nők kevesebb, a férfiak jóval több és bonyolultabb igealakot használnak. A nők gyakran és hatásosan élnek az ismétlés eszközével, a férfiak az általuk fontosabbnak tekintett mozzanatok kihangsúlyozására törekednek. A nők gyakrabban vetnek föl költői kérdéseket, például: „Mit tehet az ember ilyen helyzetben?"; az irodalmi stílus, sőt költői eszközök alkalmazása beszédükre lényegesen jellemzőbb, mint a férfiakéra. Ez utóbbiak viszont előszeretettel zárják le mondanivalójukat vagy annak egyes szakaszait metalingvisztikai természetű fordulatokkal, például: „Ez az igazság!" Mindkét nem képviselőire jellemző, hogy történeteik kulminációs pontjainál beszédük fölgyorsul, hangjukat fölemelik, rövidebb-hosszabb hatásszüneteket tartanak, a legfontosabb szavakban elnyújtják a magánhangzókat. Mindkét fél előszeretettel alkalmazza a közvetett beszéd eszközét. A másik korábban elhangzott szavainak idézése nem