Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

ERDEI KATALIN - SÁNTHA ISTVÁN: Burjátok és tofák között119

A burját kutatóútjaink során összesen mintegy ezerkétszáz diafelvétel, száz óra hangfelvétel (audiokazetta, Minidisc és DAT) és harminc óra (Hi-8-as) videofelvétel készült. A második éve folytatott kutatás egy hosszú idejű állomásozó etnológiai terepmunka keretében mélyül el terveink szerint. A vállalkozás eredményeként azt reméljük, hogy új oldalról tudjuk megvilágítani a sámánizmus körébe sorolható elképzeléseket, valamint a hozzájuk tartozó szerepeket, személyeket, szertartásokat, a társadalom és a túlvilág „szerkezetének" hierarchiái közt mutatkozó analógiákat. A földrajzi környezet szerepét abban látjuk, hogy egy kulturális rendszer stabilizálódik azáltal, hogy a társadalom nagyon sajátos jelentéseket és jelentőséget tulajdonít a körülötte lévő világ egyes pontjainak. Ezzel a vizsgálat hozzájárulhat az ember-természet, a társadalom-környezet kapcsolatát vizsgáló kutatásokhoz is. A terepmunka egyik fő célja egy monográfia elkészítése, amely a nyugati burjátok mindennapi életét meghatározó hitvilágot mutatja be. így egy sokrétű és gazdagon árnyalt képhez juthatunk - egy kiemelten kezelt földrajzitopográfiai aspektusból kiindulva - a társadalom és a kultúra szerkezetéről, belső kapcsolathálójáról. Tofáknál A dél-szibériai török nyelvű népek közé tartozó tofák Oroszországban, Dél-Szibériában az Irkutszki Terület Nyizsnyeudinszki kerületében élnek, Irkutszktól mintegy 800-900 kilométerre nyugatra a Száján hegységben. A tofák közé vezetett kutatóúton Sántha István társa Lukács József volt. Az utazást Diószegi Vilmos terepmunkanaplóinak kiadásra való előkészítése tette időszerűvé, hiszen a naplók jegyzetekkel való ellátása más szinten történik akkor, ha a szerkesztő maga is eljut a terepre. Az altáji és mongóliai naplókkal szemben az tette kiemelt jelentőségűvé a Kelet-Szajánba való utazást, hogy Diószegi Vilmos kutatóútja óta nem járt magyar (társadalomkutató) ezen a területen. Diószegi Vilmos 1958-ban Aligdzserben és Nyer/iában gyűjtött, és töltött el közel egy hónapot a tofa sámánok között. Negyven év elteltével, I 998-ban Qutarába, a harmadik tofa (karagasz) faluba is sikerült eljutnunk. Érdemes megjegyezni, hogy a legjobbkor vezetett Diószegi Vilmos útja Szibériába, mivel a régi sámánok közül 1958-ban még sokan éltek. A tofák a tuvai todzsák és a mongóliai (hövszgöli) tibák rokonai. A tofák a tozsuiakkal és a tibákkal hajdan egy, a Kelet-Szajánban élő, rénszarvast tartó déli szamojéd népet alkothattak. A kis nép három részre szakadását elsősorban az egyre kevesebb legelő, később a „nagypolitika" gyorsította meg. A Kelet-Szaján ugyan egy hegységet alkot, de észak-délkeleti íve több hegyvonulatból tevődik össze. A karéj északi belsejében a tofák vagy karagaszok, ettől az északi résztől nyugatra, az íven kívül elterülő tajgában élnek a todzsák vagy tozsuiak, az íven kívül délen pedig a tibák vagy cátanok. A Száján keleti részén egészen 191 l-ig, a mandzsu dinasztia bukásáig területileg két rész különült el. Addig Tuva és benne Tozsu a todzsákkal, valamint Mongólia a cátanokkai (tibákkal) a Kínai Császárság része volt, míg a karagaszok (tofák) az Orosz Birodalomban éltek. I 944-igTuva (a tozsuiakkal) elvileg független állam volt, ha a fővárosában gyakorlatilag orosz csapatok állomásoztak is. Az addigi karagaszok a szovjet