Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

PÁSZTORY ESZTER: Tükörkép vagy közvetítő? (Gyarmati János interjúja Pásztory Eszterrel)

más Teotihuacánnal foglalkozó kutatók nem tettek meg. Ami a disszertációmban olyan sikertelennek tűnt, végre eredményt hozott. Ehhez hozzá kell tennem, hogy az aztékokkal kapcsolatos kutatásaimhoz képest ezúttal egészen más tudományos közegben találtam magam. Az azték történelemnek, vallásnak, irodalomnak és művészetnek nagyon sok szakértője van, és e civilizáció értelmezése már a 16. században elkezdődött. Ehhez képest Teotihuacan ismeretlen témának számított, legfeljebb két tucat szakértője van az egész világon. Csupán néhány éve jelent meg az első általános összefoglalás róla, épp egy azték szakértő, Eduardo Matos Moctezuma tollából. Ez annál is meglepőbb, mivel a romváros alig egyórányira fekszik Mexikóvárostól. A legismertebb turistacélpont, évente több mint egymillió látogatót vonz. Átfogó kutatása csak az 1960-1970-es években kezdődött, és ennek nyomán vált világossá, hogy Teotihuacan nem egy szertartásközpont, hanem igazi nagyváros volt. Mezoamerika első nagyvárosa. Az i. sz. kezdetén már 40 ezer lakója volt, ami néhány évszázad alatt 200 ezerre emelkedett. Az i. sz. I. évezred közepén Teotihuacan Mezoamerika legnagyobb hatalma volt, a guatemalai maja városokig nyúló hadi, diplomáciai és valószínűleg házassági kapcsolatokkal. Az említett kutatások eredményeképpen a régészek arra a következtetésre jutottak, hogy Teotihuacan talán egy hódító birodalom volt, melyet hatalmas templomokban uralkodó papok vezettek. Azték tanulmányaim után úgy éreztem, hogy ez a civilizáció egészen más, és célom az volt, hogy megtaláljam Teotihuacan igazi sajátosságát. A régészeti kutatások talán legmeglepőbb eredménye az volt, hogy Teotihuacan fénykorában a Mexikói-medence csaknem teljes lakossága a városban élt, méghozzá nem a máshonnan már ismert egyszerű kunyhókban, hanem kb. 2000, 60-100 embert befogadó, udvarokkal, tornácokkal, templomokkal ellátott, freskókkal ékesített lakótömbökben, amelyeket korábban előkelők palotáinak gondoltak. Vagyis a lakosság többségének meglehetősen magas volt az életszínvonala, sőt talán szerepe lehetett a politikai élet alakításában is. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az uralkodó elit mindig egyformán ábrázolt, névtelen csoportként jelenik meg, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy Teotihuacan kormányzati rendszere eltért az ősi civilizációk legtöbbjétől, amelyekben az egyiptomiaktól a majákig istenítették az uralkodókat. E tekintetben leginkább talán Mohenjodaro fogható Teotihuacánhoz. Maga a művészet is egyedülálló volt. Ahelyett, hogy különböző személyeket jelenítettek volna meg, maszkokat és szimbolikus jeleket ábrázoltak, amelyeket különféleképpen raktak össze, mint egy kirakós játékot. Többértelműségük Paul Klee művészetére emlékeztetett. Nem tudjuk, kit és mit ábrázoltak, de szerkezetük szembeötlő és szemiotikailag értelmezhetők. Már az a tény, hogy mindent darabokban ábrázoltak, arra vall, hogy Teotihuacan úgy értelmezte saját világát, mint ami sok apró részből állt. Mintha mindenki csak egy kis jel vagy rész lenne ebben a nagyvárosi gépezetben. Szembetűnő volt, hogy alkotóikat igen erőteljesen foglalkoztatta a szervezés, a város rendjének kialakítása. Teotihuacan egy másik sajátossága volt egy női isten kiemelkedő jelentősége, aki Teotihuacánon kívül ott jelenik még meg, ahol teotihuacáni csoportok telepedtek meg. Kézenfekvő a kérdés: miért nő ez a fontos isten? Úgy gondolom, éppen azért, mert Teotihuacan annyira ellenezte az uralkodói kultuszt, ami a férfi alakjára épül. A mosta-