Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

BALI JÁNOS: „Hungarofradizmus" Egy sportegyesület szimbolikája

hallgatott (»Egy Ferencvárosban mégiscsak legyen alap-fradista az edző...«)".

11 Komoly döntéshelyzetekben mindenkinek el kell döntenie, hogy a szívére vagy az eszére hallgat. Egy „igaz fradista" ilyenkor mindig a Fradi-szívére hallgat.

12 Ellenkező esetben akár „árulónak" is minősülhet. A Fradi-vér vagy zöld (-fehér) vér szintén egy olyan Fradi-szimbólum, melynek párhuzamai a nemzeti szimbolikában is megtalálhatóak. A vérrokonság a legmélyebb és a legintenzívebb társadalmi kötelék, mely a társadalmi norma szerint az általa összekötött tagokat tartósan összekapcsolja. A vérrokon, szemben a házastárssal, a műrokonnal (például keresztszülő) vagy a baráttal, nem választható társadalmi kategória, hanem leszármazási adottság. Ilyen szempontból általa remekül kifejezhetőek a Fradi-családhoz tartozás kötelékei, továbbá a nemzeti jellegű sorsközösség, a fradizmus kötelezően kapott, de örömmel vállalt felelőssége.

13 Mindazonáltal a vér - a szívvel ellentétben - a fradizmusban nem rendelkezik kiterjedt szimbolikus mezővel, az erős klubhoz való kötődés mellett nem képes olyan tartalmak kifejezésére, mint a jelentős győzelmek megvívása vagy a Fradi játékstílusa. A kivételek között említhető az az eset, ami a „tiszta vér"„vérfertőzés"-„fertőző betegség" szimbolika látványos példáját szolgáltatta. A Fradi kabalaállat (zöld-fehér sas) ember nagyságú mezébe öltözött személy egy nemzetközi (női kézilabda-) mérkőzés előtt az ellenfél piros-fehérbe öltözött szurkolóihoz is odament, és barátságosan megveregette, átkarolta őket. A Fradi-szurkolók közül többen is helytelennek ítélték a gesztust, mivel „megfertőződik a vére", „AIDS-es lesz", „piros kiütések keletkeznek a testén" és „még végül piros lesz a vére [sic!]". A vérfertőzés képzete olyankor kerül a felszínre, ha rivális csapat szurkolóival „keveredik a Fradi-vér", és különösen a piros-fehér színkombinációval szemben van ennek kitéve. A zöld-fehér és a piros-fehér a legellentétesebb színösszetételek a fradizmus értékrendje szerint. A mély ellentétek az 50-es évek első felére vezethetőek vissza, amikor a korábban említetteknek megfelelően - a klub színét zöld-fehérről piros-fehérre változtatták. I 956 után hiába kapta vissza eredeti zöld-fehér színét az FTC, a piros-fehér szín a szurkolók szemében továbbra is a pártállam, a nemzetellenesség és az idegen eredetű hatalom szimbóluma maradt. Több sportágban a riválisok elleni küzdelem mostanáig egy plusz töltést kap akkor, ha az ellenfél klubszíne piros-fehér (jégkorong Dunaújváros, női kézilabda - Debrecen, labdarúgás - Debrecen, az 1980-as években pedig a Bp. Honvéd). A Fradi-mez sokkal konkrétabb, tárgyiasultabb szimbólum, mint az eddigiek. A ki- o emelés azért lényeges, mert éppen a fradizmus jellegéből adódóan a mez mindig szim- iA bolikus tárgy, sohasem lehet kizárólag meghatározott célból felöltött ruhadarabként ^ kezelni. A Fradi-mitológia részét képezik azok az anekdoták, amelyek a Fradi-mez „szent- _L ségét" állítják a középpontba. Az egyik ilyen történet szerint Dalnoki Jenő, a legendás Fradi-játékos, majd edző, aki a történet idején már a Ferencváros trénere volt, azt látta, g; hogy egyik játékosa zuhanyozás után leterítette az edzésen hordott mezét és vizesen, kiszállva a zuhany alól arra lépett rá. Dalnoki erre azonnal a játékosra rivallt, hogy nem szégyelli-e magát, hogy a Ferencváros mezét ilyen célokra használja. A szóban forgó játékosnak nemsokára távoznia kellett az Üllői útról. A Fradi-mérkőzéseken a ma közösen skandált énekek közül az egyik legrégibb és a legtöbbet énekelt darab az „Édesanyám, kedves anyám, csak az a kérésem..." kezdetű, mely a Fradi-mezt az anya-gyermek, az egyik legmélyebb vérrokoni viszony szintjére 9 1