Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

GRANASZTÓI PÉTER: Eltűnt mindennapok nyomában. Mezővárosi társadalom a tárgyak tükrében (Kiskunhalas 1760-1850)

talán nem végeztek, nehéz megismerni a hagyatéki leltárak segítségével. De általában véve is csak kevés olyan leltárt találtunk, amelyekben ne írtak volna össze gazdálkodási eszközöket. Éppen ezért a gazdálkodási eszközzel nem rendelkezők közé olyanokat is besoroltunk, akiknél a kisebb darabszám az arányokban is megmutatkozott (a gazdálkodási eszközök aránya kisebb 6-7 százaléknál). A gazdálkodási eszközökkel nem vagy alig rendelkezők tárgyi világáról az 5-6. ábra tájékoztat. Ennél a nagy csoportnál is több kisebb, egymáshoz illeszkedő csoport jött létre a tárgyak összetételében tapasztalt hasonlóságok alapján, a leggazdagabb rétegektől a megragadható legszegényebbekig. Ezek, mint majd látni fogjuk, társadalmilag is nagyon jellegzetesek. Az első csoport (II. oszlop) a kb. 80 legtöbb tárggyal rendelkezők közül mutatja azokat, akiknél alig találtak az összeírok gazdálkodási eszközöket. A gazdálkodási eszközök kb. 10 darabos átlaga már csak a legszegényebb rétegekhez hasonlítható. Ha egyéni bontásban nézzük, akkor kiderül, hogy két esetben 16-17 darabot írtak össze, amelyek kézi eszközök voltak: kapa, ásó, favilla, gereblye. Ha ezt a mennyiséget az összes tárgyhoz viszonyítjuk, akkor válik igazán érzékelhetővé ennek a tárgytípusnak a jelentéktelensége (3-5 százalék). A hozzájuk hasonló mennyiségű tárgyakkal rendelkező nagygazdálkodóknál ez az eszköztípus 20-30 százalékot, a középgazdaságok többségénél 13-14 százalékot tett ki. A csoport egy tagját kivéve a szerszámokból is nagyon kevés fordult elő (7-17 darab), ami szintén erősíti a komolyabb gazdálkodás hiányát. Egyetlen kivételt egy asztalos jelent, akinek 2 I I szerszámát írták össze, vagyis feltételezhető, hogy szinte teljes egészében az iparosságból élt. Gazdálkodási eszközei legfeljebb csak kisebb kert vagy szőlő művelését feltételezik (2 kapa, 2 favilla). A csoport tárgyi világának másik jellemzője a rendkívül nagyszámú bútor és a magas konyhai-háztartási és egyéb tárgyak száma. Ezek is azt bizonyítják, hogy a város módos és „városiasabb" életmódot élő lakóit is megtaláljuk közöttük. A legjobban ennek a kijelentésnek a zsidó kereskedő felel meg, akinél összesen 9 darab munkaeszközt találtak az összeírok, 86 darab bútor és 88 darab ágynemű mellett. Az asztalosnál, mint a módosabb iparosoknál általában, nagyszámú ruhát (63 db) és viszonylag sok egyéb tárgyat (25 darab) találtak. Ebben a csoportban is találunk özvegyeket, kettőt, esetleg hármat is (ennek pontos megállapítását forrásaink nem teszik lehetővé). Az ő helyzetük sokban hasonlít a gazdálkodók között elemzett és elsősorban szőlőművelő eszközökkel rendelkezőkhöz, azzal a különbséggel, hogy a gazdálkodási eszközök jelentősége még kisebb hagyatékukban. Az egyik közülük saját szerzeményének tartott szőlőjéből élhetett, amihez viszont eszközt nem találtak az összeírok, míg más özvegyekre jellemző tárgyakat annál inkább: szövőeszközök és 32 tekercs fonnivaló len, 21 tekercs kender. Egy másik özvegy már egy sokkal „városiasabb" mindennapokat sejtető otthont hagyott maga után, amiben kanapét és nagyszámú könyvet is találunk a több kézi gazdálkodási eszköz mellett. Összességében tehát a zsidó kereskedő mellett esetleg az asztalost lehet azok közé számítani, akiket „hagyományosan" városias egzisztenciának tekinthetünk. A következő két csoport már jóval kisebb ingó vagyonnal rendelkezik, összes tárgyuk jóval kevesebb kétszáz darabnál. Az egyik egy gazdag és különleges tárgyi környezettel rendelkező módosabb réteg, míg a másik egy szegényebb, egyszerű tárgyakkal rendelkező. A módosabb csoportba tartozók munkaeszközeik között minimális arányuk ellenére (2-4 százalék) is találunk kevés szőlőműveléshez tartozót. De itt már több olyan eg-