Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

GRANASZTÓI PÉTER: Eltűnt mindennapok nyomában. Mezővárosi társadalom a tárgyak tükrében (Kiskunhalas 1760-1850)

ágynemű, a ruhanemű, a konyhai-háztartási eszközök és az egyéb tárgyak atlagainak kisebb eltérése néhány magas egyedi esetnek a következménye. Minden egyes tétel átlaga jóval kisebb az eddig megismerteknél, és ez alól csak az első csoport gazdálkodási eszközszáma kivétel. A legjelentősebb különbséget a konyhai-háztartási eszközök darabszámánál tapasztaljuk, ami, mint már említettük, alapvetően meghatározza a tárgyi világot. Az átlagok azonban ebben az esetben is torzíthatják a valóságot. A bútorok száma meglepően egyenletes eloszlást mutat, hiszen egyesetben fordultelő 22 darab, néhány kevés darabosat még leszámítva a többség 10-15 bútorral rendelkezett. Hasonlóakat lehet elmondani az ágyneműről is, ott is a többség kb. 8-14 darabbal bírt. A konyhai eszközöknél az átlag talán egy kicsit jobban torzít, hiszen sokan rendelkeztek (10) 70-90 darabbal, de kilencvennél több csak egy esetben fordult elő. Az átlag azért jól tükrözte, hogy e nagy csoport eszközféleségeinek mennyiségei legfeljebb az előző csoportok minimumait közelítik meg. Szoros a kapcsolat tehát az eddigi ismertetett csoportokkal, többen megközelítik a középgazdaságok szintjét, amiről viszonylagjelentős átlagos állatszámuk is tanúskodott. A többség azonban jóval elmarad, sokkal kisebb és más összetételű eszközkészlettel rendelkezett. A gazdálkodási eszközök darabszáma azonban most először nem tükrözi pontosan minden esetben a földművelés-állattartás jelentőségét. Erre jó példa, hogy az I. csoportban többségben vannak a csak szőlőműveléshez szükséges és néhány kézi eszközzel rendelkezők, míg a kevés gazdálkodási eszközzel rendelkező csoportban több (50 százalék) ekés földművelést folytató gazdaságot is találunk. Például míg a sok eszközzel rendelkezők között szerepel egy gazda, akinek 33 gazdálkodási eszközből 22 a szőlőműveléshez kellett (ászokfát is összeírtak, míg az állattartáshoz semmit), addig a kevés eszközzel rendelkező csoportban egy I 9 gazdálkodási eszközzel rendelkezőnél ekét, jármot és kocsit is összeírtak a tizenkét hordó mellett. Ez utóbbihoz hasonló típusúból hatot számoltunk össze. Magyarázatot csak a személyes életviszonyok részletesebb megismerése után várhatunk, de feltételezhető, hogy az ekés földműveléshez szükséges eszközkészlet minimumát reprezentálják ezek az esetek. Érdekes még, hogy a hat esetből három 1780 előttről, a másik háromból egy 1816-ból, kettő pedig az 1830-as évekből származik. A két teljesen különböző korszakból származók tárgyi világának mennyiségi különbségei csak a bútorszámban érhetők egyértelműen tetten. Míg a 18. századiak feltehetően a hiányos összeírás következtében is - az átlagnál jóval kevesebb bútorral rendelkeztek, addig a korszakunk utolsó harmadából származók az átlagosnál többel (22, 18 és 16 darab). Összefoglalóan tehát megállapítható, hogy az igaerővel rendelkezők és nem rendelkezők kozott nem volt éles a határ. Ezt bizonyítja, hogy a kevesebb földdel [pl. 15 forintos föld, 10 véka (2,5 hold), 46 véka (kb. 6,5 hold), 4 lánc (kb. 10 hold)] rendelkezők között is voltak olyanok, akiknél összeírtak ekét és voltak olyanok, akiknél még az állattartáshoz szükséges eszközöket sem találtak az összeírást végzők. Szegénységüket jelzi továbbá, hogy gazdasági melléképületeket alig találtak a telkükön, és ha igen, akkor is több esetben istállójukat kicsi jelzővel illették. Éles határvonalat tehát itt sem lehet húzni; a I 30-140 tárggyal rendelkezők között is találunk még olyanokat, akik komolyabb ekés gazdálkodást folytathattak, bár eszközkészletük jóval szegényesebb volt, mint az eddig ismertetettek. Kutatásunk jelenlegi állásában csak feltételezni lehet, hogy ezek sze-