Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)
GRANASZTÓI PÉTER: Eltűnt mindennapok nyomában. Mezővárosi társadalom a tárgyak tükrében (Kiskunhalas 1760-1850)
kedő I 500 juhot tartott, és nagyon sok földet vásárolt vagy zálogolt. Ebben a csoportban tehát a mezővárosi társadalom leggazdagabb és vezető rétegei vannak egyértelműen jelen. Míg itt a csoport jellegzetes elemei, a több ezer forintért az 1820-as és 1830as években földet vett, feltehetően nem ősi redemptus lakosok, addig a másik csoportot, mint említettük, a korszakunk első feléből származó nagy redemptus birtokkal rendelkezők alkotják, akiknek az anyagi kultúrája jóval szegényesebb. A második csoportban összességében tekintve egy kevésbé módos, több esetben valószínűleg elszegényedett vagy már felbomlott gazdaságok csoportja található. Ezt a két nagygazdálkodó-csoportot egészítik még ki a módosabb iparosok, akik közül négyen-öten képviselik magukat a mintánkban. Egy takács és egy kovács a több mint százhatvan darabos szerszámkészlete mellett kb. nyolcvan gazdálkodási eszközzel is rendelkezett. Mind a ketten redemptusok lehettek, de legalábbis az egyik biztosan. Ez utóbbi egy 84 forintos és néhány zálogos földdel rendelkezett. Állatszámuk már nem volt olyan jelentős. További két iparos 80-90 szerszáma mellett több mint 50 gazdálkodási eszközzel rendelkezett, míg egy harmadik közel hasonló mennyiségű szerszáma mellett már csak 39-cel. Míg az első kettő komoly gazdaságot vitt, az egyiknél jármokat, három szántóvasat, kocsit, szekeret írtak össze, addig a harmadik csak szőlőműveléshez és kevéske káposztaföldjének műveléséhez rendelkezett nagyobb számú kézi eszközökkel és kocsival. De ez utóbbi már inkább a középgazdaságok közé tartozik, míg a csoport utolsó tagja, aki szintén iparos (csizmadia), már a kisgazdaságok közé, hiszen húsz gazdálkodási eszköze szőlőművelésre volt csak elegendő. Az eddigi kutatások eredményeit összehasonlítva érdekes, hogy Halason milyen komoly gazdálkodást folytatott az iparosok egy része. Kocsis Gyula (1993) Cegléden ennek az ellenkezőjét tapasztalta a 19. század közepén, ott az iparosok ekés földművelést nem végeztek. Az eszközkészlet alapján a közép-, illetve kisgazdaságok közé soroltunk a mintánkban kb. három-négy csoportot. A gazdasági eszközök mennyiségének eltérései meglepően kicsik voltak a csoportokon belül, a többség 25-40 darabbal rendelkezett. A hasonló mennyiségű gazdálkodási eszközökkel párosult a nagyságrendileg azonos, a nagygazdaságoknáljóval kisebb állatszám is. A gazdálkodás bizonyos fokú azonosságai ellenére a vagyoni, a társadalmi és a kulturális különbségek óriásiak voltak közöttük. A módos, középgazdaságokkal rendelkezőktől és a város vezető rétegei közé tartozóktól a szegény vagy elszegényedett redemptusokig és irredemptusokig ölelik fel Kiskunhalas gazdálkodóit ezek a csoportok. Már gazdálkodási eszközeik mennyisége alapján is valamennyire kiemelkedik a középgazdaságok két csoportja. A többségnek 35-40 szerszáma és gazdálkodáshoz szükséges eszköze volt, és feltűnően homogén ezen eszközök mennyiségi eloszlása. A nagy különbségek a tárgyi világ más tételeiben fedezhetők fel. A középgazdaságok első módosabb csoportjába tartozók többsége harminc-negyven bútorral és harminc darab ágyneművel rendelkezett. Konyhai eszközeik száma is nagyon magas, tizenháromból kilencnél több mint I 30, de négy esetben több mint 200 darab. Tárgyi világuk ezen elemeit tekintve tehát teljesen a nagygazdálkodókéhoz hasonló. A földvagyon is igazolja, hogy a város leggazdagabb rétegei képviselik közöttük magukat. Ketten birtokoltak 100 forintnál nagyobb ősi redemptus földeket, míg többen (4) rendelkeztek nagyobb mennyiségű ősi, illetve zálogolt földdel vagy béreltek tanyákat. Ezek a nagyobb gazdaságok azonosak a nagy állatállománnyal rendelkezőkkel is, ami azt jelenti, hogy többen közülük
