Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

PÁSZTORY ESZTER: Ember és folyó: az etnológia helykeresése a posztindusztriális társadalomban (Szántó Diana interjúja André Vincent-nal)

máktól kezdve a mi modern társadalmunkig. A kiállítás végül a folyami kultúra témájával zárult, ami egy módja volt annak, hogy igazoljuk az általunk választott kutatási program jogosultságát. Ennek a kiállításnak köszönhetjük, hogy a Maison du Rhône-ra felfigyelt egy helyi fejlesztési szervezet, amely egy új koncepcióval állt elő: létrehozta a „folyó menti gazdasági keretszerződés"-t. Ebben a szerződésben hat folyó menti település vesz részt, többek között Givors, és keretében a gazdasági bizottság mellett egy kulturális bizottság is működik. Mikor találkoztam a vezetőkkel, feltettem nekik a kérdést: hogyan lehet, hogy kidolgoznak egy fejlesztési tervet arra alapozva, hogy a „folyó közös örökségünk, ami összeköt bennünket", és a fejlesztési elképzelésekből teljes egészében kihagyják a folyót? Csodálkozva néztek rám: „Hiszen a folyó halott, mit lehetne vele kezdeni?" Azt válaszoltam: „A Rhône minden időben különböző gazdasági tevékenységek alapja volt. Miért ne lehetne ezeket a múltbeli gazdasági tevékenységeket, mint a halászat és a hajózás, mai szemmel nézni, és kulturális, illetve gazdasági fejlesztési projekteket alapozni rájuk?" Vállaltam, hogy erről a témáról készíttetek egy tanulmányt. A kérdésre visszatérve tehát: a kutatás, kiállítás és fejlesztés között konkrét logikai összefüggés van. A kiállítás azért jöhetett létre, mert azt a kutatás megelőzte, és a fejlesztésben azért juthattunk szerephez, mert előzőleg megrendeztük a kiállítást. A javaslatokon túl mit sikerült konkrétan elérni? A hat település elismerte a folyót mint a helyi fejlesztés egyik tengelyét, és erre alapozva - a bizottságokkal összefogva - fejlesztési programokat dolgoztunk ki. Lyontól 20 kilométernyire, egy egyszerre természeti és kulturális örökség birtokában méltán feltételezhetjük, hogy sikerül ide vonzanunk egyfajta helyi turizmust, és erre a látogatókörre számítva kis gazdasági tevékenységeket alakíthatunk ki, illetve erősíthetünk meg, mint például: „A Rhône és természeti kincseinek felfedezése csónakon", kerékpárutak kiépítése a folyó partján, egy kis kertvendéglő, amit egy hivatásos halász lát el friss hallal, egy sétahajó kikötő, stb. Igaz, hogy ezzel nem fogunk egyszerre sok száz munkahelyet teremteni, de apránként ezek a dolgok összeállnak, és éreztetni kezdik hatásukat. Milyen elismerést jelent az „ethnopőle" cím? A gyakorlatban milyen előnyökkel és kötelezettségekkel jár? Az Etnológiai Örökség Bizottságát a 80-as években hozták létre a helyi kulturális örökség mozgalma nyomán. Ez a bizottság pályázati felhívásokkal segíti a kutatást és főleg a kutatás felhasználását. A 80-90-es években az éco-musée-ken kívül nem volt olyan kirakat, ahol a kutatás eredményét be lehetett volna mutatni. Az ethnopôle-nak éppen az a lényege, hogy a kutatásnak kifutási lehetőséget ad. Első lépésben három helyszínt jelöltek ki: a Maison du Rhône-t Givors-ban, Salagant, ahol főleg etnobotanikával foglalkoznak és Garae-t, ahol népi irodalmi dokumentációs központ működik. Ezeken a helyeken a kutatáson keresztül az etnológia a helyi fejlesztésbe is bekapcsolódik. Alkalmazott kutatás helyett inkább elkötelezett kutatást mondanék. Hosszas huzavona után az ethnopôle-t ma már a minisztérium is elismeri mint kutatóműhelyt.