Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

PÁSZTORY ESZTER: Tükörkép vagy közvetítő? (Gyarmati János interjúja Pásztory Eszterrel)

így tehát a népies oldal nagyon erős indíttatást jelentett számomra, ugyanakkor a képhez hozzátartozik a pesti polgári lét is. A szüleim baráti társasága a pesti művésztársadalomból került ki. Egyik legközelebbi barátjuk Oláh Gusztáv, az Operaház díszlettervezője volt, aki a maga idejében nagyon híres embernek számított, és velünk szemben lakott. A másik Ferenczi Béni volt, aki szobrot is készített rólam, ami ma a szentendrei múzeumban található. Tehát egyfelől középpolgári származás, francia nevelőnővel, másfelől erős falusi kötődés. Úgy gondolom, gyerekkoromban átélt élményeim sokkal gazdagabbak voltak, mint egy hozzám hasonló amerikai gyereké, akinek például nem lehettek ekkora osztálykülönbségbeli tapasztalatai, és nem láthatott ilyen élesen különböző életformákat. Egy másik ide tartozó dolog, amire az említett bevezetőben utaltam, az a magyarországi és a mexikói életformában egyaránt tetten érhető archaikus jelleg, ami az 1 950-es évek Magyarországán nagyon erősen jelen volt. Abban az időben nagyon kevés volt az autó és a teherautó, minden lovas szekéren „mozgott". Budapesten a Herman Ottó utcában, ahol laktunk, a szenet lovak húzta kocsival szállították, mikor pedig Bajára utaztunk, akkor a vonatállomásról fiákerrel mentünk, mert nem volt egyetlen egy autó a városban. így talán nem meglepő, hogy Észak-Amerika nekem nemcsak egy másik földrészt, hanem egy másik évszázadot is jelentett. Az indíttatás tehát világos, de hogyan vezetett az út a prekolumbián művészettörténethez? Díszlettervező akartam lenni, így támadt fel érdeklődésem a művészettörténet iránt. A középkori és a barokk építészettől a jávai templomokig és a kínai bronzokig minden érdekelt. Egy antropológiai bevezető kurzuson a primitív művészetről kellett tanulmányt készítenem. így találkoztam először ashanti aranymérő súlyokkal, és így fedeztem fel, hogy Afrikában királyságok léteztek. Ezek a királyságok, amelyekről addig semmit sem tudtam, nagyon erős hatást gyakoroltak rám. Rádöbbentem, hogy milyen kevéssé ismerem a világot, és elhatároztam, hogy a művészeten keresztül jobban megismerkedem a Föld népeivel. így aztán a New York-i Columbia Egyetem művészettörténet szakára iratkoztam be, hogy ún. primitív művészetet tanuljak, amiben benne foglaltatott az észak-amerikai indiánok művészete éppúgy, mint Polinéziáé. Engem azonban elsősorban Afrika érdekelt, az afrikai királyságok, Ashanti, Benin, Ife, Joruba, Bamilike művészete. Ezt Paul Wingert tanította, aki úttörő volt az afrikai művészet tanulmányozásában. Tudomásom szerint ő volt az első az Egyesült Államokban, aki „primitív" művészet oktatójaként katedrához jutott. Főként formális kérdések érdekelték, és a modernista esztétika követője volt. Az órákra táskájában hozott be szobrokat és maszkokat, amelyek valósággal elbűvöltek engem. Professzorom, Douglas Fraser óceanista volt, de sok egyebet, így prekolumbián művészetet is tanított. Széles körű tájékozottsága, tudása nagy hatással volt rám. O diffuzionistának számított, és a művészeten keresztül a különböző népek távolsági kapcsolatait próbálta kimutatni. Kolumbusz előtti indián művészetet külön nem tanítottak a Columbián, de néhány amerikanista tartott órákat. Közöttük Edward Lanning, aki perui régészetet adott elő, és