Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

HELTAI GYÖNGYI: Tendenciák a kortárs vizuális antropológiai gondolkodásban

Crawford célszerűnek tart különbséget tenni ábrázolás és ábrázolások (representation - representations) között. Míg az egyes számú alak a kutatási folyamatra utal, a többes számú a kész szellemi vagy kulturális termékeket jelöli, ilyen értelemben az antropológia mint reprezentációs folyamat terméke a „másik" (Other). Mind az etnográfia, mind az etnográfiai film reprezentációs folyamata paradox abban az értelemben, hogy a jelentés létrehozásához egyszerre szükséges az alkotó jelenléte és hiánya. A kutatás a „becoming" és „othering", az ábrázolandó kultúrához való közeledés, ezzel együtt az alkotó saját kultúrájától való távolodás, majd az etnográfia megírásakor a megismert kultúrától való távolodás - néha egymásba átható - folyamataival írható le. Crawford a vizuális szférában ezt a problematikát úgy értelmezi, hogy az etnográfiai filmben a filmkép érzéki jellege miatt stilisztikai eszközöket kell alkalmazni a filmkép által sugallt jelenléttől való eltávolításra. Míg tehát a kulturális antropológusnak azért kell „harcolnia", hogy - például szóképek alkalmazásával - írásaiban érzékeltethesse az „ott lenni" élményét, a filmes antropológusnak szöveget, narrációt kell alkalmaznia digitális, eltávolító eszközként. Mindkét alkotó egyrészt folyamatosan közeledik a vizsgált kultúrához, másrészt távolodik is tőle. Az „érzéki" és az „értelmező" elemek együttes jelenléte a szövegben és a filmben tehát nem ellentéteket, hanem kapcsolatokat jelöl. Az etnográfiára ma jellemző szubjektivitás és reflexivitás iránti igényt, az írásmód történetmesélő megújítását Crawford szerint elsősorban az irodalomelmélet inspirálta. Az etnográfiai filmek ezzel látszólag párhuzamos stiláris átalakulását azonban inkább a dokumentumfilm műfajának „áthangolódása", illetve egyéni rendezői kísérletsorozatok készítették elő. Crawford is kiemeli, hogy az őslakosszemszög (native point of view) megjelenítésének igénye, a filmes és a filmezettek viszonyából adódó etikai dilemmák a vizuális antropológiában már harminc éve napirenden vannak. Ma közeledés tapasztalható a két terület között. Az antropológusok etnográfiai filmmel szembeni egykori gyanakvásának okát Crawford abban látja, hogy a film egyszerre nyelv és megörökítés (language and record). Míg a vágatlan kép is tartalmaz már bizonyos jelentést, addig az írás „nyersanyagánál" - az adatnál - a kodifikálás az antropológusra vár. A filmkép tehát szemantikailag gazdag és szintaktikailag gyenge. Az antropológiai tárgyú szöveg esetében ennek az ellenkezője az igaz. Az írott forma esetében éppen a nyersanyag kódolatlansága miatt nagy az antropológus felelőssége. Ezzel szemben az observational cinema éppen azt használja kifejezőeszközként, hogy a film nyersanyaga erősen kódolt. Az alkotó „nyitva hagyja" e látványkódokat, megengedve a befogadónak, hogy maga hozza létre a vásznon történtek olvasatát. Az etnográfiai filmet, ahogy már utaltunk rá, Crawford hét alcsoportba rendezi: 1. Etnográfiai nyersanyag. 2. Kutatói film. 3. Etnográfiai film. Olyan „nagy forma", mely egyszerre készül szakmai és „civil" közönség számára. Az antropológiai kutatás szempontrendszerét is érvényesíti, s a dokumentumfilm műfajhoz is kapcsolódik. 4- Etnográfiai tévés dokumentumfilm - széles, nem felkészült közönség számára készített „kis forma". 5. Ismeretterjesztő film-elsősorban pedagógiai, oktatási célokat szolgál.