Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Fejős Zoltán: Gyűjtögetésgyűjtemény
98 Fejős Zoltán sősorban gyakorlati szempont indokolta, hiszen nem volt arra szükség, hogy két (esedeg még több) kisebb gyűjteménynek önálló muzeológus gazdája legyen. A téma iránti érdeklődés hiánya is befolyásolta, hogy a gyűjteményben néhány rövidebb korszakot, néhány évet leszámítva jobbára csak állagvédelmi, illetve némi kutatószolgálati munka folyt. Ez az elmúlt három évtizedet alapvetően jellemzi. Jelenleg, 1988-tól a gyűjtögetésgyűjtemény az állattartás-pász- torművészet gyűjteménnyel együtt van közös kézben (Sáfrány Zsuzsa). Ugyanakkor az ősfoglalkozásnak tekintett gyűjtögetés, vadászat és halászat felfoghatók a gazdasági élet alapját jelentő földművelés és az állattartás kiegészítő tevékenységeiként is, ami szintén indokolhatja, hogy ezek tárgyait valamennyire összetartozónak gondolták, és huzamosabb ideig együtt kezelték. Megemlíthető, hogy Jankó János 1894-ben kidolgozott rendjében a vadászat és a madarászat a halászat mellett szerepelt az ősfoglalkozások között (közli Szemkeó 1997a. 59-60), de nem állt figyelme homlokterében, bár - mint alább szó lesz róla - gyűjtött vadászati tárgyakat, madárfogó eszközöket is. Bátky Zsigmond Útmutatójában a mai gyűjtögetésgyűjteményhez tartozó anyag megoszlik a gazdálkodás és a halászat, valamint a vadászat tárgykörnél, más szóval - a vadászattól eltekintve - nem jelent önálló vizsgálati, muzeológiai területet (Bátky 1992. 51-55,149-151). Ennek megfelelően vették számba e tevékenységek esedegesen begyűlt emlékeit, melyek nem vezettek különösebben jelentős kutatási irány kialakulásához. Az Iparcsarnokban elhelyezett szemléltetőanyag nem tért ki a gyűjtögetésre, s éppen csak érzékeltette a vadászat témáját, mondván, hogy Magyarországon annak kisebb jelentősége van, mint a halászatnak (ami után következett a bemutatásban). A kalauz jelezte, hogy a vadászatnak kevés a szerszáma, amit a szerző, Bátky - az Útmutatóból már ismert véleménye szerint (Bátky 1992. 135) - egyébként is „úri passziónak” tekintett. A kiállított szarvasagancs lőportartóval kapcsolatban jelezte, hogy az ilyen tárgyak „régi, úri formák leszármazottai”. Bemutattak még orvvadászatkor használatos csapdákat, tőröket és egy Hunyad megyei vaddisznócsapdát, melynek „szakasztott párja, svájci cölöpépítményekből került elő” (Bátky 1922a. 11). A vaddisznócsapdát (ltsz.: 79555) - képét, leírását megtalálni A magyarság néprajzában s másutt is (Györffy 1933a. 41; Gunda 1939c. 446; 1939g. 249) - Beluleszkó Sándor múzeumőr és Schmidt Tibold múzeumi gyakornok gyűjtötte 1909-ben; ajándékba kapták egy uradalmi erdésztől, így a tárgy típusának ősisége ellenére valószínűleg nem a népi vadfogás jellemző eszköze. A kiállítás mezőgazdaság részénél szerepelt a méhészet tárgyanyaga, nevezetesen egy kis méhes, fatörzsből vájt kaptárak, köztük ember alakú bodonkaptárak és szalmából font kasok (Bátky 1922a. 15-16). Az itt megnevezett tárgyféleségek fő elemeiben már jelzik a gyűjtögetésgyűjtemény tartalmát. A gyarapításban három eljárást lehet megkülönböztetni, amelyek részben egymást követik, de egymást ki is egészítik. Ezek az ösztönös, a tudatos és a rutin jellegű gyarapítás. Az ösztönös jellegen azt értem, hogy ilyen esetben a tárgygyűjtést még nem egy önállóként megkülönböztetett szakterület anyagának módszeres tanulmányozása határozza meg, hanem ennél szakmailag kevésbé meggondolt motivációk. A tudatos gyűjtés már egy-egy téma, így például a gyűjtögetés célirányos, távlati értelemben teljes körű megismerését célozza. A tárgygyarapítás rutin jellegű eljárása az, amikor a gyűjteményben már meglévő tárgytípusok ismételt beszerzése, a bevett vizsgálati irány megerősítése a jellemző, függetlenül attól például, hogy van-e indokoltsága az adott, már jól ismert típusú tárgyból egy újabb példányt beszerezni. A mai gyűjtögetésgyűjteménybe sorolt tárgyak gyarapodásának története nem egyenletes. Az első korszak a kezdetektől 1914-ig számítható, amikor a tárgyak zöme más, fontosabbnak tartott témákhoz képest szinte mellékesen került a gyűjteménybe, legfeljebb a
