Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Sáfrány Zsuzsa: Állattartás-pásztorművészet gyűjtemény

Állattartás-pásztorművészet gyűjtemény 91

Az Alföldről származó tárgyak (lásd 4. számú táblázat) a gyűjtemény negyedrészét teszik ki, de a tárgyak és a tárgycsoportok igen változatosak, amely anyagukban és a készítés technikájában is megnyilvánul. A fából faragott, egyszerű díszítésű kásakavarók jellemzőek erre a tájra. Többféle készítési és díszítési technika (domborfaragás, berakás vagy intarzia, illetve bőrmunka) tanulmányozható a karikás ostorokon, melyek legnagyobbrészt itt készültek. A bőrmegmunkálással készült pásztorkészségek szintén jellegzetes alföldi tárgyak.

Látható az is, hogy nemcsak a kiemelt puszták területén gyűjtött díszes tárgyak származnak erről a nagytájról, hanem az egyszerű használati tárgyak, mint például a béklyók, kolompok, tűzcsiholó acélok, bélyegzővasak, állatgyógyászati eszközök is nagy mennyiségben megtalálhatók. Kiemelkedik Szentes környéke (Csongrád megye), a korábban már ismertetett Farkas Sándor-féle gyűjteménynek köszönhetően. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye sem csupán a különleges eszközök miatt figyelemre méltó, hanem a különböző állattartási módok megfigyelése kapcsán gyűjtött tárgyak, tárgyegyüttesek miatt is. Valószínű, hogy a főváros közelsége és a gyűjtők személyes érdeklődése is szerepet játszott ebben, különösen az 1950-es évek szervezett gyűjtéseit tekintve (Monor, Dunapataj, Kiskőrös, Szeremle stb.).

Erdélyből származó tárgy viszonylag kevés van a gyűjteményben és ez is elég nagy szóródást mutat (lásd 5. számú táblázat).

Nem látványosan, de mégis kiemelkednek a mezőségi, a székelyföldi, valamint általában a hegyvidéki állattartással kapcsolatos tárgyak. Ezen belül elsősorban a tejfeldolgozáshoz használt - román és magyar - eszközöket lehet megemlíteni. A népművészetéről ismert és korán felfedezett Kalotaszeg állattartással kapcsolatos tárgyai mennyiségüket tekintve a gyűjteményben nem különösebben jelentősek. A gyűjtemény első tárgyai azonban éppen innen valók (fabot, ltsz.: 2438; karikás ostor, ltsz.: 2456; mindkettő Hunyad megye).

A gyűjtemény állagvédelmi állapota megfelelő. Leginkább a bőrrel és fémmel kombinált fatárgyak szorulnak karbantartásra, ennek elvégzése a közeli tervek között szerepel. A raktárban lévő alacsony páratartalom miatt a spanyolozott tárgyak vannak kitéve leginkább a környezeti megpróbáltatásoknak. A gyűjtemény tárgyai dexionpolcokon, illetve a kisebbek fiókokban kerültek elhelyezésre. A napjainkra bekövetkezett helyhiány miatt nagyobb mértékű gyarapítás már nehezen képzelhető el. A gyűjtemény dokumentálása, kartonozottsága közel százszázalékos, a lefényképezett tárgyak mennyisége, ha nem is teljes, de jónak mondható. Revízió 1985-ben volt.

A gyűjteményben a korai gyűjtésektől kezdve A gyűjtemény jövője aránytalanság mutatkozik a pásztorművészet tárgyai javára. A gyűjtők elsősorban a díszített tárgyak gyűjtésére koncentráltak. Az állattartási eszközök köréből is a díszesebbeket részesítették előnyben a gyűjtés és a publikálás során. A gyarapítás egyik iránya tehát az állattartás, illetve az állattenyésztés eszköztára. Megkísérelhetjük az úgynevezett „fehér foltok” csökkentését. Itt is két dologról lehet szó: a hiányzó tárgytípusok, illetve a földrajzi szempontból hiányt jelentő tárgyak pódólagos gyűjtéséről. A gyűjtési koncepció kidolgozása során ugyanakkor figyelembe kell vennünk más múzeumok, így különösen a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményeit és feladatait is. Ezt figyelembe véve a hagyományos állattartási tárgyakat, munkaeszközöket csak kismértékben (lehet) érdemes gyűjteni, így tehát inkább „finomítani” fontos a gyűjteményt.

A pásztorművészet oldaláról történő gyarapítás célja is lehet kétirányú. A „klasszikusnak” számító tárgyak jószerével már csak gyűjtőktől szerezhetők be. Az elmúlt évtizedek