Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Pávai István: Népzenei gyűjtemény
850 Pávai István len népzenei anyaggal azonban ma is bőven rendelkezik. A népzenei muzeológia aktuális feladata ebben a gyűjteményben a korszerű hangarchiválási és számítástechnikai eszközök alkalmazása lehet. Az utóbbi hat évben már megtettük a kezdő lépéseket ezen a téren, s rendelkezünk olyan technikai berendezésekkel (hangrögzítésre alkalmas számítógép professzionális hangkártyával, CD-író) és szoftverekkel, amelyek a korszerű hangarchiválási és nyilvántartási munkában elengedhetetlenek. Jelenleg a fonográfhenger-gyűjtemény digitális archiválása folyik (az anyag több mint fele elkészült), s elkezdődött a gramofon (Pátria-) lemezek hasonló mentése is. Ezek befejezésével elkezdődhet a hangarchívum legkevésbé áttekinthető részének, a szalagos, majd a kazettás hangfelvételeknek a digitalizálása, archív CD-leme- zekre való írása. Mivel erre már 1-2 éven belül sort lehet keríteni, nem érdemes a szalagok számítógépes nyilvántartását korábban elkészíteni, hiszen ezzel azok állagát veszélyeztetnénk. Tapasztalataink szerint technikailag is jóval egyszerűbb és gyorsabb a nyilvántartás elkészítése a CD-lemezek alapján, ami által ugyanakkor az eredeti hanghordozó is megkímélődik. A digitalizálás után a hangfelvételek és a támlapok esetében egyaránt fontolóra kell venni egy védettebb, megfelelő hő- és páratartalom-értéket folyamatosan biztosító helyiségbe való áthelyezés lehetőségét, hiszen a jelenlegi (több évtizede kialakított) elhelyezés fő szempontja a könnyű hozzáférhetőség és használhatóság volt. Erre azonban már nem lesz szükség, ha minden hangfelvétel 2 darab CD-másolattal rendelkezik, hiszen ezekből egy az eredeti hanghordozóval együtt a megfelelő paraméterekkel rendelkező raktárhelyiségbe kerülhet, míg a 2. CD-példány szolgálhat a napi használatra. Utóbbi meghibásodása esetén az első CD-példányról könnyűszerrel újabb másolat készíthető. A hangarchívumnak van még egy része, amely országosan egyedi jelentőségű, s közönségszolgálati szempontból is gyakran igénybe vett. Ez a mikrobarázdás hanglemeztár, amely a világ legkülönbözőbb részein kiadott, nagyrészt eredeti, kisebbrészt feldolgozott népzenét tartalmaz. Minden lejátszás alkalmával mechanikai rongálásnak vannak kitéve, ezért CD-másolat készítése esetükben is szükséges. Ezek digitalizálásának halasztását csupán az indokolja, hogy míg a többi hanghordozón őrzött anyag jobbára egyedi, a gyűjtemény számára készült hangfelvétel, utóbbiak műsoros, kereskedelmi forgalomba került hanglemezek, s ha ezeket beszerezni kereskedelmi úton ma már nem is lehet, a világ számos más múzeumában, hangarchívumában is megtalálhatók. Legutóbb sikerült a gyűjtemény technikai felszerelését egy, a támlapok digitalizálásához szükséges színes A3-as méretű képolvasóval bővíteni, amely megoldást jelent a kottás lejegyzések digitalizált formában CD-lemezre írt hosszú távú megőrzésére, illetve a különböző korokban keletkezett, azonos támlapra került írásrétegek számítógépes tanulmányozására anélkül, hogy az eredeti kartonlapokra ragasztott kottás lejegyzések további rongálásnak lennének kitéve. A közeljövőben tehát ez a fajta archiválási munka is elkezdődhet. A felsorolt - nem kevés, nem egyszerű, speciális műszaki és zenei szakértelmet igénylő - feladatsor elvégzése csak megfelelően képzett, megfelelő számú szakszemélyzet közreműködésével oldható meg. A sürgető archivális kérdések rendezése a belső személyzet növelésével vagy más intézményekkel való együttműködés útján, illetve ezeknek a lehetőségeknek az együttes alkalmazásával lenne megvalósítható. A jelenlegi személyzettel a gyűjteménymegőrzési és közönségszolgálati feladatkör ellátható, de saját kutatási profil kialakítására nincsen mód. Ehhez olyan kutatócsoportra lenne szükség, amely felmérve a kevésbé vizsgált szakterületeket, korszerű szemlélettel foglalkozhatna, a gyűjtemény folyamatos bővítése mellett, új kutatási feladatok megvalósításával.
