Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Sáfrány Zsuzsa: Állattartás-pásztorművészet gyűjtemény

Allattartás-pásUorművészet gyűjtemény 85

Az 1950-es évek kiemelkedő gyűjtései Csermák Géza26 nevéhez fűződnek, aki elsősorban az állatgyógyításhoz kapcsolódó tárgyak együttesét gazdagította 1952 és 1955 között. Az állatgyógyászati tárgycsoport a gyűjteményen belül is különálló egységet képez, s kiterjed a legalapvetőbb gyógyítással kapcsolatos eszközökre, a szaporításhoz szükséges szerszámokra, s a gyógyításhoz szükséges mozgásgádó eszközökre. A század első feléből való gyűjtések során e gyűjteményi együttest gyarapította Farkas Sándor, Herman Ottó, Spitzer Mór, Hajnal Ignác, Viski Károly, Gönczi Ferenc, majd később Borzsák Endre, Gunda Béla és Hofer Tamás. Csermák ezt az együttest egészítette ki tudatos gyűjtésekkel. Munkájának eredményeként jelentős állatgyógyászati anyag került be a gyűjteménybe a Dunántúlról (Somogy, Zala, Tolna megye) és az Alföldről (Szolnok, Heves, Csongrád és Hajdú megye) is.

Az 1960-as években szervezett gyűjtések során rendszeres és igen eredményes kutatómunka bontakozott ki. Az egész múzeumban a tárgyi anyag tervszerű gyarapítását tűzték ki a munkatársak. Ebből az időszakból kell megemlíteni a múzeum palókagyűjteményét feldolgozó tanulmányt (Szabó 1955), amely kiemelkedik abból a szempontból, hogy az állattartás tárgyi anyagát ilyen alaposan senki sem vizsgálta korábban. A szerző a 60 darabos együttest formai jegyek alapján és a használat módját alapul véve osztályozta és elemezte. A Néprajzi Múzeum tárgyai mellett a vidéki múzeumok anyagát is bevonta a részletes vizsgálatba. Ugyanakkor feltédenül meg kell említeni, hogy egy másik gyűjteményismertető tanulmány a béklyókkal már korábban foglalkozott (MAGYAR 1914), és katalógusszerű feldolgozások is születtek a század első évtizedeiben, ezek azonban mind a pásztorművészettel kapcsolatosak (Madarassy 1925; 1932; Bátky 1928a).

Ez a korszak az állattartás-gyűjtemény tekintetében is kiemelkedő, mind a tárgyak darabszámát, mind pedig jellegét illetően. Csupán 1960 és 1963 között 850 darab tárggyal gyarapodott a meglévő tárgyegyüttes. A tárgygyűjtésben újdonságot jelentett a rekonstruált tárgyak elkészíttetése és vásárlása. A tárgyrekonstrukció ugyanis a néprajzi gyűjtemények gyarapításának, kiegészítésének - ha nem is a legjobb, de mégis - figyelemre méltó lehetősége. (Nagyon fontos, hogy a tárgyrekonstrukció jegyzőkönyve, valamint a régi tárgyakról gyűjtött adatok a tárgy mellé egy úgynevezett technikai dossziéba kerüljenek.) Erre jó példa Hofer Tamás hajdúböszörményi gyűjtése, melynek során két nagyméretű, állattartással kapcsolatos tárgyat: egy kerekjászlat (ltsz.: 55.75.1), illetve egy karámot (ltsz.: 55.75.2) helyezett el a gyűjteményben. Ugyanekkor egy nagyobb kollekciót is gyűjtöttek, melynek egy része szintén az állattartás-gyűjteménybe került (ltsz.: 55.75.6-55.75.42, abrakos tarisznya, szolgafa, lóápoló eszközök stb.).

Az 1960. évi tárgygyarapítás a gyűjtések mennyiségének és minőségének növelése mellett a földrajzi szempontból fehér foltoknak minősült területekre irányult. Hat helyen folyt ebben az évben monografikus gyűjtés (Sárköz, Szeremle, Mohács, Kék, Kemence, valamint Csongrád megye). 1960-ban az állattartás-gyűjtemény 111 darab tárggyal gyarapodott, mely a pásztorkodás, a pásztorfaragások és a paraszti állattartás körébe tartozó eszközökből állt össze. Említést érdemel egy kosarazójuhász felszerelése (lécka, karó, gúzs, sóskaró) Kékről (ltsz.: 60.61.22-60.61.28). A faragásokat dunántúli spanyolozott tükrösök és a szaru sótartók jelentették (ltsz.: 60.91.15, 60.94.2-60.94.7, 60.113.5). Ezekkel együtt került a mú26 Talán még a kutatók körében sem ismert, hogy a későbbiekben híressé vált Király Zsiga faragópásztor munkáira Csermák Géza hívta fel a figyelmet, és határozta meg a személyéhez köthető tárgyakat. (Lásd bővebben NÉPRAJZI ÉRTESÍTŐ 1961. 206.)