Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Pávai István: Népzenei gyűjtemény
NÉPZENEI GYŰJTEMÉNY PÁVAI ISTVÁN 1968. március 27-én a Néprajzi Múzeum Nép- Az intézményes keretek zenei Osztálya a tudományos tevékenységének megvizsgálására összehívott bizottság jelentésében a Néprajzi Múzeum 1893 óta fennálló zenei gyűjteményeiről beszél.1 A Néprajzi Múzeum népzenei gyűjteményének kialakulását mégsem lehet egy meghatározott időponthoz kötni, hiszen a gyűjteményt megalapozó kezdetektől számítva hosszú ideig a Néprajzi Múzeum maga sem volt önálló intézmény, státusa az évtizedek folyamán többször változott (Balassa 1952c; 1961; Bartucz 1936a; Herrmann 1890a; 1891a—b; Hoffmann 1972; 1973; Jankó 1893b; 1897a; 1900c; 1902b; Kósa 1981; 1989; Munkácsi 1896; Sándor 1951; 1953; Selmeczi Kovács 1989; Vikár 1893; Xántus 1872; 1888; 1892). A gépi népzenei hangfelvételek korszaka előtt egy zenei muzeológiai profil elsősorban hangszergyűjteményként szerezhetett létjogosultságot így előzményeit részben az egykori anyaintézmény, a Nemzeti Múzeum hangszerkollekciójának kialakulásában, részben a Nemzeti Múzeumon belül fokozatosan körvonalazódó, majd a Xántus János kinevezésével megszülető Ethnographiai Tár létrejöttében kell keresnünk.2 19. századi előzmények A Nemzeti Múzeumban a 19. század közepén tevékenykedő vezető tisztviselők között több zenekedvelő, illetve zeneértő személy volt: Kubinyi Ágoston igazgató hangversenyek szerve1 A bizottság tagjai: „Dr. Rajeczky Benjamin az MTA Népzenekutató Csoportjának vezetője, Vajda Tibor főelőadó, a M. M. Zene- és Táncművészeti Főosztályának képviseletében, Dr. Manga János és Dr. Diószegi Vilmos az MTA Néprajzi Kutatócsoport képviseletében, Hoffer Tamás a Néprajzi Múzeum tudományos titkára”. (Számjelzet nélküli, 1968. március 27-i keltezésű népzenei gyűjteménybeli irat) 2 Pontosan az intézményi keretek gyakori változása nehezíti meg a gyűjteménytörténet feltárásának minden részletre kiterjedő áttekintését, amelyhez szükség lenne a mai Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Rádió és az MTA Zenetudományi Intézet, a Liszt Ferenc Zeneakadémia irattárának, továbbá a Bartók-, Kodály-, Lajtha-hagyatéknak az átvizsgálására is, illetve a még élő érintett személyekkel készítendő interjúkon keresztül a kérdéskör oral history szempontú megközelítésére. A jelenlegi Néprajzi Múzeum irattárának feldolgozatlansága is nehezítette és lassította e rövid áttekintés elkészítését Az adatok összegyűjtésében Pálóczy Krisztina volt segítségemre.
