Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Granasztói Péter: Diapozitív-gyűjtemény
Diapozitív-gyűitemém 7 85 kivételt. Ez utóbbi témának anyaga legnagyobbrészt egy amatőr gyűjtőtől, Gergely Sándortól származik. (Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a tematikus hiányok igazán akkor értelmezhetők, ha már ismerjük a fotóanyag összetételét.) Egy harmadik csoportnak tekinthetők azok az egységek, amelyek hagyományosan a néprajz érdeklődési körébe tartoznak, és a gyűjteményben is nagyobb mennyiségben találhatók. Ilyenek a földművelés, az állattartás, a házberendezés témájába tartozó diák. Azonban a paraszti életformában játszott szerepükhöz képest e nagyobb csoportok is csak kis arányt képviselnek a többi nagy tematikus egységhez képest. A fölművelés témában született diafelvételek nagyobb részét Szuhay Péter abodi gazdálkodást részletesen megörökítő sorozatai alkotják. A házberendezés címszó alá sorolt diák kb. fele, mintegy 500 darab, bútorokról készült felvétel, vagyis nem a házbeli élet került elsősorban megörökitésre. Összefoglalóan megállapítható, hogy a diagyűjtemény tematikus aránytalanságai alapvetően két okkal magyarázhatók. A dia kiválóan alkalmas tárgyak, épületek valósághű dokumentálására, ami magyarázza bizonyos tárgyak, gyűjtemények (textil, kerámia, mesterség) nagyarányú jelenlétét. Ugyanakkor az aránytalanságok összefügghetnek a néprajz hagyományos népművészeti vagy általában az anyagi kultúra iránti érdeklődésével. A díszes tárgyak, épületek és szokások fotózását leginkább az amatőr és hivatásos fotósok képviselték, akiknek anyaga a meghatározó mértékben gyarapította a diapozitív-gyűjteményt. A gyűjtemény földrajzi megoszlása még jobban tükrözi a néprajz hagyományosan nagy érdeklődési területeit.24 Erdély, azon belül is Kalotaszeg és Székelyföld a nyolcvanas évektől az egyik legtöbbet fotózott területe a történelmi Magyarországnak. Több generáció fotózta (Györffy Istvántól Fülemile Ágnesig) a kalotaszentkirályi, a mérai és a széki viseletét, építészetet és lakodalmat. A Székelyföldet pedig az amatőr, illetve hivatásos fotósok kedvelték, amiről tanúskodik az Udvarhely, Csík és Háromszék megyékből származó nagy meny- nyiségű felvétel. A Borsod megyéből származó diák nagy mennyisége a matyók iránti fokozott érdeklődéssel függ össze. Mezőkövesd egy nagy múzeumi kutatás színtere is volt egyben, de gyakran keresték fel amatőr és hivatásos fotósok is, például Gönyey Sándor is. A Borsod megyei diák számát gyarapították Szuhay Péter Abodon és a megyében máshol készített sorozatai is. Borsod megyéből a viseletén kívül a népi építészeti témájú diák alkotnak egy nagyobb tematikus egységet. A harmadik nagy egység, Nógrád és Heves megye szintén olyan néprajzi táj (Palócföld), ahol gyakran megfordultak néprajzosok és amatőr gyűjtők, illetve fotósok. Hollókő, Buják, Kazár, Rimóc stb. viselete, szokásai, épületei szerepelnek a legtöbbet a képeken. Az előbb felsorolt területekről a gyűjteménybe került diák nagy száma nyilvánvalóan összefügg a tárgyi anyag (például viselet) földrajzi eloszlásával is. A negyedik nagy egység a Dunántúl Zala, Tolna, Baranya, Somogy, Vas és Sopron megyével. Itt a gyarapodást elsősorban a Dél-, Délnyugat-Dunántúlra koncentráló népi építészeti érdekelődéssel, valamint a pásztorművészeti tárgyak fotózásával lehet magyarázni. Az ábra egyik legmeglepőbb ténye a hagyományosan a néprajzi érdeklődés középpontjába tartozó Alföld szinte teljes hiánya. Ennek ellentmondani látszik a Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyéből származó óriási mennyiségű felvétel, azonban ennek többségét a Gergely Sándor által készített Budapest környéki (Pomáz, Szentendre) búcsúk, körmenetek sorozatai teszik ki. 24 A magyarországi diapozitívok földrajzi megoszlásához lásd a 3. számú ábrát.
