Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Granasztói Péter: Diapozitív-gyűjtemény
Diapozjtív-gyűitemém 779 rcműködésével történt. Az önálló diapozitív-gyűjtemény szervezeti kialakításával tehát párhuzamosan folyt a gyűjteménykezelői munka is az 1960-as években. A leltározás folytatására és befejezésére a múzeum póthitelt is igényelt, ami Gönyey Sándor kéthavi (1100 Ft) fizetését tartalmazta. A póthitel keretéből kívánták finanszírozni a szak- és földrajzi mutató elkészítését is.12 Először feltehetően a könnyen azonosítható diapozitívokat leltározták be 1961- ben, s folyamatos leltározásuk közben a nyilvántartási csoport 1967-ben egy nagy, elsősorban a diagyűjteményt érintő hiánylistát adott át az Ethnológiai Adattárnak. Ekkor kezdődött az addig beleltározott tételek újbóli átnézése, a hiányzó diák azonosítása és keresése. A hiányt leginkább az 1960-1961-ben számba vett (1600 darab) és átmenő leltári számot13 kapott, a 2. világháború alatt elkeveredett és különböző forrásokból rendezés során összegyűjtött diák selejtezése kapcsán igyekeztek pótolni. A cél az ősleltári anyag, a nem duplum, valamint a nem negatívról készült másolatok meghatározása és beleltározása volt E tételek az azonosítása bonyolult feladatot jelentett. Krepuska Gyuláné először egy listát készített róluk, minden fellelhető adattal, majd K. Kovács Péter külön erre az alkalomra írt szempontjai alapján kezdtek a munkához: „Egy időben kézben tartjuk az F leltárkönyveket, a törzskönyvet, az alapleltárkönyvet és magát a diapozitívet. Szükség esetén az F leírókartonnal is operálhatunk.”14 500 tételt kellett ekkor a selejtezésre előkészíteni. Az iratokból egyértelműen kiderül, hogy nagyfokú selejtezés folyhatott, hiszen az értékes és gyakran használt anyagot leltározták elválasztva az ismereden, az értéktelen duplum és a ritkán használt, főleg nagy, ablakra rakható diáktól. Erdélyi Zoltán egy 1961. február 9-én keltezett feljegyzésben a következőket írja: „A diákat a számbavétel után kérem alapos selejtezés alá venni. Pl. a 75-ös raktárban levő nagyméretű színes, hibás, törött diákat selejtezzük ki, miután az egésznek negatívjai az F gyűjteményben megvannak.”15 Ez utóbbiakból tudomány- történeti értékük miatt mintapéldányok megtartását javasolták. A selejtezési bizottság által kiselejtezett diákat nem semmisítették meg, hanem más intézményeknek, esetleg magánszemélyeknek adták cserébe, ajándékként stb., „mert szépek, értékesek”.16 Az 1949-ben Erdődi Mihály fotóriportertől megvásárolt kb. 2000 dia beleltározása ügyében keletkezett iratok a selejtezés szempontjairól is tudósítanak. E szerint két teljesen hasonló dia közül csak az egyiket leltározták be, de ha a legkisebb eltérés is volt közöttük, akkor már mindkettőt. A nem néprajzi témájú felvételeket nem leltározták be. Ez azonban elég tág kategória lehetett, hiszen példaként Erdélyi Zoltán a következőket sorolta fel: „tájak, gyümölcs stb.” A be nem leltározott Erdődi-anyag további lehetséges sorsaként Erdélyi Zoltán a cserét javasolta.17 Az Ethnológiai Adattár 1961-es munkabeszámoló jelentésében az először külön egységként szereplő diapozitív-gyűjtemény 3195 szak- és földrajzi mutatóval ellátott diából állt.18 A gyűjtemény munkatársa Gönyey Sándor, és az 1962-es munkaterv szerint a kezelője Kiss Gabriella volt, aki a fotógyűjteményben is dolgozott. Az önálló diapozitív-gyűjtemény 12 Lásd a 3. számú lábjegyzetet. 13 Ltsz: ÁEA 209/1962. 14 Lásd az 6. számú lábjegyzetet. 15 EA 177/1961. 16 Lásd a 4. számú lábjegyzetet 17 EAD EA 9/1960. Alkalmi jelentések a főigazgatónak. Oldalszám nélkül. 18 Lásd a 4. számú lábjegyzetet
