Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Sáfrány Zsuzsa: Állattartás-pásztorművészet gyűjtemény
Sáfrány Zsuzsa nyél.11 Farkas Sándortól ebben az évben is érkeztek alföldi tárgyak a gyűjteménybe, ezek között találhatók marhaérvágók (ltsz.: 63395-63397), fokosfejek (ltsz.: 63393-63394), 2 darab tűzcsiholó acél (ltsz.: 63554, 63581), kulcsok (ltsz.: 63387-63389), valamint szintén általa egy kisebb tárgyegyüttes a Torda-Aranyos megyei Torockóról, mely kolompokat (ltsz.: 71317-71318), patkókat (ltsz.: 71356-71357), sótartókat (ltsz.: 71386, 71389) tartalmazott. A következő évben, 1906-ban jelent meg Bátky Zsigmond néprajzi múzeumok számára írt Útmutatója, melyben a II. csoportban szól a pásztorkodásról és az állattenyésztésről (Bátky 1906a. 66-134). Herman Ottó nevét Bátky nagy elismeréssel említi, hiszen a kötetben bemutatott anyag kevés kivétellel az ő gyűjtéseiből származik. Bátky a következőket írja: „Egy pásztorkodó népnek vagyona, szerszámkészsége kevésből kitelik, sokkal kevesebből, mint egy földmívelő népé, de ahhoz, a mije van, foglalkozásának egész természete és gondolkozásának érthető maradisága mellett talán még szívósabban ragaszkodik, mint amaz. De itt tüstént meg kell jegyeznünk, hogy a magyar pásztorság tárgyainak gyűjteménye, akár e tárgyak fajtáiban, akár formájukban, akár azok díszítésében rendkívül gazdag s a millenárius kiállításon méltán ragadta bámulatra a külföldi szakembereket.” (Uo. 67-68.) Eredetkérdések fogalmazódnak meg Bátky fejtegetéseiben is, azonban hozzáteszi, hogy „a pásztortárgyaknak igen nagy néprajzi és régészeti becsük van” (uo. 68). A nem magyar anyagot is ennek megfelelően mutatja be, s a továbbiakban így folytatja: „Nemzetiségeink pásztorai közül a tárgyi néprajz tekintetében kiválnak az északi szlávok, kevésbbé az oláhok. Amazok - különösen a tótok - erős nyugati hatást árulnak el mindennemű termékeiken, emezek telítve vannak balkáni elemekkel. A tótok, rutének, a fa, bőr és sárgaréz megmunkálásában, s ezeknek aprólékos díszítésében válnak ki, az oláhok a fafaragásban tudták valamire vinni.” (Uo. 68.) Úgy értékeli, hogy az Alföldön, a Bükkben, a Mátrában, a Bakonyban s Zala, Somogy uradalmi legelőin és tölgyeseiben lehet felfedezni a „törzsökös” magyar pásztorvilágot, s Erdély nyomába sem léphet az előbbieknek. Ezért magyarázatként hozzáfűzi: „magyar tárgyaink innen valók”. Észrevehető egyébként, hogy a mai gyűjteményi arányok is ehhez a felfogáshoz állnak közel. A gyűjtőmunka fontosságára rámutatva pedig ezt írja: „a pásztortárgyak után kutató gyűjtő szomorúan kénytelen tapasztalni, hogy a legtöbb helyre későn érkezett, régi érdemes darabot alig-alig talál (ha van is, nehezen juthat hozzá), hanem helyette újat, régi után csináltat, ha ugyan nem éppen semmit” (uo. 68). E felfogás alapján gyarapodott a gyűjtemény a következő években is. 1907-ben Hajnal Ignác tanító ajándékozott a múzeumnak egy nagyobb kollekciót, mely főként csacai és kunosvágási csorpákokat (ltsz.: 74911-74916, 76092-76099), kupákat (ltsz.: 76100-76102), fakanalakat (ltsz.: 76109-76113) jelentett (a két utóbbi csoport kunosvágási). 1909-ben ismét jelentős számú volt a gyarapodás. A múzeum munkatársai a budapesti állatkiállításon vásároltak a gyűjtemény számára tárgyakat: karikás ostorokat (ltsz.: 77795-77798) és juhászkampókat (ltsz.: 77794, 77799). Ajándékozás révén kerültek be rováspálcák különböző típusai Hajdúszoboszlóról (ltsz.: 79462-79467), pásztorbot, tükrös és gyújtótartó egy felsősegesdi juhásztól. Hajnal Ignáctól két körmöcbányai bányászfokos (ltsz.: 78922-78923) került a pásztorfaragások közé, s báró Nyáry Albert 5 darab Pilinyben készült fokossal gyarapitotta a faragások sorát. Beluleszkó Sándor és Schmidt Tibolt tanárjelöl11 Ltsz.: 59221-59222, 59229, 59238, 59240-59241, 59249, 59260.
