Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Fogarasi Klára: Fényképgyűjtemény
758 Fogarasi Klára A fényképezési szokásokból is látszik a néprajzi kutatás megváltozott tárgyszemlélete: egy adott munkaeszköz nem csupán a hagyományos használatban, hanem más, megváltozott funkciójában is látható: munkaeszközök temetésre előkészítve a halottasháznál, abrosz viselése köténynek, fejen esőben, régi szökröny kiskapu oldalának beépítése, rossz zsákok fel- használása, lópatkó horogként, ködmönből pruszlik. Ugyanakkor meg kell emliteni egy - sajnálatosan tipikus - tényt is a felvételekkel kapcsolatban: előfordul, hogy valamely tárgynak a tudományos kutatás szempontjából lényeges részletét megörökíti, az egészet azonban nem, például a sövénykéményt igen, de a házat, amelynek része, nem fényképezte. Kár, hogy közvetlenül a fényképeket nem kísérik részletes és kimerítő adatok: melyik felvétel kinél (név, utca, házszám, a falu társadalmában elfoglalt hely stb.) készült. Az írott források és a képek találkozása, azonosítása így pillanatnyilag lehetetlen. Az 1951-ben indult Átány-kutatás a fényképgyűjtemény számára is jelentős eredményeket hozott: Fél Edit 1951-1963 közötti felvételeiből 1200, Hofer Tamás (a Néprajzi Múzeumnak leadott) képei közül több mint 6300 az átányi fénykép, összesen tehát mintegy 7500 fotó született a vizsgálatokhoz kötődően. A gyűjtemény nyilvántartása szerint 1954-ben leltározták be az első, Hofer Tamás által készített képeket, és 1968-ban készült az utolsó sorozat. A fényképes adatrögzítés lehetőségeiről és határairól Fél Edit és Hofer Tamás A monografikus tárgygyűjtés. Az átányi példa című munkájukban több ízben ejtenek szót. Az adatok összefüggésrendszerét föltárva nem látják rajzzal, fényképpel, filmmel teljes mértékben rögzíthetőnek a tárgyaknak azt a „mozdulatokból, szavakból, érzésekből, gondolatokból” (Fél-Hofer 1964. 18). összetevődő bonyolult kapcsolatát, amellyel akkor rendelkeztek, amikor azokat még nem szakították ki eredeti környezetükből. A korábbi korszakok vizsgálataiban, a megjelent tudományos munkákban - írják - a látott, hallott, tapasztalt tények és a tudósok következtetései mintegy összegződtek a tárgytípusról kialakított tudásanyagban. „Az átányi munka során igyekeztünk pontosan határt vonni a források, tehát az adatközlők szava, a megfigyelt, lefényképezett mozdulatok, a tárgyak stb. és következtetéseink között, igyekeztünk megőrizni a részadatok konkrét hitelességét és elkülöníteni tőle a magunk interpretálását.” (Fél-Hofer 1964. 85.) A dokumentáció és a tudományos következtetések határai - az adatrögzítés módszereinek tökéletesedésével - egyre pontosabbak és nyomon követhetőbbek. Az idézett szempontokat érvényesítő sorozatfényképek közé tartoznak az eszközök és használóik ideiglenes és állandó, elfogadott, javasolt vagy sikertelen, múltbeli és aktuális, hagyományos és korszerűbb stb. kapcsolatát bemutató részletfelvételek és sorozatok. Mivel korábban nem készültek ilyen szempontú képi adatrögzítések, ki kell emelni ezek ritka és kivételes voltát. A korábbiaknál összehasonlíthatatlanul nagyobb számban készítettek munkafázis-felvételeket (noha ilyenek azért akadtak például Tagán Galimdsán, Gönyey Sándor vagy Molnár Balázs képei között) különböző témákban, a cselekvés időbeli egymásutánját követve, filmszerűen, szokadanul sok kockát felhasználva egy-egy tevékenység rögzítésére. Száz vagy annál több felvétellel dokumentálta a csigacsiná- lást, a hordást, székfűszedést. Hofer Tamás a fényképdokumentáció-készítés során sorra vette a falu életének legtöbb jellemző eseményét: házasságkötés, temetés, siratás, halotti tor, bibliaolvasás, templomi ülésrend, lakodalmi főzőasszonyok tevékenysége, ház körüli vagy gazdasági munkák, például kacsatömés. De olyan hétköznapi mozzanatokat is, amelyeket máshol nem láthatunk, mint
