Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Fogarasi Klára: Fényképgyűjtemény
Fényképgyűitemém 737 látszó”, a hétköznapi élet, a gazdaság eszközeit, sőt a „szegényes”, „hányt-vetett” tárgyak beszerzését emelte ki. Külön fölhívta a figyelmet a helyi jellegzetességekre. Pontos utasításokat adott arra, hogyan használják a fényképet a gyűjtés közben (mikor, mit, miért és hogyan fényképezzenek):- Az olyan tárgyakról, amelyek nem vihetők a múzeumba (épület, malom stb.) átfogó, két nézetből készített, külső-belső felvétel készüljön, különös figyelemmel a földrajzi környezet, a táj és az épület, a telek és a ház, a ház és a gazdasági épületek kapcsolódására. A földrajzi adottságok, domborzati viszonyok érzékeltetése is csak fényképekkel lehetséges. Olyan teljességre kell törekedni, hogy a táj ökológiai keretei megragadhatók legyenek.- Meg kell örökíteni az építmények típusait. „Magától értetődik, hogy nemcsak egy házról készítünk felvételt, hanem többről, régiekről, újabbakról, lehetőleg minden típusról, ha szükségesnek tartjuk, a házak, kapuk stb. egyes részleteiről is.”- „Minél több anthropológiai képet a megyét lakó népesség különböző községeiből s csak ezek után következik maga a tárgyi gyűjtemény.” (BÁTKY 1906a. 21.) Az emberekről kétféle nézetben arcképfelvételeket kell készíteni az elfogadott tudományos szempontoknak megfelelően, életkor s a főbb leíró jellegek megjelölésével, a „törzsökös családok tagjairól nem és életkor szerint”.- A „népéleti jelenségek” (lakodalom, mezei munkák, tilolás, gyerekjátékok stb.), és a népviseletek megörökítése szintén elengedhetetlen, bár összességében kevés utalást találunk, amelyben ez utóbbi témának a fényképezésére szólít fel (BáTKY 1906a). Az útmutató a fényképek nyilvántartásával kapcsolatban is tartalmaz muzeológiai tanácsokat, így például külön fényképleltárkönyv használatát írja elő, a tárgyak azonosítására szolgáló leltári kartonok fényképeit (a nyilvántartási képeket) elválasztja a helyszíni fényképek gyűjteményétől, szól a diapozitívok és sztereoszkópok szükségességéről is. 1909-ben a Néprajzi Értesítőben kérdőív jelent meg a néprajzi gyűjtés országos, szakszerű kiterjesztése érdekében. A kérdőívet minden valószínűség szerint Semayer Vilibáld készítette, a cél a Néprajzi Osztály munkájának szervezett kiterjesztése volt (SZILÁGYI 1984a). A kérdőívben a korszerű dokumentálás lényeges, nélkülözhetetlen részeként jelenik meg a fénykép. Az ábrázolás, megjelenítés, szemléltetés ugyanolyan fontos eleme, mint amilyen a térkép vagy maga a néprajzi tárgy: „minden egyes községről egy-egy ilyen, térképekkel, fényképekkel s tárgyakkal hitelesített [...] kérdőívvel” kell rendelkeznie a tudománynak (NÉPRAJZI Értesítő 1909b. 249). Bátky Útmutatóját a Néprajzi Értesítőben pár évvel később megjelent kérdőívvel összevetve nem hagyható figyelmen kívül a két javaslat szemléletbeli különbözősége. A Néprajzi Értesítő a munkavégzést és az azt követő, hozzá kapcsolódó ünnepeket javasolja megörökíteni, tehát az események, a cselekmények kerültek előtérbe, míg Bátkynál - a mű címének megfelelően - a tárgyak a főszereplők (környezetükből kiszakítottan). A Néprajzi Értesítő a 122 pontba sűrített témajavaslat-jegyzékből 39 esetben találta fontosnak, hogy fénykép készüljön, s ebből 25 alkalom a jelenetek fényképezése. A csak verbálisán leírható témakörökön túl, mint például a mese, monda stb., nem tartották lehetségesnek vagy fontosnak a fényképezést a terhesség, szülés, gyermekágy, atyafi-látogatások, a kicsi gyermek, reggeli, ebéd, betegség, népi igazságszolgáltatás, a paraszti kiskert virágai vagy a mesemondás
