Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Árva Judit - Granasztói Péter: Inventáriumgyűjtemény
700 Árva Judit - Granasztói Péter tatók saját, legtöbbször válogatott gyűjtését, mint például Rácz István debreceni iratanyagát (274 beleltározott és 350 leltározásra váró irat). A levéltári gyűjtés a múzeum munkatársai (Benda Gyula, Árva Judit, Király Ferenc, Nagy Péter, Nagy Zoltán, Vas János) és vidéki levéltárosok, néprajzosok közreműködésével valósult meg. A kutatógárdához tartozott Kocsis Gyula (Cegléd), Bencsik János (Tokaj), Juhász Antal (Szeged), Zólyomi József (Balassagyarmat), Körösi Ilona (Kecskemét), Nagy Zoltán (Körmend) és Tóth Ferenc (Makó), akik a városi, mezővárosi iratanyagot kutatták át. A gyűjtemény nagy egységeinek kialakulásakor nem lehetett kizárni az egyéni érdeklődést és a munkába való bekapcsolódásból fakadó esetlegességeket, így természetesen maradtak fehér foltok a földrajzi, az időbeli és a műfaji megoszlás tekintetében. 1985-ig az anyag, mintegy 7000 darab irat folyamatosan érkezett a gyűjteménybe. A gyűjtött anyagról a hagyományos múzeumi adatfelvétel keretében leltárkönyvi nyilvántartás és földrajzi cédulakatalógus készült. A kezdeti gyűjtési koncepcióban a nyolcvanas évek közepétől komoly változások történtek. Ennek oka az volt, hogy már gyűjtés és feldolgozás kezdetén kiderült, hogy a nagy, egész országra kiterjedő összesítő elemzések helyett csak az intenzív lokális vizsgálatok végezhetők el. A levéltári kutatás tehát leszűkült e mélyfúrások forrásainak kigyűjtésére. Ebből következett, hogy a gyűjteménybe ténylegesen bekerült iratok száma csökkent. A levéltári kutatómunka során pedig az iratok másoltatása helyett az úgynevezett dokumentációs adatlap segítségével történő kijegyzés került előtérbe. A dokumentációs adatlapok az irat jellegén és levéltári adatain kívül a főbb tartalmi adatokat, azaz a nevet, nemet, családi állapotot, vallást, jogállást, foglalkozást, halál időpontját tartalmazzák. Ilyen dokumentációs feltárólap Kecskemétről készült, mintegy 800 darab. A 1980-as évek második felétől pedig már csak a felkutatott iratok lelőhelye, mennyisége, jellege, feldolgozásra való alkalmassága, feltérképezése és nyilvántartása történt meg. így a gyűjtemény szerves részét képezik az átnézett levéltári egységekről készített jegyzékek és jelentések. Teljes átnézésre került a Zichy-levéltár, a magyaróvári Habsburg-uradalom iratanyaga, amelyekben kötetekbe kötve maradtak meg a hagyatéki iratok, megindult a Herceg Esterházy-levéltár gazdag anyagának feltérképezése. Az irányváltás másik oka volt, hogy a város és vidéke problémakörben a mezővárosok műveltségi közvetítő szerepének kutatása került előtérbe. A témakör kutatásában az in- ventáriumok elemzése is segített (Király 1990). Első lépéseként a gazdagabb mezővárosi forrásanyag elemzése indult meg: Benda Gyula a Festeticsek keszthelyi uradalmának feldolgozásához fogott hozzá. A keszthelyi uradalom iratanyaga nemcsak az egyik legnagyobb és legteljesebb egységét jelenti a gyűjteménynek, hanem az első és sokáig az egyeden csoport volt, amelynek számítógépes feldolgozása is megtörtént. Hasonló kísérleti terep volt a tatai uradalom, amellyel Árva Judit foglalkozott, valamint Kocsis Gyula ceglédi vizsgálata, illetve Rácz István debreceni kutatása (Kocsis 1979; 1988; 1993; 1997; Rácz 1989). 1988-tól a Kisváros és vidéke című kutatási programban (OTKA 1988-1991) a fenti kutatási elképzelések valósultak meg. Ez egyben kapcsolódott a magyar társadalomtörténet élenjáró területén, a várostörténetben meginduló kutatásokhoz, és megkísérelte alkalmazni a hazai viszonyokra a város és falu viszonyát elemző német tanulmányok szemléletét (Meiners 1985; Mohrmann 1984; 1990). A koncepcióváltás a gyűjteménygyarapításra is kihatott: a kisvároskutatás programjának keretében ekkor került a gyűjteménybe 1313 veszprémi inven- tárium a 18-19. századból, mely a már korábban kigyűjtött makói hagyatéki anyag mellett az
