Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Forrni Ibolya: Kéziratgyűjtemény
Kéziratgvűjtemém 639 A jelzett tematikai hiányok ellenére a kézirattár az ország legnagyobb és leggazdagabb néprajzi forrásgyűjteménye. Az itt tárolt kulturális információ a néprajz szinte minden tárgyköréhez szolgáltat információkat, emellett a társtudományok számára is sokféle kutatási lehetőséget kínál. A gyűjtemény tartalmi sokrétűsége mellett formai szempontból is rendkívül változatos. A források közt vannak adatközlések és különböző mélységű, színvonalú feldolgozások, tanulmányok, előadások, történeti dokumentumok stb. Sokrétű az anyag műfaji szempontból is. A kéziratos történeti források műfaji és tartalmi szempontból tovább bontható egységei: törvények, céhszabályok, hegyközségi artikulusok, földkönyvek, falukönyvek, jegyzőkönyvek, inventáriumok, árverési jegyzőkönyvek, végrendeletek, móringlevelek, szerződések stb. A paraszti írásbeliség gyűjtőnéven említett csoportban: levél, önéletírás, napló, gazdasági és családi események feljegyzései, háztartási naplók, receptkönyvek, szerződések, szertartáskönyvek, énekeskönyvek (halottas, egyházi, világi énekekkel), emlékkönyvek, vegyes tartalmú kolligátumok stb. találhatók. A gyűjteményben az írástechnikát tekintve vannak kézírásos (tintaceruzás, grafitceruzás és tintával írt), valamint gépírásos anyagok, s újabban ezekről készült fénymásolatok, fotókópiák - ami állagvédelmi szempontból fontos. Jelenlegi nyilvántartási rendszerünk ezt a roppant változatosságot nem szólaltatja meg. A részletes feltárás lényegesen hatékonyabbá válik a számítógépes feldolgozással. A gyűjtemény anyagából igen sok feldolgozás Publikációs lehetőségek készült, tudományos és ismeretterjesztő munkák egyaránt. A megjelentetett külső publikációk szinte követhetetlenek. Az ismertetés során hivatkoztam a legfontosabbakra. A kézirattár adatait szinte valamennyi néprajzi kézikönyv, összefoglaló munka figyelembe veszi, felhasználja, elég utalni például a Magyar néprajzi lexikon, Magyar néprajz, Magyar népmesekatalógus, Folklór Archívum stb. köteteire. A kézirattár történetének első évtizedében elsősorban a Néprajzi Értesítőben és az Ethnographiában mutatta be munkáját, forrásait. Az 1950-es években jutott önálló publikációs lehetőséghez a múzeum új kiadványsorozataiban, az Adattári Értesítő és a Néprajzi Közlemények köteteiben. Az Adattári Értesítő 1952 és 1964 között jelent meg, Morvay Péter szerkesztésében. Évi 4 szám közreadását tervezték, azonban a gyakorlatban összevont számok láttak napvilágot. Ez a kiadvány folyamatosan közölte a kéziratgyűjtemény gyarapodási jegyzékét. Fő feladata azonban a gyűjtőmozgalom irányítása, az adattári munka és anyag ismertetése, közreadása volt. Az Adattári Értesítőben jelentek meg a gyűjtési kérdőívek és útmutatók, a pályázati felhívások és eredményjegyzékek, valamint a kiemelkedő adatgyűjtések, pályamunkák szövegközlései. Megszűnése után szerepét a Honismeret vette át, azonban a közlésre szánt anyagok kiválasztásában a gyűjtésszervezés nem vett részt, és a Honismeret már nem közölte a kéziratgyűjtemény címjegyzékét, rendszeresen megjelentette viszont a pályázati felhívásokat és az eredményjegyzéket. A Néprajzé Közlemények (1956-1994) a kézirattár anyagából elsősorban leíró jellegű összefoglaló néprajzi tanulmányokat és helyszíni gyűjtéseket adott közre (lásd Babus 1959; Vargyas 1960; 1961; 1963; Nagy 1962; Györgyi 1962b; Pócs 1964; 1965; Szabó 1966; Kerecsényi 1969; Gráfik 1971; 1983b; B. Horváth 1972b; Paládi-Kovács 1973b; Molnár 1981; Kovácsy 1981-1982; Fejős 1985; Forrai 1987; Cserbák 1987). Az 1970-es évek közepétől a társadalmi gyűjtők munkái jelentek meg a kötetekben: kérdőíves válaszok
