Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szuhay Péter: Földművelés-gyűjtemény
66 Szuhav Péter A tárgyak földrajzi megoszlását tekintve szintén szembeszökőek bizonyos egyenetlenségek (lásd 2. számú táblázat). A magyar nyelvterület egészének, illetve az egykori történeti Magyarország egészének reprezentáltsága rendkívül alacsony. A mai Magyarország területén kívüli régiók 1919-ig még valamelyest jelen vannak a gyűjteményben. Mind a millenniumi falu, mind az 1898-as munkaeszköz-kiállítás, mind pedig az 1915-ös borászati kiállítás rendezői az akkori Magyarországban és az akkori nemzetiségekben gondolkodva széles körű gyűjtőmunkát végeztek, jóllehet a gyarapodás addig alig haladta meg a 800-as tárgylétszámot. A 2. világháborút megelőző években az időleges határmódosítás következtében ismét bekerültek kisebb tárgycsoportok a gyűjteménybe, de jelentősen nem változtatták meg a gyűjtemény összetételét. Ha a tárgyak földrajzi megoszlását vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy azokról a területekről, azokból a községekből rendelkezünk nagyobb gyűjtéssel, illetve nagyobb tárgyállománnyal, amelyek a gazdálkodás egészét tekintve az etnográfiában konvencionálisán archaikus gazdálkodási területnek számítottak, a polgárosultabb, az intenzív árutermelést előnyben részesítő területek pedig alulreprezentáltak. A gyűjtemény összetételének kialakulása nem függetleníthető a gyűjtők, illetve a gyűjteményt kezelő etnográfusok személyétől, tudományos érdeklődésétől. Mint azt az első fejezetből már látni lehetett, a gyűjtemény gyarapítása legfőképpen Jankó János, majd Boross Marietta és Takács Lajos nevéhez köthető. Mellettük többen vannak, akik jelentősebb tárgyegyüttessel gyarapították a gyűjteményt, melyre fentebb utaltam. Meg kell említeni, hogy Fél Edit és Hofer Tamás, amikor az 1950-1960-as években létrehozták az Átány-gyűjteményt, egyben megteremtették a földművelés-gyűjtemény mintegy alternatív - táji és üzemtípusokra koncentráló - változatát (Fél-Hofer 1961b; 1964). A földművelés-gyűjtemény azon gyűjtemények A gyűjtemény szakirodalmi közé tartozik, amelyek feldolgozottsága megfeldolgozottsóga közelítően teljesnek mondható. A gyűjtemény egyes tárgycsoportjainak bemutatása a fogazott élű sarlók, a szőlőmetsző kések és a nádvágók feldolgozásával, ismertetésével kezdődött (Bátky 1900; 1926c; 1926d; 1927a; 1927b; Vakarelszki 1932), majd a háború után több tipologizáló munka látott napvilágot, így a nádvágókról (Boross 1954; Takács 1972), a szőlőmetsző késekről (Vincze 1957a; 1957b), majd a kutatás egyéb vágóeszközök feldolgozásával, művelési módok ismertetésével egészült ki (Takács 1964b; 1966a; 1966b; 1967a; 1967b; 1968; 1969b; 1970a; 1970b; 1971; 1973a). Ezek a tanulmányok összegződtek Takács Lajos egy irtásfaluról szóló monográfiájában (Takács 1976) és szintetizáló művében (Takács 1980). Valamivel később fordult a kutatás érdeklődése az eke felé (Domokos 1932; Ke- RESTELY 1933), és elég hamar elkészült a múzeum ekegyűjteményének katalógusa is (KOVÁCS 1937). 1945 után hamarosan nagyszabású ekekiállítás készült a múzeum Könyves Kálmán körúti épületében, majd a múzeum gyűjteményére is alapozva elkészült Balassa Iván összegző tanulmánya (Balassa 1973). 1949-ben megjelent a múzeum favillagyűjteményé- nek tipuskatalógusa is (Balassa 1949). A kapák osztályozását Márkus Mihály és Cs. Sebestyén Károly kezdte el (Márkus 1943; Cs. Sebestyén 1944), majd Márkus tovább folytatta (MarkuS 1964). A tipológiai érdeklődés körébe sorolható még Vincze István borsajtókról és ezzel összefüggésben a pincékről készített osztályozása (Vincze 1958a; 1958b) és Takács Lajos ültetőfákról, majd ásóbotokról, ásókról, kapákról készített katalógusa (Takács 1963; 1974).
